Evangélikus Egyház és Iskola 1900.

Tematikus tartalom - III. Gyűlések, ünnepélyek - Vallástanárok értekezlete

abban az irányban, hogy a javaslat nem lett alkut­raányszerű, illetékes úton beterjesztve. Másrészt szenvedélyes kifakadások is támadtak a kérdés szokatlanságánál fogva, perhorreszkálva az egyház avagy gyámintézet részéről minden üzleti jellegű vállalkozást. A gyűlés végül dr. Miki er Károly határozati javaslalát fogadta el, kimondván, hogy mint esperességi gyámintézeti közgyűlés abból a szempontból, mert a javaslat a létesiteni szándé­kolt hitelszövetkezet tiszta jövedelmének jó részét az egyházkeiületi gyámintézelnek akaiju jutiami, hogy ez annál hathatósabban fejihesse ki áldásos tevékenységét: örömmel látja a neiges szándékot, mint esperességi közigazgatási gjűlés azonban nem határozhat, csak az esetre, ha az egyházkerület az Alkotmány által előirt mcdon tárgyalás végett leküldi a javaslatot az egyházmegyékhez s egy­házközségekhez is. Ezt követeli azon körülmény, hogy a kérdéses gyámintézeti hitelszövetkezetet mintegy az egyház védő szárnyai alatt akarják létesiteni s előreláthatólag az egyházközségekre számítanak, mint üzletrész jegyzőket. Mindenek­előtt tehát az egyházközségek álláspontjával kell tisztába jönni. Az esperességi törvényszék űj tag­jaivá dr. Miki er Károly eperjesi jogakadémiai tanár, Húsz Ármin, dr. Schmidt Gyula, dr. Blázy Kálmán, Bogsch Albert, ifj. Dras­kóczy Lajos, Justh Alfréd, Homola István választattak meg. Az érdekes gyűlésen több kisebb jelentőségű ügyet intéztek még el. Gyűlés után bankett volt, melyen valamint a gyűlésen is jelen volt, a kassai tudós ref. pap: Révész Kálmán is A „Dunántúli ág. h. ev. egyházkerü­leti ének- és zenepártoló egyesület 1 4 aug. 7-én d. e. 11 órakor tartja Gyönkön az evang. iskolaépületében ez évi közgyűlését, melyre az egyesület elnöksége tisztelettel meghivja az egye­sület tagjait. A tiszai ág. hitv. evang. egyházkerü­let eperjesi collegiumának jogakadémiáján az 1900—1901. tanévre a beiratások f. évi szeptem­ber 1-tól 12-ig eszközlendók; az előadások pedig szeptember 17 én veszik kezdetüket. Utólagos fel­vételnek szeptember 13—15-ik napjain dékáni-, azután pedig tanári-kar engedélylyel lehet helye. Azok az egy éves önkéntesek, a kik tényleges katonai szolgálalukat f. évi szeptember hó végén fejezik be, október 1—8. napjain iratkozhatnak be. A vizsgálatok határideje szeptember 1-től 15-ig terjed. Jegyzet. A jogakadémiai hallgatók vallásfele­kezeti külömbség néikül részesülhetnek a colle­gium kebelében fennálló tápiniézet kedvezményei­ben (az erre nézve megállapított félévi dijak a következők : ebéd és vacsoráért 62 kor , ebédért 38 koron;'.) Az erre érdemesek igényt tarthatnak a collegium által évenként kiosztani szokott ösz­töndijakra ; valamint a szegénysorsúak tandíjmen­tességére, tápiútfYeti dij elengedésire s a jelen­tékeny alipiókével rendelkező .Jogász segély-egy­let" támogatására számíthatnak. A jogakadémiai ifjúsági-, valamint a collegiunii nagy könyvtár a hallgatóság rendelkezésére íog állani. Mindenemű felvilágosításokkal szívesen szolgál Eperjesen, 1900. május havában. A jogakadémia igazgatósága. Sár-Szentlőrinczen (Tolnavármegye) júl. 23-án iszonyú szélvészben 50 ház égett el s éppen a legszegényebbek közül 52 ev. család vagyona lett a tűz martalékává. A kár igen nagy. Ha itt­ott egy-egy nemes sziv és kéz irgalomra, segélyre nyilik, kegyes adományát küldje Sántha Károly lelkészhez. ig. hitv. ev. vallástanárok értekez­lete. Az ág. hitv. ev. vallástanárok szokásos évi értekezletüket a Deák téri ev. gimnázium tanács­kozási termében tartották meg. Az értekezleten jelen voltak : Bereczky Sándor, Klár Fülöp. Ka­cziány János. Menyhárt Frigyes. Majba Vilmos. Broschkó G. Adolf, Laycsák János budapesti; Geduly Lajos, Hetvényi Lajos, Adorján Ferencz, Paulik János, Bándy Fndre, Albrecht Géza. Jaskó Károly vidéki hittanárok. 14-én jöttek tehát össze az évi értekezletre. Ezek közül is csak 7 iaggal volt képviselve a vidék. Igy megy ez már évek óta s igy is fog menni mindaddig, mig egy erélyes kéz nem re formálja a vallástanitási viszonyokat. Hogy pedig a viszonyok okozzák a csekély érdeklődést s az állandó tenni nem tudást — azt hiszszük, feles­leges bizonyítani. Az értekezlet igyekezett egyébként végezni a mit lehetett s végzett is valamit. Az összegyülekezés után küldöttség kereste fel Horváth Sándor budapesti ev. lelkészt s felkérte az értekezlet feletti elnöklósre. Hor­váth Sándor el is fogadta a meghívást s Hetvényi Lajos soproni evang. főgymná­siumi vallástanár buzgó imája után megnyitotta az ülést. Megnyitójában hangsúlyozta, hogy az idők nehezek, sokkal több eszközt kell keresni a val­lásos élet fellendítése érdekében, mint annak előtte. Ez eszközök legfontosabbjainak egyike a vallásoktatás az iskolákban. Ezután jegyzőnek és ügyvivő titkárnak megválasztották Hetvényi Lajos soproni főgimnáziumi vallástanárt, pénztár­noknak pedig Majba Vilmos budapesti vallásta­tanárt. Áttérve az értekezlet tárgyára, az evang. vallástanárok testületté alakultak s a szükséges nyomtatványok költségeinek fedezésére tagsági díjképpen ket koronát állapítottak meg. Het­vényi Lajos értekezett azután az űj vallásokta­tási tantervről. Bándy Endre, Jaskó Károly, Bereczky Sándor, Adorján Ferencz Ge­duly Lajos és Albrecht Géza hozzászólása

Next

/
Oldalképek
Tartalom