Evangélikus Egyház és Iskola 1900.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Fenyves Ede. A lelkészek önképzéséről

azoknak, kik falaitok között évekig szomjú vágygyal epedtek a tudományok forrása mellett! Szegény elmaradt papok ti, kiket az egyháznak ily filléres segítségével kell oda emelni, hogy helyeteket megállhassátok! Íme 5 frt ára szellemi táplálékban részesültök saját egyházatok részéről, hogy az igét méltóképpen hirdethessétek, hogy a lelkek gondozásának mesterségét megtanulhassátok s az egyházközség administrativ ügyeit okosabban elintézhessétek, mint azt eddig cselekedtétek. De szerencsések is vagytok, mert jóakaró egyházközségeitek felmentenek benneteket a továbbképzés anyagi gondjaitól és attól, nehogy szellemi megterheltetéstek 5 frt értékén túl terjeszkedjék. Mint minden tudományos pálya, úgy a lelkészi is megkivánja a továbbképzést az önművelés útján ; de kiván egyebet is, a mit kétszeresen hangsúlyozni kell: a theológiai jellemképzést. A jó pap holtig tanul. Vonatkozik ez nemcsak a könyvekből meríthető ismeretekre, de arra is, hogy önmagát erkölcsileg is oda nevelni igyekezzék, hogy az Isten titkainak méltó sáfára lehessen. A theológiai intézet alapvető munkát végez, melyre az élet nagy iskolája következik. Ha jó az alap, bizonyára könnyebben és eredményesebben építhetünk azon tovább. Tagadhatlan, hogy sürgetnünk kell az önművelést, de a módra nézve nem egyezem meg a fenti szabályrendeletben foglaltakkal, mert itt mindent önmagunknak kell megtennünk s ha jó külső segítség, fogadjuk el azt is köszönettel, de az önművelést erre alapítani, tisztán ettől várni, nem egyezik meg a tudomány magasztosságával, melyet képviselünk, az állás méltóságával, melyet elfoglalunk. A hang, melylyel egyházközségeink megterheltetését széltiben-hosszában pertractálják, már nem is a panasz, de a zúgolódás ós haraggal telt elégedetlenség hangja. A húr már végsőig van feszitve, minek járulnánk mi lelkészek is hozzá, hogy azt elszakítani a magunk kezével is segítettük. Az önművelésre más eszközöket, más módokat kell keresnünk. Az egyház megtette kötelességét, midőn erejét túlhaladó áldozatokkal fenntartja a közegyház fejlődésére rendelt egyházi és culturalis intézményeket, az ily sajátlagos természetű kérdések megoldása azokat illeti, kik általuk legközelebbről érdekelve vannak. És a mit az egyesnek ereje meg nem bir, hozzuk létre közös vállvetett törekvéssel, az által, hogy: tömörüljünk. A lelkészi egyletek és értekezletek czélja mi egyéb, mint a továbbképzés ? Ha volna, kinek nincsen évenkint 5 frtja szellemi — szorosan theológiai — szükségleteinek kielégítésére, a lelkészi egyletek útján ezt olcsóbban is megszerezheti. Alakítsanak az ily egyletek könyvtárakat, mint ezt ág. h. ev. egyházunk egyik legkisebb lelkészi egylete : a zalai cselekszi. Csekély tagsági dijakból is megvan annak lehetősége, hogy évenkint 1—2 tudományos munka szereztessék. (Itt meg kell említenem ugyanezen egyházmegye tanítói egyletét, mely szintén csekély eszközökkel, de hangya szorgalommal gyűjtött öszsze szép könyvtárt, hol a szakirodalom minden nevezetesebb terméke feltalálható. Van azonkívül az egyházmegyének magának is vétel útján szerzett könyvtára (Peraky Gábor volt bezlii lelkész tulajdona volt,) melyben a 17. és 18. század theológiai irodalma mintegy 300 kötettel képviselve van.) De az ily egylet munkásságából is kiki vegye ki a maga részét. Munkaolvasás, birálat s ezek: felett folytatott eszmecsere nagy mórtékben elősegítik az önművelést, mert olvasásra s a már elfelejtettek felújítására szolgálhat ösztönzésül. Az önműveléshez tartozik a theológiai jellem kiképezése is, melyet az iskola megkezd, de az életnek kell tökélyre fejleszteni. Ezt azonban nem annyira könyvekből tanuljuk meg, mint inkább önmagunkból kell kifejleszteni, mert erkölcsi mivoltunkhoz tartozik. E tekintetben nekünk külömbeknek kell lennünk egyebeknél ; az általános emberi gyarlóságok és félszegségek leküzdésében nekünk nagyobb állhatatosságot kell mutatnunk másoknál, mert: Ti vagytok a só ! Ti vagytok a világ világossága ! Ki az igazi theológiai jellemet kineveli önmagán, legyen az a világiakban szegény vagy gazdag, de híveinek s a társadalom jobbiainak tiszteletét mindenkor ki fogja vivni. Lenézett állásunk tiszteletét ezzel hódíthatjuk vissza : ha világi kedvteléseinkben megmaradunk a minket illető határok között, ha az élet mindennapi vásárjában szivünk ós kezünk szennytelen marad, ha határozottsággal s következetes lelki szilárdsággal állunk szemben a bennünket ostromló kísértésekkel és ha teljes önzetlenséggel szolgáljuk a szent ügyet, melylyel megbízattunk. Tudományunk nagysága nem mindig, de jellemünk szeplótlensége mindenkor megszerzi annak a körnek becsülését, melyben forgolódunk. A fenti szabályrendelet indokolása fájlalja, hogy a ref. lelkész a társadalomban nem bir kellő erkölcsi tekintélylyel s a műveltebb osztály nem