Evangélikus Egyház és Iskola 1897.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, indítványok stb. - Gyurátz Ferencz évi jelentéséből

hogy a nép nem tudja kellő tiszteletben tartani az erkölcsi törvény parancsait. A jelentkező hiányok, bajok, arra hívják fel a gyülekezet vezetőit, összes elöljáróit, hithű tag­jait, hogy a maguk hatáskörében tegyenek meg mindent az evang. ker. egyháziasságnak éleszté­sére, sorakozzanak Sión fenyegetett falainak vé­delmére. A tapasztalat azt bizonyítja, hogy a hol a gyülekezet nem támaszkodhatik alaptőkére, hanem folyton adósság terhe alatt roskadoz, hol össze­halmozódik a hátralék s az egyházi tartozások beszedésénél gyakran kell a végrehajtóra apellálni : ott gyökeret ver a viszály, veszti vonzerejét a templom, terjed a hitközöny. Ajánlom az egyházközségek élén állóknak, hogy az ily leverő viszonyok megelőzése czéljá­ból éber figyelemmel őrködjenek a gyülecezet anyagi ügyeinek rendben tartása felett. Töreked­jenek ápolni azt az egyháziasságot, mely az Isten dicsőségére hozott áldozatokban is nyilvánul. Irá­nyozzák oda a hivek jóakaratát, hogy gyarapítsák az egyház kamatozó alaptőkéit s úgy anyagilag is biztosítsák jövőjét. Ide vonatkozólag közelebb fel­hívom figyelmét a gyülekezeti magtárak alapítá­sára, melyek gondos kezelés mellett sok egyház­községben igen hathatós segélyforrásoknak bizo­nyultak. Ajánlom a gyülekezeti „aranykönyv" beszer­zését is, melybe a szent czélra alapítványt tevők nevei iratnak be, s évenként egyszer az istenitisz­telet alkalmával a templomban felolvastatnak. Ezen intézkedés nem a hiúság táplálása, hanem azon hálás kegyeletnek őrizése, melylyel nemcsak az egyén, hanem az erkölcsi testület is a jóltevőknek tartozik s melyet az által is nyilvánít, hogy azok emlékére nem hagyja a felejtés hantját borulni. Egyszersmind az is igaz, hogy a hol a jóltevőket tisztelik, ott a jótettek is szaporodnak. A családi szentély a gyermek első iskolája s ebben a nő az első nevelő, kinek intése, példája mélyen behatol a zsenge kebelbe. A mihez az édes anya ragaszkodik, a miért megtakargatott filléreiből szivesen áldoz : az az intézmény kétsze­resen drága lesz gyermeke előtt is. Maga ezen erkölcsi tekintet is eléggé ajánlja a gyülekezeti nőegyletek alapítását, melynek mintegy kifejezői azon nemes irányú gondolkodásnak, hogy az egy­ház oltára ne csak kivetés útján, tartozáskép jövő, hanem az evangeliomi szeretetből önként fakadó áldozatokat is láthasson. Midőn a szívesség sze­rény adományait gyűjtögetik a szent czélokra : egyúttal közelebb hozzák a családokat a temp­lomhoz. Megérdemli a fáradságot az ifjúsági egyletek, gyülekezeti énekkar szervezése, a tél folyamán lietenkint egyszer az iskola teremben vallásos ösz­szejövetelek rendezése. Ezeken egy-egy szent ének­nek közös áhítattal elzengése, valláserkölcsi irányú felolvasás tartása, kétségkívül csak jó hatást gya­korol a hivek érzületére. Figyelemre méltó az iskolai, illetőleg gyülekezeti könyvtárak rendelte­tése is, melyeknek megalapítását annál inkább lehet ajánlani, minthogy ma már helyes irányú, hasznos olvasmányok kevés költséggel is nagyobb mennyiségben szerezhetők be. Egyházlátogatásaim alkalmával több helyen vettem azt az értesítést, hogy hétköznapon reg­geli istenitisztelet csak az adventi s böjti időszak­ban, ekkor is hetenként csak kétszer tartatik. Ez nem helyeselhető szokás. Mindenik lelkésztársamat melegen felkérem a gondoskodásra, hogy a temp­lom ajtaja legalább is az iskolai év megkezdésétől a nyár beálltáig, minden reggel nyitva legyen s istenitisztelet tartassék. Ha néha a felnőttek hi­ányzanának is : ott lesznek a növendékek s ezek­ben a templom rendszeres látogatása szilárdítani fogja azon tudatot, hogy az Istennek mindennap dicsőítéssel tartozunk. Felhívom szeretett lelkésztársaimat az éber őrködésre, híveiknek vegyes házasságra lépésénél. Törekedjenek az egyház iránt tartozó hűségre em­lékeztetéssel oda hatni, hogy ily vegyes házassági eseteknél is egyházunk érdekei megóvassanak s a születendő gyermekeknek evang. vallásunk ta­naiban neveltetése biztosítva legyen. Nem mulaszthatom el e helyen is bizalom­mal ajánlani a cura pastoralis buzgó gyakorlását. Ezzel hathat oda a lelkész, hogy a nép benne igazi lelki atyját ismerje és szeresse. Szóval azon kell törekednünk, hogy a mate­rialismustól ostromolt buzgóság a hívekben emel­kedjék, hogy ezek minél több oldalról érezzék az egyháznak áldott hatásait, mely lelki épülést ád, vigasztal, bátorit s a hiven ápolt testvérszeretet jótetteivel gyógyítja a balsors által ejtett sebeket. Igy munkálkodhatunk legsikeresebben a hitközöny tovább harapódzásának meggátlásán." Becker Nándor, volt piárista, a selmeczbányai lyceumhoz rendes tanárrá lett kinevezve. Grendel György Farnadra (Barsi etil.) Takács Lajos hóvizgyörki tanitó Balassa-Gyarmatra, s P a u 1 o v i c s József Szrnyére (Trencséni em.) let­tek rendes tanítókká megválasztva. POZSOnyban a lemondott dr. S a m a r j a y Emil helyére egyházi felügyelőnek Günther M. Y. kir. tanácsos, egyházker. pénztáros lett egyhan­gúlag megválasztva. Szerencsés választás, melyhez a nemes pozsonvi egyházközség magának gratu­lálhat ! Ipolyságon (Honti em.) október 31-én szép ün­nep folyt le a városháza nagytermében. Pauli­n y i Dániel missiói lelkész a reformátió emlékére az ottani ev. híveknek istenitiszteletet tartott, mely alkalomból H e r c z e g Vincze, a város derék jegy­zője, a ki különben róm. kath. vallású, az isteni-

Next

/
Oldalképek
Tartalom