Evangélikus Egyház és Iskola 1897.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, indítványok stb. - Ábray Lajos. Ünnepi beszéd 1897. március 15-én

BELFÖLD. Az apateleki ág. hitv. ev. egyház f. hó 14-ón tartott közgyűlésén elhatározta, hogy aSzexty Gvörgy néhai tót-komlósi lelkész által hagyomá­nyozott szőllejét 1300 frt állami kölcsönnel re­konstruálja ; továbbá, hogy ez év folyamán a roz­zant tanitói lakás helyén új lelkész lakot épit 2750 frt költséggel, mihez a tavaly kapott 400 frt szeretet adománnyal együtt 1000 frtja van, a többit kölcsön útján szerzi be. Oravecz Mihályt, a rozsnyói főgymnasium igaz­gatóját súlyos csapás érte. Neje szül. Mikola Lujza 45 éves korában, boldog házassága 19-dik évében elhunyt hosszas szenvedés után e hó 10-kén, 3 kiskorú fiút hagyván maga után. Temetése ILkén ment végbe nagy részvéttel. Az elhunyt­ban Mikola György s. gömöri ev. lelkész leányát gyászolja. Pozsonyban a theologiai tanárok felolvasásait szép közönség látogatja, még a r. katholikusok közül is. A pozsonyi tanárok ezen buzgalma teljes elismerésre és -— lelkes követésre méltó. Szarvason az újonnan szervezett harmadik lel­készi állomás betöltésére megtörténtek a szüksé­ges intézkedések. Az egyház képviselőtestülete lel­készjelölő gyűlés tartására kérte föl Veres Jó­zsef esperest, ki. is a gyűlésen a maga részéről Bakay Péter ocsovai és Zvarínyi János csomádi lelkészeket (mind a kettő szarvasi fi) ne­vezte meg a maga jelöltjeiül, s azután szavazásra bocsátotta a kérdést, kiván-e a képviselőtestület a maga részéről a megnevezetteken kivül s ezek mellé jelölni még másokat? A nagy többség meg­nyugodott az esperes jelölésében, s másokat azok mellé nem kivánt a maga részéről jelölni. A vá­lasztás valószínűleg május 16-án lesz. Kengyel Lajos sajó-gömöri evang. segéd­lelkész a mult héten nagy-gyulai körjegyzővé választatott ! A Szt-lstván-Társulat költségvetéséből: Pénztári maradvány az 1896. évről 2,959 frt 31 kr. Tag­díjakban : 10,000 frt. Tőkepénzek kamataiból 6,600 frt. Könyvek és szent képek eladásából 135000 frt. — Alapítványi törzsvagyon 16,782 frt 7 kr., külön kezelt alapok 13,337 frt 38 kr. forgalmi tőke 122'744 frt. Leltári vagyon 375,870 frt 2 kT. Összesen: 528,733 frt 47 kr. Személy­zeti járandóság 18,372 frt 61 kr. Nyomdai szám­lák 50,330 frt 63 kr. Szerkesztői és irói dijak 9.000 frt. Könyvkötők 30,000 frt. A nagybányai ág. hitv. ev. egyház sorsjátéká­nak tiszta jövedelme, mint értesülünk, 3127 frt 82 kr. volt. Tekintettel azonban arra, hogy az egyház a saját javára rendezett sorsolásnál egy ezer forintos nyereményt nyert, az egész jöve­delem 4127 frt 82 krt tesz ki. JeSZenSZki Pál volt iglói tanár, kit az egyházi bíróságok elmozdítottak hivatalából : perújítással szándékozik élni : felségfolyamodványára a követ­kező iratban kapott elégtételt: 0 császári és apos­toli királyi Felségének f. é. január 22-én Bécsben kelt legfelsőbb elhatározása alapján Önt saját ké­relmére és 1866. évi deczember hó 23­tól 1894. évi augusztus hó '28-ig terjedő felekezeti tanári szolgálatának legfelsőbb kegyelemből történt beszámítása mellett évi 784 (hótszáznyolczvannégy) frt törvényszerű nyugdíjjal állandó nyugalomba helyezem. (Utasítottam e vég­ből a pozsonyi kir. adóhivatalt, hogy nevezettnek az 1894. évi 45436. számú rendelettel utalványo­zott évi 800 frt fizetést f. é. februárius hó végé­vel állandóan szüntesse meg; ellenben f. é. már­czius hó 1-től kezdve 784 frt évi rendes nyug­dijat havi előleges részietekben nevezettnek kellően bélyegeit és az illetékes anyakönyvvezetői hivatal által láttamozott nyugtáira fizessen ki.) Hosszú időn át teljesített buzgó tanári szolgála­táért, úgyszintén tollnoki minőségében kifej­tett kifogástalan munkásságáért fogadja Ön őszinte köszönetemet. Budapest, 1897. február 25. W1 a s s i e s. KÜLFÖLD. A „Melanchton emlék" Brettenben, A legutóbbi napokban lezajlott Melanchton ünnepélyek után nem lesz érdektelen röviden leírni azon emléket, a melyet a hálás utókor a nagynevű, tudós refor­mátornak állítani szándékszik az ő szülővárosában, Brettenben. Melanchton személyére és szemé­lyes tulajdonságaira való tekintetből az erre hiva­tott szakemberek abban állapodtak meg, hogy emlékére fényes érczszobor helyett — maga az a ház, a melyben a tudós férfiú először pillantotta meg a napvilágot, már a mult században rombol­tatott le s helyét most egy meglehetős rozzant állapotban levő ház foglalja el — egy ..Melanch­ton házat és emlék csarnokot' 1 létesítsenek, mely úgy belső berendezésénél, mint külső stylaris ornamentikájánál fogva is a reformátor működé­sére, működési idejére emlékeztesse a késő nem­zedéket. A ház külsejének megállapításánál kora­beli oly építmények vétettek figyelembe, a melyeket Melanchton maga is ismert, mint pl. az ő wittenbergi lakó háza s az erfurti egyetem. A belső berendezésnél szem előtt tartották, hogy az egyes termek ós csarnokok M e 1 a n c h ton működésének, korának, kartársainak és működési szinterének hű kifejezői legyenek. Az emelendő épület alsó részét egy az egész telekre kiterjedő boltozott csarnok foglalja el, a mely szobrokkal és falfestményekkel lesz ékesítve. Az életnagyságú szobrok M e 1 a n c h-

Next

/
Oldalképek
Tartalom