Evangélikus Egyház és Iskola 1899.

Tematikus tartalom - Könyvek ismertetése - Magyar egyháztörténeti monographiák. Ism. Kovács S.

korában szabadon működött a sajtó, íróink gyorsan s hatalmas erővel vágtak vissza a katholikus támadásokra, a szathmári béke után, mikor a nemzet ellenállása végképen megtört, hitvallási irataink s aszketikus könyveink is türelmetlen, felekezeti szellemtől áthatott censorok Ítélkezése alá jutottak. Maga Gyöngyösi is csak külföldön, alkalmasint Frankfurtban merte kinyomatni egy Âl tare Pacis czimű vitatkozó művét, a mit a jezsuita támadások ellen irt. Bátorságáért, megtörheteilenségéért irigye s haragos ellensége volt Kassa s a vidék kath. papsága. A szemfüles jezsuiták folyton a nyomában jártak, leskelődtek utánna s kihivó sértésekkel, gúnyolódással próbálták kihozni türelméből. A ref. templomra ráirogattak, hogy „Kálvin serfőző háza" (Braxatorium Calvini) s az utczán zsidónak csúfolták. Képzelhetni, hogy Gyöngyösi, a ki szenvedélyes természetű volt s dereskei pap korában keményen összetűzött a tiszántúli kerülettel, nehezen tűrte az örökös packázást, de egyháza érdekében kifakadás nélkül szenvedte, a mit az Úr rámért. Végre azonban mégis bekövetkezett az összeütközés. A papság Kassa város főutczáján Mária szobrot állíttatott ós szentelt fel nem kis bosszúságára a protestánsoknak, a kik bálványimádást láttak benne. Egy átutazó deák, akkortájt Gyöngyösi vendége, ifjú hevétől elragadtatva Horatius egy verse nyomán mérges szatírát irt a szoborról. A vers roppant silány volt, se szép forma, se megragadó gondolat nincs benne, de nyers durva hangja s szembetűnő ízléstelensége bánthatta a Mária tisztelőket. Gyöngyösi lemásolta s megőrizte e verset, talán olykor olykor elő is vette, olvasgatta, mikor ellenségei háborgatták. Egy T ú r k e v i nevű hóbortos iskolamester az ő Írásáról másolta le s egy éjjel (1724.) a szobor talapzatára ragasztotta. Lett erre nagy riadalom. Rárohantak a ref. lelkipásztor házára, fölkutatták, csakugyan találtak nála olyan papirost, a minőre, a felragasztott gúnyvers volt írva. Ez eldöntötte sorsát. Hasztalan állította, hogy a versnek sem szerzője, sem felragasztója nem 6 volt, bár a Mária kultuszt elitéli s bálványimádásnak tartja, — a tömeg börtönbe hurczolta s Ítéletet kért fejére. A „ részrehaj latlan" birákból alakított törvényszók természetesen elitélte, kegyetlen kínzásra és halálra ; a királyi kegyelem változtatta ez embertelen Ítéletet örökös száműzéssé. Gyöngyösinek el kellett hagyni kedves templomát, el Kassát, hazáját s élete hátralévő- részét OderaFrankfurtban töltötte el, a hol a theologia tanárává lett Utódai közül egyik-másik visszaszármazott a hazába. Érdekes, viszontagságokban gazdag pálya a Gyöngyösié, mely Révész feldolgozásában valósággal megelevenül. A hős alakja oly szépen kiválik az adatok halmazából, mint akár egy epikus vagy drámai hős. Szinte előttünk zajong az a tömeg, mely a szobor fölszentelésén részt vesz s zsákmányra éhes erdei vad módjára rohanja meg a prédikátor házát. Minden íz, kő él és mozog ebben a történeti rajzban, bár azt hisszük, néhol tökéletesebb lehetne. Révész nehezen tud ellentállni a forrás idézés igézetének, oly helyeken is megszólaltatja kútfőit, a hol arra semmi szükség nincsen s a stil s az irodalmi hatás szempontjából örömest elengednénk. Másik fogyatkozása, hogy jellemzésében nagyon kap az általános kifejezéseken, a miket egymásra halmoz s a mik igy társaságban rendszerint nagyon keveset mondanak. Ez a tulajdonsága legszembetűnőbb az Altare Pacis jellemzésénél; az elismerő és magasztaló jelzők egész tárházát kifosztja, hogy Gyöngyösi írói nagyságát méltóképen állítsa elénk. Kevesebb bizonnyal több volna. A protestáns egyházi irodalom a Gyöngyösi előtt lefolyt két század alatt alig produkált tiz művet, a mire ugyanazt el ne mondhatnánk, a mivel Révész az Altare Paeist jellemzi. Ezek azonban különben is nemes forrásból, a tárgy szeretetéből fakadnak, öreg hibák a munka értékét, érdekes voltát pedig jelentékenyen nem kisebbítik. A harmadik mű — Payr Sándortól való, a ki a XVIII. század magyar pietistáival foglalkozik. Róla már volt szó e lapokban, — azért itt mellőzöm s áttérek az utolsóra: „Id. Wesselényi Miklós báró küzdelme és szenvedése vallásáért." Irta: Földváry László. Már maga a czim jellemzi a munkát s irója felfogását. Bár a szerző nagy készültségét minden rész elárulja, mégis érezzük, hogy Földvárinak e munkájában nem a pártatlan s az eredményt közönyösen vevő tudós historikus áll az előtérben, hanem az egyházáért lelkesedő s hallgatóságát hűségre buzdító aszketikus író. Szinte sajnáljuk, hogy mórt nem olvashatjuk ugyanezt a tárgyat történelmi népies regény formájában, bizonyára zavartalan örömünk lelnék benne. Földváry új adatokra támaszkodik, azokat csoportosítva Wesselényit megteszi a hit és egyháx