Evangélikus Egyház és Iskola 1898.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, kérvények stb. - S–ó. Szektaveszedelem

229 irány fellépése Németországom s e század első tizedeiben, sót érthető még manapság is. mikor a különféle philosophiai elméletek a sociális életnek oly tarka zűrzavarát teremtették meg s a vallást ós egyházat bizonyos mértékig detronizálták : ámde mit keres az az irány itt — nálnnk?! A hol, a mi sociális baj van is, az nem vallásos, de nem is philosophiai alapokra megyen vissza, hanem egyszerűen becsempészett idegen palánta. S a hol e bajok meggátlására természetszerűleg nem az egyháznak, mint institutiónak tekintélye, hanem annak igehirdetése s belmissiói szelid és okos szeretettevékenysége volna utalva. De meg különben is lehetséges-e ily „positiv" eszközökkel hatni azokra, a kik előtt azok már hitelüket vesztették, mert más tekintélyhez szegődtek ? Lehet-e a dogmával épiteni akarni ott, a hol a lelkek tán épen a dogma betűjének túlságos hangoztatásától riadtak el? Lehet-e a papi hivatallal imponálni akarni ott, a hol már megvan a „papgyűlölet," — s az egyházi tekintélylyel fegyelmezni akarni olt, a hol már dúl az „egyházgyűlölet?" Ám vigyázzunk, nehogy ez institution ális eszközök túlságos hangoztatásával még több lelket elriasszunk, a mellett, hogy az elriadtakat meg visszacsalogatnunk épen nem sikerül ! Reménylem, hogy e megjegyzésekből Szemleiró újból a szektálkodás vádját nem fogja reám olvasni, mert ha okoskodásomat figyelemmel kiséri. akkor észreveszi, hogy én nem a dogma, a papi hivatal, az egyház — mint „positiv" tekintély ellen, de e tekintély miként való használata ellen foglalok állást, a midőn ilyen institutiókkal szemben — pastorális szempontból — szavamat felemelem. A mi egyedüli épitő, oktató, fegyelmező, korholó és vigasztaló eszközünk az Istennek igéje. Es semmi más egyéb e világon. Ha evvel nem érünk czélt, úgy sem aczél, sem tűz, sem viz, sem a Szemleiró által — úgy látszik — vágyva-vágyott „hatóságok közbelépése" nem segit rajtunk. Életpályánkat szánandó módon lefutottuk. Ne téveszszük öszsze a tisztán vallásos érdekből keletkezett szektákat — s én ilyennek ismerem a baptismust és nazarenismust — ama népámitó sociális philosophemákkal, a melyekkel szemben bizonnyal van a világi hatóságnak szava, de — a társadalomnak is felelőssége : s ha e sociális bajokat rá is bízzuk az államra és társadalomra, ám intézzék el, a hogy legjobban tudják; viszont a baptismus és nazarenismus „haeresisét" vegyük magunk munka-programmunkba s győzzük meg -— az Igével. Nem az itt a feladat, hogy „híveinket figyelmeztessük arra, hogy a ragadozó farkasokkal ne érintkezzenek." Urunk, Üdvezitónk bizony nem hagyta elveszni azt az eltévedt juhot, de utána járt. Hanem igenis a feladat mindenkinek mindenképen megnyerni, a miért legyen a lelkipásztor a „zsidónak zsidó, a görögnek görög" más szóval : tartsa magát az alkalmazkodás nagy paedagogikai elvéhez, hiszen a lelkipásztorkodás az istenigazában való nevelés — az Isten országa számára. Már pedig hogy az institutió nem szeret „alkalmazkodni" — az csalatkozhatlan lényegéből foly ! Az Igének magának kell a tévelygőket meggyőzni. Azért első és főkötelesség ez Igét prédikálni alkalmas és alkalmatlan időkben és ha kell, a háztetőkről is. De jegyezzük meg jól : az Igét kell mindig praedikálni és nem a dogmát, a Krisztust és nem a róla szóló tant. Ámde igaza van Szemleirónak, puszta igehirdetéssel a szekta-veszedelmet elhárítani nem lehet; nem is úgy értem én az Ige fegyverül felhasználását, hogy az puszta pródikácziózásban álljon: ellenkezőleg, azt az Igét a lelkipásztornak életével meg kell élnie, tehát mintegy c h r i stoforoszszá kell lennie. (Gral. 2, 20.) kmek minden életmegnyilatkozása a szeretfot isteni törvényének egy egy lelkipásztori belmissiói érvényre jutása ; tehát igyekezzünk az Igét életre váltó igaz lelkipásztori munkánkkal hatni a népre és nem a papi tekintélylyel, a mely külsőleg értékesítve, — nyűg, de helyes lelkipásztori tevékenység mellett bensőleg növekszik meg s hódit magához mindenkit. Persze, persze ehhez a gyülekezetek csoportosítása is szükségessé válnék, mert tiszta dolog, hogy 10—20 ezer lelket egy lelkipásztor megfelelően, nem gondozhat; reméljük is, hogy ez ügyben, megfelelőleg új egyházalkotmányunk szellemének is, tán Békés-Csaba érdemes lelkészi kara kezébe veszi otthon a kezdeményezés tiszteletre méltó feladatát s a népes gyülekezetnek kellő lelkipásztori gondozását lehetővé tévő lelkészi körök, illetőleg új lelkészi állások statuálása irányában megteszi mihamar a kellő lépéseket. És hirdessük az Igét szóval s életünkkel, lelkipásztori munkánkkal úgy, hogy annak czélja mindig az Isten országa — s nem az egyház legyen, mint a