Evangélikus Egyház és Iskola 1898.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, kérvények stb. - Magyary Miklós. Karácsony

<623 Öröm és boldogság Vajh hova szálltak? Végtelen útjokon, Hogy erre jöttek, Erinték gyengéden A puszta földet. Azután folytatták Utjokat továbbra : Véges ész nem érte Távoli határra. Karácsony. „Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, e földön békesség és az emberekhez jóakarat ! " A mennyei seregek ez éneke, a karácsonyi örök evangelium. E magasztos, eddig még soha nem hallott szavakkal adatott tudtul a világnak, az Ige megtestülésónek időtlen időkre-szóló czólja. Ez éneknek angyalajkról hangzása óta, az örökkévalóság végetlen tengerébe 19 század tűnt le, nyomát otthagyva az emberiség történetében könyben, vérben, örömben-gyászban, áldásban-átokban, alkotásban rombolásban legtöbbször a szerint: a milyenek voltak maguk az emberek, kiktől a szereplést, az események menetére bizonyos mértékben való befolyást az isteni gondviselés nem tagadja meg sohasem ; mert hisz a szabad akarat az embernek attributuma. S hogy az ének még mindig ige csak, mely testet eddig nem ölte, annak oka: a szabad akarat szabadosság akaratává fajul el számtalanszor ! E miatt a legszebb esemény — ábránd marad ; a boldogság ajtajának kinyitásához hiányzik a valódi erő ! . . . Igen, messze még a miről angyalok énekeltek, de valahányszor a szeretetnek ünnepe a hitnek angyalával az emberiségnél időnként megjelen, a magasztos czél mindig: vezetni az eszmény megvalósulása felé az emberiséget, hogy ha — mint mondják — a föld, az élet nyomorúság völgye, mely sokszor nem ismer más virágot, mint a könynyek öntözte bánatot; — a nyomorúság völgye változzék Isten kertjévé s a bánat virágai magvából keljen ki abban s viruljon a hit, remény, szeretet égi virága ! Ezt czélozta Istenünk, mikor angyalének jobb jövővel üdvözölte elárvult földünket. Dicsőség Istennek — mondja a mennyei sereg 1 Az ember legelső gondolata, hálája, áldó imája legyen e szent ünnepen Istené. Mi gyarló bűnösök az örök szenthez nem meheténk, azért jött Ó hozzánk, az ég minden gazdagságát hozva a szegény földre. Gyarlóságból, bűnből, porból kiemelni, a legtisztább áldozattal emberért az Égnek áldozni .... Dicsőség Istennek ! . . . Isten dicsőségét szólja az égbenyűló, hozzáférhetetlen hegyorom s a nap sugaraiban játszó porszem ; a viharral daczoló évszázados tölgy s a kis virág, a mérhetetlen tenger s a piczike harmatcsepp. Gondviselése nemzetekről s az irás szerint „hajunk szálairól." — népeket s egyest áldó vagy büntető hatalma, a természeti, mint az erkölcsi világban feltótlen érvényesülő akarata mind, mind isteni dicsőség! De legnagyobb ezeknél, dicsőségét ékesebben hirdeti a szeretetnek az az égi világa, mely a bethlehemi bölcsőre veti soha el nem halaványúló fényét. Isten s ember e fénynél találkoznak ; bűnös lélek e fény által tisztul, dicsőül ; mulandóság itt nyeri a megszenteltetóst az örökkévalóságtól ; a sors csapásától ostromolt remény itt veszi zálogát boldogabb jövőnek ! , . . Békesség e földön s az emberekhez jóakarat. Mig Istennek dicsősége, egyűttal az embernek java is ez. Békesség künn, békesség benn! A szeretet láncza, melyet Jézus hozott le Istentől, többfelé ágazik. Nem az a rendeltetése csak, hogy Istennel kössön egybe embert, hanem, hogy a szeretet áldó, boldogitó viszonyát létrehozza ember és ember között, — hisz e szent ünnep eszméje igazolja legszebben : mindenek ugyanegy atyának gyermeki, ugyanegy Jézusnak testvéri. Kevés örömünk gyenge virágait — lankasztja sokszor az élet viharának szele, — a szeretet harmatja életre kelti aztl Azért a mint közös kincsül adta Isten az örömöt és bánatot, legyen közös kincs a szeretet is, mely sokasitsa amazt s kevesbitósóre törekedjék emennek ! . . . Nem könnyeket okozni, hanem a bánat könnyűit letörülni, nem sebet fakasztani, hanem a fájdalom sebeit gyógyitani, ez a karácsonyi angyalok „békessége e földön!" . . . Ez ünnep mély titka is e varázsigére tanit: szeretet Isten lényege! . . . Szeretet útján tökéletesül, szeretet útján istenül az ember! . . . Békesség benn, abban a kis világban, melyet mások nem, csak magunk ismerünk, de legjobban