Evangélikus Egyház és Iskola 1899.

Tematikus tartalom - Gyűlések, ünnepélyek stb. - Hat. sz. k. városi egyházmegye

386 jogosult tagnak oly összegű nyugdijat fizet, a milyet a töke érintetlen hagyása mellet fizethet. Szemben azon sajnálatra méltó tapasztalással, hogy több egyházközség felügyelője évről-évre távol maradt egyházmegyei közgyűlési tanácsko­zásainkról, az esperesség abbeli óhaja és kérésé­nek ad kifejezést, hogy az illető felügyelő urak ezen külső megjelenésükben is adjanak tanúbi­zonyságot az egyház és iskola iránti szeretetük és érdeklődésüknek. May er Endre eperjesi theologiai tanár az „Evang. Egyház és Iskolá"-ban megjelent „Böjti gondolatok" czimű czikkét illetőleg, melyben ne­vezett tanár az evang. lelkészi kart azzal vádolja, hogy minden mással (kártya, bor, biczikli, divá­nyon heverés, pipa, politikai lap, elcsépelt prédi­káczió) csak az egyház gondozásával nem foglal­kozik, az esperesség hihetetlennek tartana egy evang. theologiai tanár által, evang. lelkészek el­len szórt ily vádakat, ha azok a tanácsasztalra letéve nem lennének, közmegbotránkozással uta­sitja tehát vissza a tudós tanár úr az evang. lel­készi kar ellen szórt ezen alaptalan rágalmait s felkéri a kerületet, miszerint ez ügyet magáévá téve. oda hasson, hogy a méltatlanul rágalmazott lelkészi karnak elégtétel adassék. Figyelmeztetés. Az ág hitv. evang. egye­temes egyház theol. akadémiáján az alapvizsgálat szept. 9-én tartatik. A jövő évre való beiratkozá­sok szept. 1-én, az előadások szept. 12 én kezdőd­nek. Ünnepélyes óvnyitás szept. 11. Jótéteménye­kért (ingyenes alumneum ós convictus, bennlakás a „Theologus Otthon"-ban) 8 teljesen ingyenes és 3 féldijas (3 frtos) hely van üresedésben. Ezen kivül évente kiosztatik mintegy 3000 frtnyi ösz­töndíj és sególypénz. Bővebb felvilágosítást ád az igazgatóság. A YI. szab. kir. vár. ág. h. ey. egy házmegye Lőcsén 1899. jűl. 11 én tartotta meg Benczúr Géza és Linberger István társel­nöklete alatt évi közgyűlését. Az előző napon tar­tott népes előértekezlet eredménye biztosította a jövő nap sikerét, a melyen Benczúr Géza egy­házmegyei felügyelő az ő valiásosan meleg, ideá­lisán nemes, egyházat szerető leikének zsenialita­sával vezette a hullámokat verő tanácskozás fo­lyamát a biztos révbe, mely egyháznak közjava, emelkedése, fölvirulása. Linberger István esperes évi jelentését érdekkel és tanulsággal hallgatta a közgyűlés s mint a scyllák ós charibdisek között hiterővel győző egyházmegyénk jövő fölvirulásának biztosi­tékát vette tudomásul. Az esperes jelentése szerint az egyházpo­litikai törvények hatásáról különösen a missió egyházak nyilatkoztak kárhoztatólag, a mi a kér­dés természetében fekszik, mert különben úgy, egy lélegzetvételre elitélni ama törvények hatását, nehéz vállalkozás s bizony csak magunkról mon«­dunk benne : Ítéletet! Behatóan tárgyalta az esperesség a „Lelkész­választási szabályrendelet kérdését." Az idők jele­és tanulsága, hogy az egyetemes gyűlés a tiszai kerületnek megerősítés végett felterjesztett: a lel­készek alkalmazásáról szóló „Szabály­rendeletét" az alkotmány ós jogügyi bizottság javaslatára jóvá nem hagyta, hanem elren­delte, hogy az „újabb tárgyalás czéljából, a kerületnek visszabocsáttassék." . . . Miért? . . . Azért, mert a tiszai kerület nem röstellette a fáradságot, hogy a saját maga által eredetileg rosszul szerkesztett: eredeti sza­bályrendeletet (a mit mellesleg legyen mondva az egyetem az előző évben elfogadott, és „lehető alkalmazkodás végett" a többi egyházke­rületekkel is közölt —) megjavitsa, azaz ösz­szeegyeztesse az Alkotmány szellemével. A tisza­kerület meggyőzte önmagát s a jobbat vá­lasztotta. Nincsen kétség benne, hogy ezt a jobbat meg is tartja. Ebben a reményben határozott esperességüne akként, hogy ragaszkodik a kerület által 1898-ban fölterjesztett szabályrendelethez. Egyedüli ellenvetés az volt: Mi lesz, ha a kerü­let megtartja, az egyetem meg elveti a kér­déses szabályrendeletet?.. . Mi lesz? Fából csi­nált vaskarika ! Alkotmányosan alkotmánvtalan lel­kész választási szabályrendelet 1 Tán ebbe sem fognak belehalni. Sajnos dolog, hogy a kényszerűség hatása alatt Glauf javaslatát a kerületi nyugdíjintézetre vonatkozólag el kellett fo­gadni egyházmegyénknek, ha azt nem akaijuk, hogy ez a jobb sorsot érdemelt ügy, mint örökös tengeri kigyó rettentsen gyűléseinken. — Az egyházkerületi ügyrendet és tanitói képviseletre vonatkozó javaslatot Bogsch Albert kassai pol­gári iskolai tanitó előterjesztésére a közgyűlés egyhangúlag elfogadta. — A budapesti m. kir. tudományegyetem körében államköltségen szer­vezendő theol. fakultás fölállítását az egyházme­gye óh aj tandónak tartja. — Az egyházkerü­leti „tanügyi rendtartási szabályrendelet-javaslat/' ama hozzáadással lőn elfogadva, hogy az iskola­föntartó hatóságok közé tekintettel a helyi vi­szonyokra a „pártfogóságok" is fölvétessenek. Ifj Draskóezy Lajos ?zámvevőszóki elnök referálja a bizottság jelentését, mely kiválóan fel­hívja az esperesség figyelmét a plavniczai és bártfai II. egyház vagyoni viszonyaira, a szám­adások egyöntetűsége ezóljából sürgeti a kerület által kiadandó számadási táblázatokat, addig is kéri az egyházakat, hogy a kifejezett kívánalmak­nak tegyenek eleget. A közgyűlés a gonddal ké­szült jelentést miheztartás végett jegyzőkönyvbe teszi egész terjedelmében s a számvevőszéknek köszönetet szavaz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom