Evangélikus Egyház és Iskola 1898.

Tematikus tartalom - Rendeletek, körlevelek, tudnivalók - Egyházi adó behajtása

<578 helyezte és egyben a főszolgabíró eljárása ellen panaszszal élt, — egyrészt a miatt, mert a főszolgabíró a panaszlót jogszerűen nem terhelhető egyházi adó behajtása végett, — daczára megtett kifogásainak, — nála foglalást eszközöltetett, a nélkül, hogy kifogásai alaposságának megvizsgálása czéljából tárgyalást tartott és az eredményhez képest a jogorvoslat rendes útjának nyitvahagyása mellett, határozatot hozott volna ; másrészt pedig a miatt, hogy a főszolgabíró a végrehajtás körül is szabálytalanul járt el, a mennyiben az előző végrehajtási joglépések mellőzésével nála zálogolást foganatosított, és igy megfosztotta őt annak a lehetőségétől, hogy a sérelmes és jogtalannak tartott adókövetelés ügyében birtokon belül szerezhessen magának jogorvoslatot. Ebben a panaszbeadványban ismételten kijelenti S, Gyula, hogy elismeri, miszerint 40 frt hitközségi adó reá jogerősen ki van vetve, tehát ő ezzel az összeggel, — de csakis ezzel, — tényleg tartozik, s igy a letétbe helyezett összegből 40 írtnak a es—i hitközség részére való átadása ellen nem is tesz kifogást; — ellenben a további 80 frtnyi összeggel, vagyis a további két évre 40—40 írtjával követelésbe vett hitközségi adóval panaszló nem tartozik, mert a most emiitett adó reá soha kivetve nem lett. A panaszkérvény ezen előadása szerint a panasz az utóbb emiitett 80 frtnyi adókövetelés behajtására és ezen kivül a 8 frt 52 kr. eljárási költségre vonatkozik, mely utóbbinak megfizetésére magát a panaszló azért nem érzi kötelezettnek, mert a zálogolás szabályellenesen eszközöltetett, s igy az ebből felmerült eljárási költség a felet nem terhelheti. A vármegye alispánja a panaszos ügyben szóbeli tárgyalást tartott, mely alkalommal azonban az egyházi hatóság képviseletében megjelent V. Lajos esperes a panasz azon részére nézve, hogy az adókövetelésnek az egy évi 40 frtnyi kivetést felülhaladó része semmiféle jogalappal nem bir, — az alispán s általában a közigazgatási hatóság illetékességét kétségbe vonta, s az adókövetelés jogosságának igazolását, illetőleg az erre szolgálható iratok, egyházhatósági határozatok bemutatását megtagadta. A panaszolt járási főszolgabíró pedig eljárását azzal indokolta, hogy felfogása szerint a közigazgatási hatóságok kötelesek az egyházi hatóságoknak az egyházi adó behajtására irányuló megkereséseit föltótlenül foganatositani, s ehhez képest ő nem érezte magát arra följogosítva, hogy az egyházi adókövetelés jogossága ellen a fél részéről támasztott kifogás tárgyalásába s a követelés törvényszerűségének megbirálásába belebocsátkozzék. A vármegye alispánja 1897, június 26-án 5745. sz. a hozott határozatával S. Gyula panaszát elutasította, a főszolgabíró panaszolt eljárását jóváhagyta és egyben, — minden indokolás nélkül, — kimondotta, hogy ez a határozata csakis birtokon kivül felebbezhetó. Ezt az alispáni határozatot a közigazgatási bizottság is, — a fentebbiekben felülvizsgálat alá vont határozatával, — helybenhagyta. Az imént vázolt tényállásból az tűnik ki, hogy a jelen ügyben eljárt alsó és középfokú hatóságok intézkedéseinek s határozatainak alapját az a felfogás képezte, hogy az egyházi hatóságoknak, egyházi adótartozás behajtása iránti megkereséseit a közigazgatási hatóságok föltétlenül foganatositani tartoznak, a nélkül, hogy joguk volna annak vizsgálatába belebocsátkozni, vájjon a behajtás végett kimutatott tartozás tényleg fennáll-e, vagyis létezik-e olyan jogerős és végrehajtható egyházhatósági határozat, a mely az illető felet a kimutatott tartozási összeg megfizetésére kötelezi? Ez a felfogás azonban téves. Mert a magyarországi ev. ref. egyház alkotmányos szervezetének 4. §-a határozottan úgy rendelkezik, hogy a jelen egyházi törvényben megállapított fokozatos képviselőtestületek, egyházi hatóságok és biróságok által hozott rendszabályok, határozatok és Ítéletek végrehajtása végett van joga a megnevezett egyházi testületeknek és hatóságoknak, szükség esetén az állam közigazgatási hatóságainak segédkezósét és eljárását igénybe venni. Ugyanebben az értelemben veendő az 5. §. utolsóelőtti bekezdése is, mely szerint az állam és hatóságai a végrehajtásban való segédkezést meg nem tagadhatják, és kötelesek a végrehajtást saját közegeik által foganatosíttatni. A közigazgatási hatóságok segédkezésének és végrehajtási intézkedéseinek törvényszerű alapját, vagyis előföltételét tehát nem csupán valamely egyházhatósági megkeresés, hanem az egyházhatóság által törvényszerűen hozott és jogerőre emelkedett marasztaló határozat képezi. Ami annyit jelent, hogy az egyházi hatóság által törvényszerűen hozott ós jogerőre emelkedett határozat nem létében, az egyházi hatóságnak nincs joga valamely összeg behajtása, vagy egyéb végrehajtási intézkedések megtétele végett a közigazgatási hatósághoz megkeresést intézni, a közigazgatási hatóság pedig ilyen esetben nincs kötelezve, sőt nincs is feljogosítva a megkeresésnek eleget tenni. A jelen esetben S. Gyula a terhére kimutatott 120 frt adótartozásból 40 frtnak fennállását beismerte, az ezen összeget meghaladó 80 frtra nézve pedig épen azt a kifogást emelte, hogy nem létezik olyan egyházhatósági jogerős határozat, a melynek értelmében ő a kifogásolt összeg megfizetésére kötelezve volna. A fentebb előadottakból önként következik,