Evangélikus Egyház és Iskola 1896.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, kérvények stb. - Kirchner Elek. Énekügyünk

róla nagyjaink: fogjanak tollat, szóljanak hozzá fontos kérdéseinkhez ők is, az egyház ügye nemcsak a lelkészeké, érdeke védelme se szorítkozzék egyedül a lelkészekre ! Ha azonban a meglevő közlönyök tartalmával, irányával, színvonalával nincsenek nagyjaink megelégedve, s ezek fölsegitése helyett egészen új lapot indítanak, de nem másra szánt pénzen, hanem a maguk áldozatából : nos akkor üdvözöljük őket. Ez már tett lenne, nem szó! A verseny csak használni fog. Hadd lássuk hát az új lapot, hoz-e új szellemet és áldást ? ! Akad-e vállalkozó, a ki a szerkesztésre vállalkozik, oly értelemben, hogy a könnyen fölismerhető czélnak szolgálatába álljon? Akadnak-e munkatársak, a kik irói dijuk élvezetében elfojtják magukban az egyház, lelkészek, tanitók szomorú állapota fölötti panaszukat? Akad-e olvasó, a ki elhigyje, hogy minden rendben van, mert a központban, hivatalos lap jelenik meg, a mely keresztyéni türelemmel, némán várja, mig az 1848-i XX. t. cz. életbe lép magától, sürgetés nélkül, a kormány kegyelméből? Nézzük a dolog gyakorlati oldalát is. Az egyik felszólamló neki buzdult, s azt kívánta, hogy ingyen kellene a lapot osztani lelkészeknek, felügyelőknek stb. Felügyelőknek tehetős, az egyházért buzgó urakat szokás megválasztani ; a buzgó urak a megtiszteltetést elfogadják, gyűléseinken szerepelnek is, szedik a szónoki babért, s játszszák a pártfogót a lelkészszel szemben, —- és még a lapot is i n g y e 11 kellene nekik adni ? ! Egyenlő felelősséggel kormányozzák az egyházat a lelkészszel, de nem egyenlő kötelességérzettel és áldozatkészséggel. A hol dolgozni ós küzdeni kell; ott a lelkész álljon elő; ahol „képviselni" kell: ott előáll a felügyelő. Irodalmunkat a lelkészek tartják fenn, ők irják, ók veszik, ők olvassák a lapokat, a könyveket. Ok nem kívánják a lapot ingyen; a mint hogy nem is lehet azt ingyen kívánni még a felügyelők kedvéért sem.*) Mert nem kevésbe kerülne ám az a lap az egyháznak, nem elég ára urainknak azt mondani, hogy legyen; nem elég arra a „lelkesedés," pénz is kell hozzá, még pedig nem kevés pénz. *) Mindössze 29 járatja e lapot. S z e r k. A lap nyomása belekerülne mintegy 4000 frtba, bélyeg mintegy 800 írtba, irói tiszteletdíj — szerényen számítva — 2000 frtba, szerkesztő dija 1000 frtba, kiadó dija 300 frtba, ez mintegy 8000 frt évenként. Nos, miből és ki adja ezt a 8000 frtot azért hogy ingyen, hivatalos, központi lap indulhasson meg, hogy agyon üthessen egy másikat, a mely törvényes, de párttekintetből alkal raatlan kívánságokat emleget, tart napi renden V ! Komoiyan volt gondolva és mondva az az „ingyen" lap? Milyen véleménynyel van a lelkészek felől az, a ki ilyen „tetszetős" inditvánvnyal akar kedveskedni a lelkészeknek, — csakugyan azt hiszi, hogy a lelkészek komolyan veszik az ilyen indítványt és indítványozót ? ! Az állami segély más ezé lókra van adva, azt Zsilinszky államtitkár nagyon jól tudja, — más czélokra szükséges, azt mindnyájan nagyon jól tudjuk ! Ilyen lapot csak magán vállalkozásból lehetne kiadni, s a kik szükségét érzik a központi, hivatalos, tekintélyes lapnak, áldozzanak reá pénzt, de ne akarják elvonni a szükséges összeget más rendeltetésű és ott nélkülözhetetlen pénzektől, áldozzanak reá gondot és munkát, de ne akarják a protestáns, önálló, független gondolkodást „hivatalos" kényszerzubbunyba erőltetni, ne felejtsék el, hogy az irányadó körök nagyon sokszor nem kizárólag egyházi szempontból adnak irányt — maguknak és másoknak. Enekügyünk. E becses lap idei 9. számában fenti ezim alatt Ben ka Gyula aláírásával megjelent czikk bár régi, de elég fontos kérdéssel foglalkozik, hogy az ezen kérdés iránt érdeklődő körök figyelmét a legnagyobb mértékben felköltse, alkalmat nyújtva, hogy hozzá szóljon belátása szerint szak- ós nem szakember. Ez okból bátor vagyok én is szerény észrevételemet elmondani e tárgyra vonatkozólag. Mindenek előtt, meg kell jegyeznem, hogy midőn ev. egyházi énekügyünk javításáról van szó, tekintet nélkül egyházi melódiáinkra, többnyire csak énekeink szövegének megújítása lebeg a hozzá szólók szemei előtt. Ezzel nem czélozva B. Gy.-ra, kinek szakszerű nézetei eléggé tanuskod-