Evangélikus Egyház és Iskola 1899.

Tematikus tartalom - Gyűlések, ünnepélyek stb. - Pozsonyvidéki lelk. ért.

és cselekedeteikben igaz evangeliumi szellem ve­zesse. A materializmus szelleme — mondotta végül az előadó — elboritá egyházainkat, a melyek gyű­lésein alig hallunk mást, mint a fizetések elégtelen­sége miatti panaszokat. Ideje, hogy ez másként legyen. Zajos taps fogadta az előadást, melyet az értekezlet köszönettel tudomásul vett. Azután eszmecsere indult meg a fölvetett kérdés felett, melyben Ball agi Aladár és Szabó Aladár vet­tek részt, teljesen elfogadva Bernát István ál­láspontját. KÖviben sem halt ki a buzgóság-szűlte ál­dozatkészség. Ezt bizonyítja az egyház nemes el­határozása, melynél fogva a templommal össze­kötött kisebb tornyát elhatározta horganyozott vas lemezzel befedetni. E szent czélra közel 500 frtot áldozott az egyház; a fedést pedig Weisz Lajos tornaalljai bádogos mester teljesítette közmegelége­désre s kifogástalanul. Munka végeztével a lelkész, Petrenkó János alkalmi beszéddel a tornyot további rendeltetésének átadta, megdicsérvén az egyházat áldozatkészségeért, hogy az apáktól öröklött épületeket jó karban akarja hagyni az utódoknak. Tanitó választás. A kassai községi elemi iskolákba október hó 18 án tartott iskolaszéki ülés-, ben Cserneczky Béla benyéki evang. tanitó választatott meg íendes tanitóvá. 1873. a kassai községi iskolák szervezése óta első és egyetlen evangelikus vallású tanitó. A pozsonyviűéki evang. lelkészi érte­kezlet f. hó 8 án tartott rendes őszi összejöve­tele nemcsak azért érdemes a megemlítésre, mert magyarhoni ev. egyházunk egyik tekintélyes és munkakedvben is kiváló papi körének lankadatlan munkálkodásáról tanúskodik, hanem és még in­kább a szőnyegre került sok érdekes és tanulsá gos tárgya és országosan is megszívlelésre méltó megállapodásai miatt. H o 11 e r u n g Károly esperesnek a belmissio kérdéséről tartott felolvasása adott alkalmat elsőbb is ama határozat meghozatalára, hogy a lelkészi értekezlet a közjó és az üdvös eszmék általános érvényesülései érdekében, minden közérdekű ügy­ben történt megállapodását a keiületbeli esperes­ségekkel is közölni fogja. Mily sok áldásnak válhatik az ilyen eljárás forrásává, nem szükséges fejtegetnünk. Hiszen mindnyájan tudjuk, milyen régi nagy baja e mi szegény ev. egyházunknak a közszellem hiánya. Miért nem fejlődhetett ki, mint akadályozza még manapság is a nyelvi és nemzetiségi különböző­ség, mint vet neki gátat a theológiai irányzatok türelmetlen egyoldalúsága, minek emlegetnünk I Szomorú tény, hogy megvan s el kell ismernünk, hogy a történeti viszonyok alakulásában és az auto­nomikus szervezet sajátosságában elegendő ma­gyarázatát találjuk. De ha megvan, s lia érezzük káros hatását, minden módon törekednünk kell arra, hogy egész­séges közszellem alakuljon. Ez pedig nem a kétes áldású centrálizitió minden fokon korlátozó meg­honosításában, nem is az uniformálásbin, hanem a közös czélok azonos lelkülettel, buzgósággal és kitartással való tudatos munkálatában leli forrását, nyeri táplálékát. Ilyen szellem egyházunk élete, a mely nélkül csak tespednünk lehet. A munka, hisszük a kegyelem Istenét, talán még nem későn, megindult. Tömörülünk, szervez­kedünk. itt-ott dolgozgatunk is. Bizonyosan sok üdvös terv, áld isos eszme, nemes szándék és jó gondolat merül fel országszerte az egyes papi értekezleteken. De mind egy-egy mozaik magában. Ha felhangzik is a szép eszme, elvész a hanggal. Nem azért, mintha nem volnának iránta fogékony szivek, hanem, mert nem tud róla senki. Pedig a világot nem azért gyújtják meg, hogy véka alá rejtsék. A pozsonyvidéki lelkészi értekezlet határozata országosan megszívlelésre s megvalósításra érde­mes. De nemcsak ebben a szerény alakjában, ha­nem olykép, hogy az egyes papi értekezleteknek minden közérdekű ügyben hozott határozatát vagy megállapodását közöljük e becses lapok hasábjain közhaszonra. E lapok szerkesztője, mint ai egye­temes lelkészi értekezlet elnöke, bizonyosan nagyon szívesen ád azoknak helyet, s elérkezik az az idő, a mikor a fontosabb ügyek már itt megérlelődve kerülnek majd gyűlésünk termeibe, ahol aztán rö­videbb és alaposabb lesz a tárgyalás, kevesebb a meglepetés. Ev. egyházunknak szintén fontos ügye a dia­konissa-ügy. Nem igen tud gyökeret verni. Pár, különösen német anyanyelvű gyülekezetünk próbál­kozik a diakonissák meghonosításával, de a pro­paganda nagyon gyönge táplálókot nyer kívülről, az egyházak többségétől. Helyesen mondották, akik az ügyben felszólaltak (Schleiffer, Masznyik dr., Stromp,) hogy a legnagyobb baja a diakonissa­ügy pangásának az, hogy nem tud a néphez ido múlni. A magyar nép nem szereti az uniformizá­lást, nem veszi be az idegen szellemet és formá­kat, hanem igenis annál szivesebben karolná fel ezt az ügyet, ha közvetlenül megismerhetné áldásos czéljait és munkáit. Csakhogy erre nem az az út vezet, hogy az ország minden egyes gyülekezete számára álljon nyitva évenként pár hétig a dia­konissa intézet. Mert minden gyülekezetben, vagy legalább számos gyülekezetben akad egy két özvegy vagy hajadon, vagy jóravaló komoly vallásos em­ber, aki vállalkoznék arra, hogy a diakonissa in­tézetben a beteg ápolásának és a szegények gon­dozásának nemes mesterségét megtanulni elfárad­nának a téli nyugodalmasabb napokra Pozsonyba.

Next

/
Oldalképek
Tartalom