Evangélikus Egyház és Iskola 1898.
Tematikus tartalom - Gyűlések, ünnepélyek stb. - Csanád csongrádi egyházmegye
386 gatók romboló működését. Igaz, ezekkel szemben felvenni a harczot nem kellemes és sokszor háládatlan feladat. De ott van az Úr lélekemelő példája. ki bátran és elszántan ment ellenségei közé és maga mondotta, hogy nem az igazakért, hanem a bűnösökért jött. Kövessük e tekintetben is "Üdvözítőnk magasztos példáját, ne legyünk a veszedelemben tétlen nézők, hanem Krisztus hű harczosai. Érintkezzünk népünkkel, segítsünk bajain legjobb tehetségeink szerint, hogy rá ne szoruljon az izgatókra. Ne vonuljunk sehol vissza, hol az igazságnak és erkölcsiségnek csak kicsit is használhatunk és főleg legyünk magunk minden körülmények között az igazság hű bajnokai. Lelkész és tanitó élete olyan legyen, melyben az emberi elkerülhetetlen gyöngeségek közül, a hithűség és igazság, mint fénylő csillag, ragyogjon. E tekintetben tanúsított legkisebb gyengeség romboló hatású a hivek seregére. Confirmátiói oktatásunkra nagy gondot fordítsunk. Hogy e téren is sok javítani valónk van, bizonyítja a szerkesztő úr által hirdetett pályázat meddősége. Énektanításunkra nagy gondot fordítsunk. E téren is nagy a hanyatlás. Ritka már ma az a ház, hol, mint hajdan, reggel, délben és este istent dicsérő ének hangzik. A helyett ma sok helyen az istenkáromlás özöne hull. Alakítsunk és támogassuk az ifjúsági egyleteket, hogy fiatalságunknak nemes szórakozást nyújtva, elvonjuk a korai, testet ós lelket egyaránt rontó dorbézolástól. És végül a kenyér jelszava lévén az, melylyel sokan az egyházunkból való kilépésüket igazolni akarják, keressünk utat és módot egyházi terheinken segíteni. E tekintetben teljes önérzettel hivatkozva évszázadokon át tett szolgálatainkra, kérhetjük azt, hogy az állam velünk szemben méltányos legyen, s részesítse egyházunkat is oly mérvű segélyben, milyent azok, kik azt semmivel jobban meg nem érdemlik, már évszázadok óta élveznek. Addig is rendelkezésünkre álló minden eszközzel, kicsinyek és nagyok, építsük buzgalommal Krisztus országát, s erős lélekkel verjük vissza mindazon támadásokat, melyeket az anyagiasság, hitetlenség és a szerintök a „világot megváltó socialismus" egyházunk ellen intéz. (Orosháza.) BRÓSZ JÁNOS ev. tanitó. BELFÖLD. A csanád-csongrádi egyházmegye július 27-én Szegeden tartotta évi rendes közgyűlését Hász Antal felügyelő s Petrovics Soma esperes elnöklete alatt. A gyűlést gyámintézeti istentisztelet nyitotta meg, melynél P 1 a v e t z. Gyula h.-m.-vásárhelyi pusztai lelkész-tanitó mondott épületes, meglepő hasonlatokban gazdag alkalmi beszédet: a jó kedvű adakozóról^, a kit szeret az Isten. (II. Kor. 9., 7.) A gyűlés tagjainak figyelmét Hász — megnyitó beszédében — arra a társadalmi aktióra irányitá, melyben az egyházmegye papi és világi elemeinek erélyes, hatékony együttműködését tartja kívánatosnak. Az emberi érzetek között legszebb a vallásosság és a hazaszeretet érzete, mert ezekben nyilvánul az a felemelő tudat, mi az embert emberré teszi ; ezen érzetek támogatják az embert azon magas állásban, hová a teremtés Ura rendelte, ezen érzetek teszik lehetővé a társadalmi együtt-élóst, képezik alapjait az állami életnek. Ezen szent érzeteket — úgymond — az anyagiság felé hajló korszellem ós a külföldről hozzánk átplántálódott és itt gyökeret vert egészségtelen társadalmi mozgalom, mely a szoczialismus gyújtó nóv alatt nyer kifejezést, alapjában igyekszik megrendíteni, mert a rombolás, a felforgatás munkáját csak ezen erős várunk megostromlása után végezheti. Ha kertnek tekintem az egyházmegyét, kertészek annak elöljárói, ezeknek feladata nemes magot vetni, a nemes növényt ápolni, a gyomot kiirtani. A mi szervezetünk ezen kertészeket az egyházi és világi rendből veszi. Hasznos munkájoknak első feltétele a jó. egyetértés ós egymásnak kölcsönös támogatása. Foglalkozzék a pap az ő híveivel az élet minden fázisában ... Ha a nép az ő papjában megtalálta azt, a ki őtet támogatja, ki iránt bizalommal viseltethetik, nem fog a jöttment bolonditók szavára hallgatni. — A világiak érezzék kötelességüknek a papokat nehéz munkájokban támogatni, irántuk szeretetet tanúsítani, tekintélyöket emelni, hogy a papot, mint az Isten szolgáját tisztelje a nép, mert tanítása csak igy lesz foganatos. A megéljenezett felügyelői beszédre Petrovics Soma esperes terjedelmes évi jelentése következett, melyben az 1848-nak 50 éves fordulójára, ünneplésére, a zsinati törvények alapján ez évvel életbe lépő egyetemes nyugdíjintézetre, a lelkészek fizetésének kiegészítéséről szóló törvényre is kiterjeszkedett. Szentek a szabadság, egyenlőség és testvériség proklamált elvei és a törvények, melyekben azok kifejezve vannak ; mert hiszen nem egyes nemzetek forradalmainak vívmányai ezek,