Evangélikus Egyház és Iskola 1899.

Tematikus tartalom - Gyűlések, ünnepélyek stb. - Békési egyházmegye

, 609 gató. — 8. „Két orgona-előjáték." Hesse Adolftól. Előadja: Raffay Károly IV. évf. tanitóképző-inlézeli növendék. — 9. a) Mendelssohn : „Dicsőség mennyben Istennek." — b) Kapi Gyula : „Úgy szerette Isten e világot." — Előadja: a soproni theol. s tanitóképzó-intézeti énekkara. — 10. „Gyülekezeti ének." IRODALOM. Evang. egyházi szemle. Minapi válaszunkra felelve, „egypár megjegyzéssel, programmja egyes pontjait újból kifejti." Ha már bele kezdtünk : tisztázzuk a dolgot. Meg nem győzzük egymást, de legalább megtudjuk, melyikünknek mi nyomja a lelkét, s ha hitrokoni szeretet van bennünk egymás iránt: majd méltányosabbak is leszünk. Azon megjegyzésemre, hogy a mi evang. egyházunk nem „három nyelvű, hanem ezer nyelvű:" azt jegyzi meg a Szemle szerkesztője, hogy „mi megelégszünk, ha egyházunk legalább három nyelvű s nem kiván lenni mások elnyomásával s jogainak durva és gőgös semmibe vevésével csak kizárólag egy nyelvű." Nos hát kárba veszett minapi érvelésem, lia a Szemle tisztelt szerkesztője most is igy itéli meg egyházunk eljárását a nyelv ügyében; nem akarja megérteni Szeberényi kartársam &z én álláspontomat? Vannak közös gyűléseink, ahol együtt tanácskozik magyar, német, tót ; tótul kevés tud, németül több tud, magyarul mind tud ; természetes, hogy magyarul kell beszélniök, ha meg akarják egymást érteni. A magyar nyelv használata ilyen körülmények között magától értetődik. Összejönnek különféle országok követei, természetesnek találják, hogy azon a nyelven beszéljenek, melyet mindenki ért. Ki mondhatná, hogy ez „mások elnyomása, jogainak durva és gőgös semmibe vevése" kiván lenni?! Pedig a magyar nyelv Magyarországon sokkal több ám, mint a német meg a tót nyelv, sokkal több a hatalom, a történelem, a törvény, a szükség és czélszerűség következtében. És ha nem akarnak a tótok magyarul tanácskozni : milyen nyelven menjen a tanácskozás, hogy megértsük egymást ? És miért ne menne Magyarországon éppen magyarul a tanácskozás ? Éppen azzal, hogy a magyar nyelvet mellózni kívánják, a tótok tanúsítják a magyar iránt azt, hogy „mások elnyomásával, s jogainak durva és gőgös semmibe vevésével" akarnak fölül kerekedni. Hát Magyarországon éppen a magyarnak nem volna joga? Nem tótok mondották, hogy Túróczban ne legyen szabad magyarul felszólalni, nem tótok mondották, hogy beszélnek chinai nyelven is, csak magyarul nem!? Nem ez a magyar nyelv jogainak durva és gőgös semmibe vevése? nem ez a magyarok elnyomása? Éppen a túróczi esetben is szó nélkül megerősítette a kerület azt a szabályrendeletet, mely szerint az egyházmegye gyűlésén tótul beszélhet mindenki ! Az evang. egyház nem nyomja el a tót nyelvet, meghagyja templomban, iskolában, tanácskozásban, irodalomban annak jogait. — mégis a magyart vádolja a Szemle szerkesztője?! Nem emlékszem, hogy akár a túróczi, akár a — gondolom — nyitrai eset után megrótta volna az illetők eljárását, hogy az a magyarok ..elnyomása, jogaik durva és gőgös semmibevevése." Bezzeg megrója a magyart, ha az nem sérii is mások jogait! Nézzük csak éppen azt a két példát, a mit ő maga felhoz szemrehányás és vád gyanánt: a csorvásit, meg a szarvasit. Csorvás Orosháza leányegyháza volt; magyarok alakították, magyar nyelvű volt az istenitisztelete, a tannyelve. A Csabáról oda származott tótok is tudnak magyarul, ellenben a magyarok nem tudnak tótúl. A jövevény csabai tótok kivül r ól jött bújtogatásra azt kezdték követelni, hogy a lelkész tótul is szolgálion nekik. Az egyházmegye bizottságot küldött ki, de éppen a magyar tagja a bizottságnak nem kapta meg a meghívó levelet. Nos hát : mi jogon követeltek tót szolgálatot a jövevény tótok, mikor magyarul is értettek, (abban a magyar községben meg sem élhetnének, ha csak tótul tudnának.) a magyar beszédet, iskolát azelőtt baj nélkül igénybe vették. Nem puszta tüntetés-e tótul kivánni például a temetést, mikor a hallgató közönség nem tót, hanem magyar! Ez a tüntetés pedig már nem vallási, hanem nemzetiségi érdekből származik. Ilyesmit kivánni a csorvásiaknak eszökbe sem jutott volna, minthogy szépen meg is vannak nélküle azóta is, a mint a külső bújtogatás megszűnt. A csorvási esettel kapcsolatban ugyancsak befeketít engem tisztelt kartársam, midőn ezt irja: „Mily erős küzdelmet fejtett ki (t. i. én) egykor a békési esperesség gyűlésein. csakhogy a gyülekezetben, melynek tagjai tele részben (nono ! engedjen abból) tótok, tót nyelvű istentisztelet soha, még úrvacsora alkalmával se tartassék. Sőt azt is mondta volna (tehát csak volna !) hogy a magyar Oaorváson még tót temetést is tartani botrány lenne." Én bizony már nem tudom, hogy mit mondtam akkor, régen; nem emlékezem reá, de bizony merem állítani, hogy Szeberényi kartársam még úgy sem tudja (mondta volna!), mégis nem átalja ezen erős vádakkal illetni engem; persze a tótok előtt vádak ezek ! Minap meg olyanformán ferdítette el nyilatkozatomat, hogy szerintem bűn tótul beszélni a Luther társaság gyűlésén! Most meg „botrány" szót ad a számba; most már kérdem: méltó ez az eljárás hozzá, meg hozzám, meg az ügyhöz, melyet mindketten szolgálunk? Rászorul ő talál gatásra, ráfogásra, túlzásra, mikor ezt az ügyet tárgyalja? Nem kellene-e tényekre szorítkoznia, midőn ilyen módon vádol ? Mit mondtam, akkor a