Evangélikus Egyház és Iskola 1898.
Tematikus tartalom - Gyűlések, ünnepélyek stb. - Bánsági egyházmegye
mondta végül az özvegyi évi segélypénz 150 írtról 170 frtra való emelését. A nap munkáját ezután bezárták a bizottsági ülések s báró Ambrózy Béla egyházmegyei felügyelőnk lelkes vezetése mellett bizalmas körben tartott előkészületek Kram ár Béla főesperesünk 25 éves főesperesi jubileumának másnap az egyházmegyei közgyűléssel kapcsolatos megünnepléséhez. Másnap reggel 9 óra előtt egybegyűltek az egyházak képviselői az egyházmegyei közgyűlésre, a mely Kiss Kálmán lelkész által végzett fohászkodással kezdődött. Ezután rövid szünet alatt, miközben főesperesünk s az egyházmegyei felügyelő az Isten házából eltávoztak, az ott bennmaradottaknak Kernúch Adolf alesperes terjesztette elő lelkes beszédben, hogy főesperesünk 25 'éves főesperesi jubileumát készülünk ez alkalommal megünnepelni s e végből érte s egyházmegyei felügyelőnkért küldöttség menesztése iránt hivja fel a közgyűlés tagjait. A küldöttség csakhamar eljárván megbízatásában, főesperesünk s •egyházmegyei felügyelőnk — az utóbbi díszmagyar öltözetben - beléptek az Isten házába s orgona kiséret mellett s az egyházi képviselők s nagyszámú közönség lelkesült üdvözlése közben haladtak elnöki székeikhez. Az éljenzés csillapultával egyházmegyei felügyelőnk szólt nagy hatással, utalva remek szónoki megnyitó beszédében közegyházunk ez évi fontosabb eseményei s mozzanatai mellett jubilánsunk példás kötelességhűséggel teljesített 25 évi főesperesi érdemdús működésére, megemlítve, hogy jubilánsunk ismert nagy szerénysége akadályozott meg bennünket a nagyobb szabású tüntetés rendezése iránt nyilvánult közóhajunk valósításában. Majd — a közgyűlés megnyitása után — Zvarinyi Emil egyházmegyei főjegyző kelt szólásra, a ki többszöri élénk tetszésnyilvánítással kisért s a hallgatóságra mély benyomást tett fényes beszédben tolmácsolta az egyházmegye érzelmeit a jubiláns iránt. Beszéde folyamán megkapó vonásokban mutat a jubilánsnak az egyházi közigazgatás körüli nagy sikereire, a melyek állandóvá tették egyházmegyénk gyülekezeteiben a példás jó rendet, békességet, egyetértést; megemlékezik az e czélra való törekvésében kifejtett hosszú, nagy küzdelmeiről, a melyekből mindenkor győztesül került ki, mignem a harcz hullámai lecsendesedtek, a rágalom rajta ejtett sebei behegedtek s most a megelégedés örömkönnyei közt tekinthet s tekinthetünk vele mindnyájan, a kiknek osztatlan nagyrabecsülése kiséri őt főesperesi működésében, azokra a gyümölcsökre, a melyek egyházi életünk terén az ő hű, gondos vezető kezei alatt kifejlettek. Számos érdemei közt továbbá kiemeli különösen a missiói körök szervezését, a melyek mind megannyi emlékköve? az ő apostoli buzgalmának, munkásságának. Jubilánsunk válaszában mindenekelőtt meghatottan köszönte meg az iránta táplált bizalom e megnyilatkozását s folytatólag körülbelül a következőket mondotta. Huszonöt év nagy idő s ritkaság számba megy, esperesi állásban eltöltve. Hogy megértem, hála érte a jó Istennek. Hogy főesperesi működésemből sikerekre mutathatok, páratlan elnöktársamnak, az ő társadalmi súlyának köszönhetem. Hogy az administrátió pontos s simán folyik, azt az egyházmegye tisztviselői hű ós lelkiismeretes kötelességteljesitésének köszönöm. Hogy egyházmegyénkben jó egyetértés áll fenn, a papság érdeme, a mely az egyház magasabb érdekeinek mindig szívesen rendelte alá saját érdekeit. Hogy hazafias érzés hatja át az egyházmegyét, ez a dicséret nagy részben egyházaink hiveinek szól. Igy azon érdem koszorúból, a mit nekem fontak, kevés illet engem. A mi engem illet, szivem szentélyébe zárom, hogy ott a hála melegénél és az emlékezet fényénél hervadatlan maradjon. Fogadják Ígéretem, hogy a mig Isten kedvez életemnek, a mig bizalmuk megtart a főesperesi állásban, híven kívánom továbbra is szolgálni egyházamat. — Végül áldást mond egyházára, egyházmegyénk minden tagjára s édes hazánkra. Ezután Kernúch Adolf alesperes szólt még ékes szavakkal, megemlítve, hogy jubilánsunk érdemeinek egy emlékoszlopot emel egyházaink s híveink hálás elismerése, a mely külsőleg is méltóan kifejezést nyer az ez alkalomra önkénytesen összehozott 650 frtnyi „Kram ár Béla alap" létesítésével s kéri a jubilánst, hogy ez alap czélját s rendeltetését ő maga jelölje meg. A jubiláns, válaszában, köszönettel emliti, hogy a szép szavakat ilyen flagráns tett követi s boldognak érzi magát, hogy impulsust adott a jubileum az alapnak, a melynek emléke megmarad azok hálakönyében, a kik ez alapítvány segélyében részesülni fognak. Az alapra nézve ugyanis — mondotta tovább — az az elhatározása, hogy az a szenvedők sorsának enyhítésére, jelesül az egyházi tisztviselők özvegyei s árvái segélyzósére fordittassék s az alap kezelését, e rendeltetéssel, az egyházmegyei segélyző egyletre bizza. Beszédét azzal végzi, hogy viszonzásul a jubileumára hozott ez áldozatért ő nem adhat egyebet, mint hogy minden erejét az egyháznak szenteli, a mig csak él. Erre az egyházmegyei felügyelőnk e nagyemlékű momentum hatása alatt közlelkesedéssel elfogadott indiványt tett a jubileumi ünnepélynek jegyzőkönyvi megörökítése iránt, hogy lássa az utókor is, mennyire szerette az egyházmegye Kram ár Béla főesperest. Áttérve a közgyűlés ezek után az egyházi