Evangélikus Egyház és Iskola 1899.

Tematikus tartalom - Gyűlések, ünnepélyek stb. - Somogyi egyházmegye

422 történt a kínálkozó alkalom felhasználásával, a minek megtörténnie ez idő szerint lehetett. Kevés ugyan, azt magam is elismerem (és e kevésnek sikere sem biztos még;) de viszont kérem a pa­naszost, ismerje el ó is, hogy ismét valami mégis történt próbaképen bár, a bajok orvoslására. Arra is kérem még végül a panaszost, ám czikkezzen ezután is a vend-inség megorvoslása érdekében, keltse fel a nagyközönség figyelmét ezen fontos egyházi ügy iránt, és tartsa ébren e figyelmet, és kérem még informálja magát min­dig alaposau a nagyközönséget is sine ira et stu­dio; ós leginkább kérem, jöjjön el egyházi gyű­léseinkre, adja elő ott nézeteit és érveit; szívesen fogjuk meghallgatni s ha meggyőz, követni, mert elvégre is ennek a fontos ügynek egyházi gyűlé­seinken kell elvégeztetnie. KUND SÁMUEL a vasi közép egyházraegye esperese. Még egyszer „egyházi gyűléseink előtt." E lapok 33 ik számában ily czim alatt jelent meg néhány szerény megjegyzésem, s óhajtásom egyházi gyűléseinket illetőleg. Sajnálatomra e meg­jegyzések végzetes tévedésekre szolgáltattak az il­letékes körökben alkalmat. Nevezetesen mintha jelzett czikkemben azt állítanám, hogy nekünk, már mint a közegyháznak, egy-egy kerületi gyámintózeti gyűlésünk legalább is ezer frtba kerülne. Megengedem, hogy a jelzett czikknek egyik-másik mondata kiszakítva s egy­magában alkalmas ily értelmezésre, azonban az egész czikk összefüggésben mégis különbözik az ily értelmezéstől, hisz elég bőven és világosan vél­tem a dolgot kifejteni abban, midőn azt állítom, hogy én a gyűlésre megjelenő tagoknak költsé­geit szeretném megirimélni, hogy ez által a pénz zsebükben maradván, őket képesebb és készebb adakozókul megtarthassuk. Minden további félreértés kikerülése végett — mindenben fenntartva a jelzett czikkben írottakat — néhány rövid szóban összefoglalva ezikkem tartalma ez : A gyűlések tartása a prot. és egyházias szellem ápolására szükségesek is hasznosak is. De óvakodjunk a túlságoktól — a gyűlések sza­porításától, mert legyen az kerületi, közigazgatási, vagy gyámintézeti gyűlés, ez akár a kerület házi pénztárának — akár a gyűlésen, habár fizetés nélkül megjelenő tagoknak megközelítő számítás szerint 1000 frtba is kerül s az szerintem telje­sen mindegy, akár a házi pénztár, akár az egye­sek viselik a gyűlés terheit, mindkét esetben „az ő béréből telik az ki," azaz közegyházunk annyi­val lesz szegényebb. Conclusio: Ne tartsunk te­hát külön gyámintózeti gyűléseket, hanem a ker. vagy egyetemes közigazgatási gyűléssel kapcso­latosan, mert a külön tartott vagy tartandó gyű­lések, habár a ker. vagy egyet, gyámintézeti gyű­lésnek egy krjába sem kerülnének (pedig hát az egyet, gyámintózeti gyűlés a pénztár rovására is költséggel jár) mégis az ott megjelenő tagoknak összevéve 1000 frt oly költséget is okozna, a mely ha a tagok zsebében maradna, ók inkább lennének oly helyzetben s tán készebbek is len­nének egyházi czélokra adakozni. Magától értetődik, hogy fenti megjegyzésem a közigazgatási gyűlésekkel kapcsolatban tartott gyámintézeti gyűlésekre nem vonatkozik. FABKAS GEJZA. BELFÖLD. A somogyi ágostai hitvallású evange­likus egyházmegye f. 1899. évi rendes köz­gyűlése Surdon aug. 15-én tartatott meg. A gyűlést megelőzőleg gyámintézeti isteni­tisztelet tartatott, melyen az oltári imát Balog István porrog-szt.-királyi lelkész ós egyházmegyei pénztáros mondotta, a szószéki beszédet pedig Madár Rezső sandi lelkész tartotta, buzdítván a megjelent képviselőket és híveket adakozni a gyám­intézet oltárára. Nem is hangzott el a buzdító szó viszhang nélkül, mert az offertórium 16 frt 08 kr. lön. Most megalakul az esperességi gyűlés. Az elnöki széket Németh Pál esperes és Berzse­nyi Sándor felügyelő foglalják el. A jegyzői tol­lat Dr. Andor ka Elek, egyházmegyei jegyző vi­szi, míg az iratok felolvasását Szalóky Elek egyházi jegyző teljesiti. Berzsenyi Sándor felügyelő lelkes meg­nyitó beszédében részvéttel emlékezik meg felsé­ges királyunk veszteségéről: Erzsébet királyné ő felsége elhunytáról és E a d ó Kálmán kerületi fel­ügyelőnk haláláról; mégis Gyúr át z Ferencz püspök úrnak az egyházmegyében végzett egyház­látogatásáért itt is köszönetet szavaz. Az éljenzés-

Next

/
Oldalképek
Tartalom