Evangélikus Egyház és Iskola 1900.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Dr. Zsilinszky Mihály. Válasz dr. Szlávik M. nyílt levelére

fordította. Valószínűnek tartom én is, hogy, theológusaink külföldi tanulásának megfogyatkozását azon körülmény is előidézte, hogy ifjaink alig végzik el a hazai tanfolyamot, rögtön állást kapnak. De én, megvallom, ezen tüneménynek nem tudok örülni ; mert annak a modern szellemnek nyilatkozatát látom benne kifejezve, mely főczélnak tekinti az állás elnyerését ós nem alapos és teljes készültséget az élet küzdelmeihez ! Elfogadott axiómaként kezd érvényre emelkedni az a veszedelmes irányzat, mely szerint nem azért kell járni az iskolába, hogy sokat tudjunk és hogy tudá= sunk, képességünk, munkásságunk és jellemünk által a hazának és az egyháznak hasznos fiaivá lehessünk, hanem csak azért, hogy minél előbb, bármi módon hivatalt és kenyeret kaphassunk. Ez az irányzat, mely mindent anyagi szempontból tekint, mely mindent az anyagi haszon mértéke szerint itél meg; ez az, a melynek ragályától én ifjúságunkat és egyházunkat komolyan kezdem félteni. Azért szeretném különösen leendő lelkipásztorainkat felvértezve látni magasabb eszmékkel, hogy harczképes bajnokok gyanánt léphessenek fel az élet küzdelmeiben. Már az iskola falai között kellene velük megértetni, hogy az élet a legnehezebb iskola mindenki számára, de különösen annak számára, a ki az Isten igéjének hirdetésére vállalkozik. Es meg kellene értetni velük azt a világtörténeti szomorú tapasztalást is, hogy az emberiségnek nem volt apostola, kit meg nem kövezett. Tartok tőle, hogy az a „magasbra VÍVÓ szenvedelem," melyről Kölcsey irt, hiányzik nemes ifjúságunkban. Tudom én azt, hogy ez nehéz feladat és hogy ezt a tanári kar fel is akarja ébreszteni. Tudom azt is, hogy a jó theológus itthon is sokat tanulhat. Mind az által szükségesnek tartom, a magasbra való törekvés lelkét ébreszteni az ifjakban, a kikre egyházunk jövője bizva lesz. Azért a külföldi egyetemek látogatása nem felesleges. Üres kifogásnál és léha frázisnál nem egyéb az, a mit a külföldi tanulás ellen itt-ott hallani, mintha ez által veszélyeztetnék az ifjak nemzeti érzése l Megfordítva áll a dolog. Csak az szeretheti igazán hazáját, csak az buzdíthat igazán nemes versenyre, a ki más nemzeteket és egyházakat is ösmer, a ki ennél fogva képessé lesz összehasonlitásokat tenni a mi saját egyházi és a külföldi Yiszonyok között. Mindenütt, de különösen a nagy reformatio hazájában lehet sokat tanulni, melyben a protestantismus ereje oly magasságban jelentkezik, a mint az a mostani német császár ajkain a jeruzsálemi ev. templom felavatásánál is nyilvánult. A ki azt az igazi protestáns evangeliumi szellemet, mely Németországban, Angliában, Svajczban és Norvégiában él, közelről nem szemlélte, az még csak halvány fogalommal sem birhat oly irodalomról, tudományosságról, és evangelikus társadalmi tevékenységről, a minő ott él. Lelkesítő példára, evangeliomi közszellemre ós magasra törő apostolokra mindig lesz szükségünk. Azért ajánlom én minden ev. theológusnak, menjen ki a külföldre is: látni, tanulni és lelkesedni. E tekintetben ne bántsuk a mi erdélyi szász hitrokonainkat; okosan, bölcsen teszik, ha kihasználják az általunk érthetetlenül elhanyagolt külföldi ösztöndijakat. Nem kárhoztatni, inkább követni kellene példájokat. És itt, a czól elérhetése szempontjából legtöbbet tehetnek a hazai theol. tanár urak, ha búcsúzó tanítványaikat a külföldi egyetemeken részükre fennálló külföldi egyetemi ösztöndijakra és segélyekre figyelmeztetik. Ám tanuljanak itthon minél többet; de ismereteiknek bővitése, megerősítése és megkoronázása végett okvetlenül menjenek ki a külföldi egyetemekre is. Ezt még akkor is ajánlanám, ha magyarhoni egyetemeinken már megvolna az óhajtott prot. theol. facultás. A mi Nagytiszteletűségednek abbeli kérelmét illeti: használjam fel magas állásommal járó hathatós befolyásomat arra, hogy a halle wittenbergi tudományegyetem magyar alapítványi ösztöndija — a Poldt-féle családi ösztöndíj kivételével — annyi theológus közt osztassék fel, a hány tényleg ott tanul: erre a közvetítő szolgálatra én mindenkor készen állok. De természetesen erről csak akkor lehet komolyan szó, ha tényleg van ott néhány theológusunk. Most, mikor Nagytiszteletűséged közlése szerint egy sinas, közbenjárásomnak alig volna gyakorlati jelentősége. Már pedig én a gyakorlati élet embere vagyok. Mindent a maga idején és a maga helyén kell megcselekedni; azért igyekszem úgy politikai, mint egyházi állásomban különösen azokat a kérdéseket megoldani, melyeket a mai helyzet, a mai viszonyok tesznek égetően szükségesekké. Ha volna oly hatalmas tárogatóm, melynek