Evangélikus Egyház és Iskola 1900.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Majba Vilmos. Nyílt levél a lelkészekhez a tankönyvek ügyében

Tizennyolczadik éviolyam 24. szám. Orosháza, 1900. június 14. EVANG. EGYHÁZ ÉS ISKOLA • Nyilt levél Magyarország összes evang. lelkészeihez. Nagytiszteletű Uram ! Nagytiszteletűséged bizonyára értesült arról a mozgalomról, melynek czélja a Luther-társaságon belül egy egyetemes könyvvállalatnak a létesitóse. A Luther-társaság az erre vonatkozó indítványomat az utolsó budapesti közgyűlésen egyhangúlag elfogadta. A kis bizottság hozzá is fogott a határozat végrehajtásához. De hogy az eszme valóban létesüljön s a vállalat mielőbb megvalósuljon : az összes főtisztelendő egyházi hatóságoknak ós az egész lelkészi karnak közreműködésére ós hozzájárulására van szükség. Hisz közös érdekünk I Közös érdekünk úgy erkölcsi, mint anyagi szempontból, a mint arról Nagytiszteletűséged az alábbiak alapján meg fog gyózódni. Evang. egyházunknak első sorban egy nagy, virágzó irodalmi társaságra van szüksége. Oly irodalmi társaságra, mely érdekeinket a szellem fegyverével védi ós a lelkész munkáját a nép szellemi emelése körül támogatja. Ez irodalmi társaságot megalkotni nem szükséges; van egy társaságunk s ez a Luther-társaság. De hogy a Luther-társaság azon kívánalmaknak, a melyeket vele szemben támasztanak, eleget tehessen, hogy az Luther Márton nevéhez méltó legwen, hogy annak vezetésében nagyérdemű elnökünknek, kire nemcsak mi, hanem az egész ország büszke, öröme legyen, hogy az egyházunk érdekeit irodalmi téren kellőképen megvédhesse, szüksége van arra, hogy minden esztendőben a befolyó tagdijakon kivül 5000 forint évi segélyben részesüljön. Mert a pénzhiány volt a főakadály, a miért ez a szép czélú társaság szebb virágzásnak indulni nem tudott. De honnan vegyük az 5000 forintot? A kerületek ugyan kilátásba helyeztek némi segélyt, de a segély csekély lesz, mert magoknak sincs sok költeni való pénzük. Tehát egy pénzforrásról kell gondoskodnunk, mely nekünk az 5000 frtnyi segélyt szolgáltatja s ez lenne csekély nézetem szerint az egyetemes egyházi tankönyvvállalat. Másodsorban égető szükségünk van egy 1 e lkószfiak-leányok otthonára. Szegények vagyunk, oly szegények, hogy az egyetemi qualificatióval biró pályák közt a mi pályánk a legrosszabbul díjazott s a jövedelem sokszor oly csekély, hogy a legszükségesebbre sem telik. A társadalom velünk szemben az utolsó időben nem teljesítette kötelessegét. Illő tehát, hogy mi magunk gondoskodjunk önmagunkról. Mert, Nagytiszteletű Uram, a szegénység ugyan nem szégyen, de nem is dicsőség és minden körülmények közt az egyes, a család, sót az egész testület szellemi fejlődését bénító ok. S ha már a pap bele is törődik a nélkülözésbe, gyermekének a nélkülözése kétszeresen fáj. Fáj különösen akkor, ha arról van szó, hogy a szomszéd városba kell adni a fiút vagy a leányt s nincs miből. A rokonoknál való elhelyezés nap nap után nehezebb lesz, mert a megélhetés súlya manapság mindenkire nehezedik s a gyermekcserék, nem egy papfiúnak neveltetési eszköze, kijött már a divatból. A papi fizetések nem javulnak, az élet kívánalmai pedig fokozódnak s a gyermeknevelés mindinkább drágul. Azért egy lelkészfiak-leányok otthonára égető szükség van. Ezt sem kell megteremteni. Lelkes férfiak ezt is megteremtették, de félő, hogy ez is pénzhiány miatt tengődni fog ós az a segély, a mit nyújthat, egy vízcsepp lesz a nyomor tenge rében. Ezen intézménynek évi 10,000—15,000 forintnyi segélyre volna szüksége. De honnan vegyük a pénzt? Ezt is szolgáltatná a tankönyvvállalat,