Evangélikus Egyház és Iskola 1900.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Név nélkül: - A geresdi egyezség alapján készült javaslatról

az ilyen csatlakozás — csatoltatás „az eddigi gyakorlattal nem ellenkeznék." Mert minden gyülekezetben van immár ez érdemben „rendes gyakorlat. " Nem elég szabatos a „szórvány" fogalmának meghatáruzása. „Szórványokban élő hiveknek csak azon prot. hivek tekintetnek, a kik oly községben vagy helyen laknak, a melyben és a hol egyik protestáns egyháznak sincs sem anya-, sem leánygyülekezete." Mert lakhatnak oly községben vagy helyen annyian, hogy „fiókgyülekezetet" alkothattak, külön „gondnok"-kal, talán némi közös vagyonuk, fekvőségök is van (a mint tudnék reá példát felhozni,) de nem alakulhattak erőtelensógök miatt sem anyaegyházzá, sem (tanitóval isiskolával biró) leányegyházzá. Ez talán még se szórvány. Szórvány szerintem ott van, a hol csak csekély számmal — mintegy elszórva idegen felekezetűek közt — laknak a prot. két egyház hivei. És testvéri egyezséget kötni ezen elszórt csontoknak egybe gyűjtésére, ezen elhagyatott szórványok lelkigondozására egyesült erővel, ez lenne mind a két hitvalláson levő evangelikus egyháznak egyik legszentebb feladata, legáldásosabb munkája. Midőn az új egyezségi javaslat bevezető soraiban az egyezség czéljául kitűzve láttam: „a hitélet egymás segélyével' kölcsönösen ápoltassók és fejlesztessék," azt hittem, hogy az egyezség éppen a szórványok baján fog kiváló gonddal segíteni. Pedig a javaslat ezen csak úgy átsiklik ! Csak arról intézkedik, hogy ha véletlenül a testvér egyházak belső emberének szolgálatát akarnák igénybe venni a szórványbeli hivek, ez a szolgálat tőlük meg nem tagadható, természetesen — a mi a javaslatban főfontosságú — rendes dijak lefizetése mellett ! Ä mit ez a „IV. Eész" ezen kivül még magában foglal, hogy tudniillik a szórvány hivek saját egyházuk, anya- vagy leánygyüiekezetének kötelekébe tartoznak, annak lelkigondozása alatt állanak, egyházi adó s egyéb járandóságaikat oda fizetik- és a testvér egyház anya- vagy leánygyülekezetének pénztárába semminemű adót nem tartoznak fizetni, az az eddigi állapot ratificálása, további fenntariása, nem is tartozik a testvéri egyezség körébe. Az „önálló gyülekezetek"-ről szóló rész úgy látszik azon elvet vallja, hogy a hol mindkét egyháznak külön álló gyülekezete van, az egyik egyház lelkésze csak a másiknak akadályoztatása vagy beleegyezése esetén végezhet egyházi cselekményt. Ez eléggé védené a lelkészek érdekét, de nem védi eléggé a hivek érdekét, kik saját lelkószök beleegyezését kikérni nem akarják vagy kieszközölni nem birják, legfeljebb csak utánjárással, egyházi felsőbbségük beleavatkozásával. És félő, hogy felháborodásukban nem fordulnak egyházi felsőbbsógükhöz, sem saját papjukhoz, hanem segítséget keresnek a szomszédban vagy sehol t Természetesen a hiványszerü vagy a felsőbb hatóság által megállapított stóla lefizetése és a teljesített cselekményről, a pontos anyakönyvi jegyzéknek átküldése az illetékes lelkészhez szinte elmarad ! E szakaszban nem látom eléggé megvédveaz egyház közérdekét sem. A sz—i hiványügy. E lapok egyik utóbbi számában a következő kérdést vetették fel: „A sz—i egyház lelkésze meghalván, az egyházközség új hiványt állapított meg, kisebb fizetéssel, mint a régi hivány volt. Az egyházmegyei közgyűlés szótöbbséggel az új hiványt helybenhagyta. Az egyházmegye két lelkésze (nem sz—i) fölebbezéssel fordul a kerületi közgyűléshez, azt kórvén, hogy a régi hiványt változtatni ne engedje. Kórdós : van e nekik ezen esetben joguk a fölebbezéshez ?" A kérdés megoldása első pillanatra igen egyszerűnek látszik s hamarjában azt hinnők, hogy a kérdés tárgyává tett esetben az egyházi alkotmány vonatkozó rendelkezéseinek kényelmes alkalmazásáról lehet csupán szó. Aligha tévedek, ha azt hiszem, hogy e lapok f. ó. 6-ik számában közzétett „válasz" irója is igy fogta fel a kérdést s abban a hitben van, hogy az egyházi alkotmánynak a hiványügy re vonatkozó rendelkezései feleslegessé teszik a kérdés mélyebb oldalról való tanulmányozását is, hogy az illető rendelkezések olyannyira világosan, félre nem érthető jogi precizitással szabályozzák a felette nagyjelentőségű viszonyt, hogy annak elbírálásánál a törvénynek szószerinti értelmére minden aggodalom nélkül támaszkodhatunk. Előre kell bocsátanom, hogy egyházi alkotmányunk igen nagy részének pongyolasága engem éppen a jelen esetben is nagyobb óvatosságra intett s törvénykönyvünk rendelkezéseit éppen csat annyiban, és ott fogadhatom el irányt adóknak, a.