Evangélikus Egyház és Iskola 1896.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, kérvények stb. - Poszvék Sándor. Jelentés a pályázatról

és a szerencsében alázatosak, a balsorsban béke­tűrök, a szenvedésben állhatatosak: azok járnak az Úrnak ntaiban, azokat ismerheti el Krisztus az övéinek. És az ilyen öntudatos jó keresztyének a leg­jobb polgárai egyszersmind a hazának is, mert ezekben legerősebb a törvénytisztelet, hűség, meg­bízhatóság, áldozatkészség, és a mi egyéb a hazaszeretet nagy erényében benne foglal­tatik ! Mert lia igaz Jézus azon tanítása, hogy a ki szereti a mennyei Atyát, annak szeretnie kell embertársát is képmutatás nélküli erős szeretettel ; ha igaz. hogy a hazaszeretet, tulajdonképen szin­tén emberszeretet: akkor nem kell ennél több bizonyiték annak igazolására, hogy a jó keresz­tyének mindig jó hazafiak is egyszersmind. Tévedés volna azt gondolni, hogy a vallásos­ság és erkölcsös élet mindenkinek kizárólag a maga dolga, mert csak magának merit abból erőt vagy gyengeséget, boldogságot vagy kárhozatot! Oh nemcsak magának ! Másnak is, hazájának is ! Polgárainak vallásos volta és erényessége minden ország fennállásának és virágzásának leg­főbb feltétele ! A hol nincs meg ez a feltétel, a mely nép hitetlenségbe és romlottságba merül, el kell annak pusztulnia, ha a csillagokig ér is Ilire és hatalma. Nekünk k. h. az az óhajtásunk, reménysé­günk, imádságunk, hogy nemzetünk éljen, viruljon új ezredévekig'. Kérjük hát buzgón Istenünket, hogy segéljen utaiban járnunk! Adjon bölcs taní­tókat, a kik templomokban, iskolákban ápolják a vallásosságot, nemesitsék az erkölcsöket! Árassza ki hazánk minden nyelvű és vallású lakosára az igazságnak és békességnek lelkét ! Áldja meg alkot­mányos, jó királyunkat, hogy hű népének boldog­ságában találhassa örömét ! Az áldások örök Istenének adjunk hálát a múltért és jelenért; ő tőle kérjünk, várjunk a jövendőre minden jót ; ő hozzá repüljön szabad szárnyakon közös imádságunk : „Isten ! áldd meg a magyart Jó kedvvel, bőséggel, Nyújts feléje védő kart, Ha küzd ellenséggel ; Balsors a kit régen tép, Hozz rá vig esztendőt, Megbűnhődte már e nép A multat s jövendőt!" Ámen. Jelentés a millenniumi ünnepi pá­lyamunkákról. ; (Folytatás) S most a többi beszédekről is néhány szót. Az 1. sz. beszédnek dispositiója száraz, a lo­gikai kategóriák disztelen keretében mozog. Áz első rész hosszadalmas történeti elbeszélésekből áll, a magyarok bejövetelére vonatkozólag, — egyol­dalú is, mert az ezer éves fennállás ünnepe a többi fontos eseményekre is veti fényét. A pártoskodás erős szinekkel van rajzolva. A befejezés epigram­matikus, inkább profán, mint egyházi beszédbe va­ló. Mesterkélt kifejezések, hosszú mondatok, itt-ott az eszmének tankönyvszerű jelzése. A 2-ik részben jó lett volna a reformáczió államfenntartó erejét is kiemelni. Egyébként tervszerüleg készült s bi­zonyára nem hatástalanul elhangzó beszéd — csak őrizkedjék szerzője a részletes történeti adatok krónikaszerü felsorolásától. A 2. sz. beszéd főtétele szép, az alrészek is elfogadhatók, csakhogy fogalmi körük nagyon tág s a szöveggel szoros kapcsolatban nincsenek. A munka szorgalommal van kidolgozva. Legjobb a 3-ik rész, de a vallásos eszme ép itt jut legkevés­bé érvényre. A számos verses idézet túlhosszuvá nyújtja s tarkitja a beszédet. A nyelvezet sok he­lyütt idegenszerű, a helytelen mondatszerkezet, mesterkélt szóllamok, — a névelő mellőzése s egyébb nyelvi botlások arra vallanak, hogy a szor­galmas szerző még nem győzte le teljesen az e tekintetben felmerülő nehézségeket. A 4. sz. száraz, értekezésszerü, doktrinär jellegű, gyenge munka. Alkalmi vonás csak a be­vezetésben s 4-ik részben található. A szövegből csak a szabadság fogalmát veszi. Színtelen, hatás­talan. Nyelve lapos, nyelv- s mondattani-, még helyesirási hibákban is bővelkedik ! A 6. sz.is közönséges, alantjáró, értekezéssze­rü, gyenge beszéd. Logikája laza, gondolatmenete zavart, nem világos. Az alapige csak az első rész­ben van némileg értékesitve s csakis ennek a résznek az eszméjét foglalja magában. Alaki te­kintetben is a megelőző sz. a. emiitett beszéd hi­báiban osztozik. Oly benyomást tesz, mintha rosz forditás volna. A 7. számúnak szerzője az apokalypsis eszme­körében mozog. Az 1-ső részben a hét pecsétet feltöri egymás után (ez nem is alapigéje) s egy-

Next

/
Oldalképek
Tartalom