Evangélikus Egyház és Iskola 1900.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Czékus László. Adalékok a r. kath. lélekhalászatokhoz

-mint „a helybeli takarékpénztár képviselője." A legutolsó választások alkalmával egy ivet köröztettek a r. kath. választók közt, a melyre rá volt irva, hogy kikre kell szavazni ! S nekem egy r. kath. úri ember mondá ekkor : „Én ugyan nem ismerem a lisztára Írottak közül sem X-et, sem Y-t, de mivel „a fő úr" igy kivánja, mégis elmegyek, hogy rájuk szavazzak!" íme, ily agilisek, ily összetartok ók még a legkisebb választásoknál is, mig nálunk hiányzik többnyire a kis dolgokat is nagygyá növelő erő, az összetartás ! És igy megy ez a megyei tisztviselő választásoknál is. Van is megyénknek egy igen jeles főjegyzője, a ki e mellett még kiváló szónok is. már kétszer jelölték ki első sorban alispánnak, s kétszer buktatták meg a r. kath. papok, mind a kétszer ama főhibája miatt, hogy nem pápistának, de lutheránusnak született. A legutolsó országgyűlési képviselő választások alkalmával pedig nálunk, mint valami két ellenséges hadsereg, úgy álltak szemben egymással a r. katholikusok ós a protestánsok. Eleinte az volt a hir, hogy egy vidéki r. kath plébános fog fellépni néppárti programmal. Mivel azonban ez nagy visszatetszést szült, a plébánosok egy kerületbeli, de azért itt egészen ismeretlen fiatal grófot léptettek föl helyette abból a családból, melynek tagjai még a legutolsó cselédet sem tűrik el birtokaikon, ha az nem r. katholikus. Hiába állította a fiatal gróf, hogy ő nem nép , de nemzeti párti, hiába erősítgették ezt az őt vezető plébánosok, a nép ösztönszerűleg érezte azt — hiába „nomen est omen" — hogy itt nem politikai, de vallásfelekezeti pártok állanak szemben egymással, s igy a protestánsok, a zsidók, sőt a műveltebb katholikusjk is mind az ellenfél zászlója körül tömörültek, kiknek a jelöltjét — jelenleg Eperjes polgármestere — „ Zsidó "-nak kiáltotta ki a fanatizált tömeg, s midőn kisült hogy ő is r. kath., ekkor ráfogták, hogy „kikeresztelkedett zsidói" S annak daczára, hogy én és hiveim nagyobb része mint függetlenségi érzelműek az ekkori vá. lasztáson részt sem vettünk, a miséről hazamenő asszony nép az ablakom alatt még később is nem egyszer ezt kiabálta: „abzug lutheránusok !" Még ma is undorral vegyes borzalom fog el, ha e letűnt féktelen zajos választás eszembe jut. Azt hiszem, igy folyt az le az ország többi részében is. S ki tudja mit hozhat még ránk a legközelebbi jövő? 1 S hogy az anyakönyvezetőknél is minő esetek fordulnak elő, annak illustrálásául is fölemiithetek egy pár esetet! Pár óv előtt törtónt, hogy ból — hol egykor virágzó ref. egyház, s még 20—25 évvel ezelőtt is ref. pap volt, ma pedig alig van 8—10 prot. család az egész helyiségben — egy ref. vőlegény jelent meg r. kath. menyasszonyával a főszolgabiránk előtt, felkérve őt, hogy irjon a számukra reverzálist, mely szerint ők születendő gyermekeiket mind a r. kath. vallásban kivánják neveltetni. A főszolgabiró, ki köztiszteletnek és szeretetnek örvendő derék hivatalnok, s hozzá még a helybeli ref. egyház főgondnoka is, kérdést intézett a vőlegényhez, hogy ref. létére miért akarja leendő gyermekeit katholikusokká nevelni? Mire a legény némi himezés-hámozás után elmondá, hogy őket az ottani r. kath. plébános vette rá erre, a ki azt is kijelenté nekik, hogy máskülönben meg nem esketi őket. Ekkor a főszolgabiró azt mondá a legénynek, hogy esküdhetnek a ref. pap előtt is, s akkor nem szükséges a reverzális sem. A legény eleinte hajlott is erre, de a r. kath. menyasszonya nem engedett; mire a legény is követelte a reverzális kiadását, egyűgyűsógóben azt is kibökkentve, miszerint a plébános úr azt is mondá, hogy a főszolgabiró úrnak „kutya kötelessége a reverzális kiállítása!" Mire a főszolgabiró kikergette az egyűgyű párt a hivatalából. Ekkor ezek a plébánoshoz mentek panaszra, az pedig a „nemzeti párti" gróf képviselőhöz szaladt, a ki maga nem nagy szónok lévén, a „néppárt" hírhedt vezérét Molnár apátot kérte föl, hogy ez ország háborító ügyben az országgyűlésen interpelláljon, a ki is örömest vállalkozott erre a szerepre. Némely r. kath. néppárti atyafi már előre kárörömmel kirdette, hogy a főszolgabiránk „fegyelmit" kap, s esetleg még a hivatalától is megfosztják, de biz' ez az óhajuk be nem teljesedett. Mindössze is az történt, hogy a miniszter leirt, s a törvényszék vizsgálatot tartott ez ügyben, a mely azután végre is a főszolgabiró teljes fölmentésével végződött. S nekem is volt már pár ily lélekhalászati esetem. Egy se hideg, se meleg hitű iparos hívemnek néhány év előtt a 11 éves, iskolánkba járó fia nagy betegségbe esvén, majd egy évig feküdt a kórágyon, a hol szemei világát is elvesztette. Vakbuzgó r. kath. anyja többször elhívta hozzá a r. kath. káplánt, ki a beteg gyermeket ha-