Evangélikus Egyház és Iskola 1899.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, jelentések, kérvények stb. - Stromp László. Szókratész

(Síi Mikor az ifjú Sokrates az esküt letette, hogy ennek alapján mint „peripólosz" két éven át határőrszolgálatot tehessen s majd a határon kivüli harezi szolgálatra is jogot nyerjen s ez alapon polgári jogainak is teljes élvezetébe juthasson, — Athéné hatalmának, ragyogásának tetőpontján állott. Azon büszke időszak volt ez, a melyet a történelem „Periklész századának" nevez, időszak, a melyben a görög nép — mondhatnók egy emberöltő alatt, évszázadoknak nagy eseményeit, fejlődését, dicsőségét, gyalázatát élte át ... a persa háború ragyogó haditettei után Athene, mely akkor magát joggal „Hellasz Helladosz"-nak (Görögországban Görögországnak) névezte, mint a görög világ klassikus királynője ragyog ; miként jelképe a mesés ragyogású Akropolison. Pallas Athene istennőnek vértezett, sisakos érczszobra, a 200 láb magas érczkolot-sus, az államhatalom és nagyság beszélő symboluma . . . Úgy nevezték, hogy „Pallas az előőrsön." S valóban az egész ^ttika e pontot uralta. S a hajósnak, ki a félsziget legdélibb csúcsán, a sunniumi foknál a phalerumi öböl felé fordult, 16 órányi távolságból szemébe ötlött az istennő feléje intő alakja: Athene hegemóniájának e rettegett, ez imádott, e fenséges képviselője .... A hatalmas anyagi fellendülés, melyet Görögország s első sorban Athéné a persa háborúk szerencsés s diadalmas befejezése után nyert, természetes befolyással volt a népélet minden ágazatára, a politikai, társadalmi, irodalmi s tudományos fejlődésre egyaránt. Athén valósággal szellemi virágkorát éli ... A nagyszerű nemzeti fellángolás, mely minden egyest rendkívüli önfeláldozásra képesített s mely ama fényes sikert eredményezte, e siker eredményekén! viszont büszke önérzetet, duz/.adó tetterőt szült s szenvedélyes törekvést a dicsőség, szabadság és hatalom után. (Zeller) A régi aristokratikus alkotmányformák szűkké váltak. Az addig az alkotmány bástyáin kivül hagyott negyedik rend („thétesz,") mely ama dicsőséges harczokban férfias elszántsággal s sikerrel vett részt, most megkövetelte részét a béke áldásaiban, gyümölcseiben is s egy csapással kivívta magának a polgárjogokat, melyek őt az államvezetés és kormányzás részeseivé tevék. Immár mindenki minden hivatalra egyaránt jogosult, — lel egészen az archont méltóságig. Az egyedüli qualifieatió a személyes derékség, mellyel magának a t. polgártársak bizalmát megnyerni képes. S nem csodálkozhatunk» hogy pl. mindjárt Pericles halála után ennek örökén, a hatalmon egy bőrkereskedő (Kleón) egy szatócs (Eukrates) és egy marhakupecz (Lysikles) osztoznak meg ... Az areopag, ez a régi aristokratikus bíróság, a törvények megőrzőjéből közönséges fenyítő törvényszékké alakul át; a törvényeket immáron a nép maga őrzi meg, a mely hozta s a mely az azok végrehajtására s az igazság és jog oktatására jogosított archonokat, bírákat, tanácsosokat és esküdteket egyszerűen sorshúzás által nevezi ki. Jusson a hatalomból része mindenkinek. Hát hiszen az. igaz, a demokrácziának teljes diadalát jelenti, ámde másrészt elmerülését is — a féktelen demagógia örvényébe. S az eredmény — rövid fényes dicsőség után a gyászos pártoskodás, testvérháború a legkalandosabb s legképtelenebb vállalkozások s a 27 évig tartó peloponnesusi háború után Athene teljes megaláztatása, inség, nyomorúság. S mindennek forrása a lázas önzés, a dicsőség, hatalom ós pénzszomj, mely a népet elragadta, a fény és ragyogás napjaiban elbizottá, balsorsban elcsüggedtté s kishitű vé teve, s a melyet asophisták, e kor demagóg bölcselői a végletekig fokoztak, tanítván, hogy nincsen törvény — csak megegyezés, nincsen jog — csak subjectiv önkény: csak az jó, a mi nekem jó, csak az igaz, a mit én tartok annak, csak az szép, a mi engem gyönyörködtet ; a kik nyilván kijelentettek az eddigi egész görög bölcselet banquerotteját, tanitván, hogy lét ós gondolkozás mind csak agyrém, hogy semmi sincs, csak én vagyok — s mindennek mértéke én magam vagyok egyedül. — íme a fény és az árnyék együtt: a fellendült szellemi, erkölcsi élet, — mely e kor parasyta bölcselőinél a nihilbe, a legegoistikusabb materialismusba, a legkétségbeejtőbb skepsisbe vezet . . . Van-e ebből kibontakozás az egyén s a nép számára ? Van e biztos igazság, van-e igaz erkölcsiség, a mely embert s emberiséget megtartson s a fertőből, melybe bukott, kiemeljen? Volt egy ember : a ki érezte s kimondta, hogy — van! S ez az egyetlen ember Sokrates volt. És itt, e ponton érthetjük meg csak az ő igazi nagyságát, jelentőségét. Mikor elkövetkezett „az idők teljessége" — s népének új,