Evangélikus Egyház és Iskola 1898.

Tematikus tartalom - Könyvek ismertetése - Pethes János. Melanchton F. élete. Ism. Cenzor

21 másrészt a dogmatikai vitákban való habozás lelki állapotában, de a fódologban a lényegeshez való merev ós hajthatatlan ragaszkodásban? Mint olvad össze lelkének e két, t. i. humanistikus ós reformátori iránya az iskolaügyben s teszi őt „praeceptorává" egész nemzetének? E szempont szerzőnk előtt vajmi szürke ós téveteg, s mert igy nem találta meg a Mêlant hon egyéniségéhez vezető kulcsot, t. i. a reformátorban a humanistát, műve is szintelen, aprólékos és fárasztó. A renaissance"-ot ugyan megemliti, mint a mely az egyetemeken hóditani kezdett, (8. 1.) de ebből ugyan a t. olvasó közönség, még a műveltebb része sem lesz okosabb, a nép pedig a szót el se tudja olvasni, nem hogy élvezné ! E tekintetben nyilván forrásai is hiányosak voltak, á Schmidt-féle munka, melyre hivatkozik, becses és gazdag adathalmaz, de aránytalanul túl van már szárnyalva a Hartfelderé által, nem az által, a melyre szerzőnk hivatkozik, hanem e sajnos, korán elhúnyt irónak a szerzőnk által használt kis értekezésével egy időben, 1889-ben megjelent nagyszabású M e 1 a n t h o n-életrajza által, a mely a „Monumenta Germaniae Paedagogica" VII. köteteként látott napvilágot. Kár, hogy ez szerzőnknek figyelmét elkerülte. Forrásai általán az 1860-as alapon állanak, a mely évben ünnepelte a művelt protestáns világ M el an thon halálának háromszázados fordulóját s mely óv, épúgy, mint a múlt óv is, egész M el anth önéletrajz irodalmat termett, köztük magyar nyelven is a Haberern Jonathánét. Ez utóbbi kis munka még ma is, egyes gyengéi mellett (főleg, hogy nem teljes életrajz) határozottan jobb és a. czélnak megfelelőbb, mint a Pethesé. Szerzőnk, azt hiszem, sokkal hálásabb munkát végzett volna, ha önálló (?) összeállítás helyett (mert művét eredeti alkotásnak maga sem óhajtja tekinteni) előveszi s lefordítja, avagy átdolgozna vaia valamelyik újabb, a nagy reformátor születésének 400-ik évfordulója alkalmából megjelent német M életrajzot, például a Kaiserét, a Scharferét, a Beyschlagét vagy bárkiét; mind e művek már a 60-as évek termékeivel szemben frissebb, teljesebb, érettebb s hasznosabb forrásúi is szolgálhattak volna számára. így most úgy vagyunk a munkájával, hogy felhalmozott, sokszor laza logikával összeerőltetett vagy egyáltalán összefüggéstelen adatai (pl. 73 ós 74 1. ; általán az egész VIII. rész) mögött eltűnik az egyén, a fáktól nem látjuk az erdőt. Sok dolgot magyarázatlanul hagy. Az olvasó nem tudja pl., hogy mi az az „Erasmus újtestamentuma" (10 1.) s azt se, hogyha meg nem mondjuk neki, hogy mi nagy dolog volt az a törekvés, mikor M e 1 a n t h o n Aristotelest eredetiben ki akarta adni (11 1.); Melanthon elfoglaltságáról holmi „de minek folytassam" (80 1.) frázisok útján nem szerezhet magának tiszta képet. Az olaszországi hadjárat (41 1.) elbeszélése az olvasót homályban hagyja arra nézve, ki viselte azt; az az adat pedig, mintha Melanthont egy teremben egyszerre 2000-en is hallgatták volna (17 1.) nem egyéb, mint az olvasóknak naiv felültetóse. Mikor Wittembergben jártain, megnéztem az egész egyetemi épületet, azt is, a melyben Melanthon olvasásait tartotta, bizony nem fért ott be több, lia 3—400, az is iszonyún szorongva! Hartfelder különben ezt a régi mesét igaz értékére szállította le. Ha meg már arról beszól szerzőnk, hogy Tübingenben — mint tanuló, ki egyúttal már tanított is — Melanthon Terentiust kiadta, minek hagyja ki a leglényegesebbet, t. i., hogy ezt az írót addig prósairónak tartották s Melanthon volt a

7, a ki métrumát s rythunusát felfedezte ; — valamint ha megemlékezik arról a frankfurti útról, a melyen Melanthon hesseni Fülöppel találkozott, mely találkozás eredmónyekép aztán Melanthon az őrgrófnak egy theol. munkát küldött át (32 1.) ; miért felejti ki a leglényegesebbet, hogy az őrgróf épen e munka hatása alatt csatlakozott aztán a reformáczióhoz. Az sem áll, hogy a „Loci" Melanthon legelterjedtebb könyve lett volna és lenne : mert ebben a tekintetben az Augustana Confessióé az elsőség. S különös, hogy míg például a „Loci" tartalmát, röviden bár, s a „Visitations-büchlein "-t terjedelmesen ismerteti: addig az Augustana Confessiót tartalmilag épen nem ismerteti! Pedig Melanthon valamennyi műve között a reformáczió szempontjából ez a legjelentősebb ! Hasonlóan csak megemliti, hogy M elanhton a schmaikaldi czikkekben függelékül egy iratot adott, a pápa fősége és hatalma kérdésében, ele ez iratot egyáltalán nem jellemzi, pedig az olvasót felette érdekelné, hogy ez irat volt az, a mely a szakadást a reformáczió és a hierarchia között teljessé tette, és pedig épen azon irenikus tendentiájával, hogy a pápai szék fensőségét hajlandó volt elismerni, de csak emberi jogon, holott a pápák hatalmuknak isteni jogeredetét vitatták ! Túlságos terjedelemben közli a munka a „Visitationsbüchlein" tartalmát (84 sz. 1.), a nélkül, hogy tudatra tudná emelni M é1 a nth on e reform nmvecskéjének az eddigi ú. n. triviális iskolákkal, ezek didaktikájával s methodikájával szemben való előnyét; e mellett „osztályokról" beszél, holott az a 3 „Haufen" Melau thon e hires iskolatervezetében nem osztályt, de a szó grammatikai értelmében „csoportot" jelent, a melyek mindegyikében az oktatás több évet vett igénybe, ezek számának meghatározasa nélkül s az előrehaladás kizárólag a tanuló szorgalmától függött. E mellett nem is szükséges a csoportok okvetlen elkülönítésére gondolnunk. S lia már a mai értelemben vett gymnasiumi oktatás reform-