Evangélikus Egyház és Iskola 1896.
Tematikus tartalom - Temető - Csecsetka Sámuel
háztól ; Horváth Károly hántai lelkész pedig az tirvacsorát szolgáltatta ki. — Délután 1 órakor ért véget ez a felejthetetlen, magasztos szép ünnep. a melyen részt vett Dr. Kemény Pál orszgy. képviselő is, továbbá : Szőnyeghy Alajos főszolgabíró, Kiss Károly rédei számtartó s Varsány felügyelője Szüts D. saápi ev. ref. lelkész s a környék csaknem összes úri családjai valláskülönbség nélnül. A szép ünnep a paroehián nyert 30 teritékü kitűnő ebéddel s számos lelkes felköszöntőkkel méltó befejezést. — Te pedig Sikátornak szegény sorsú, — vallásbuzgó népe ! Ne zavarja örömödet — Az adósság réme. Új templomban hivő lelked — Uj orőt merítsen S ha magadat el nem hagyod — Megsegit az Isten. KÜLFÖLD. Egy akol és egy pásztor. Az üdvözítőnek ama kijelentését, mely szerint lészen egy akol és egy pásztor, a róm. kath. egyház úgy magyarázza, hogy ez csak az ő kebelében történhetik meg s az az „egy pásztor" nem lehet más, mint a római pápa. — Éppen azért mindent megpróbál, hogy a máskép gondolkodókat magához édesgesse. — Legutóbb az angolokat próbálta hálójába keríteni, de nem sikerült, most a görög-keleti keresztényekre vetette szemét, hátha itt jobban boldogul. — Ezen egyházak egyesítésének propagálása érdekében adnak most ki Rómában egy lapot, a melyet ezen eszmének legbuzgóbb terjesztőjének, a 15. századbeli ..Bessariori"-nak-neve. után neveztek el. — Programmjában hangsúlyozza a nevezett folyóirat, hogy a pápa (XIII Leo) 18.94-ben kiadott „Praeclara" s ugyanazon év novemberében kiadott „Orientalium dignitas Ècclesiarum" encyclikáinak alapján áll. — Hozzá teszi még a következőket : „Bizonyos tekintetben el fogjuk felejteni, hogy latinok vagyunk, s csak arra fogunk gondolni, hogy egy atyának vagyunk gyermekei a mi szakadár keleti testvéreinkkel együtt." Úgy látszik, hogy a „Bessarion" ennek a feladatának emberül meg akar felelni s nemsokára görög nyelven is meg fog jelenni í Csak az a kérdés, hogy a görögök nem-e fogják elntasitani ezt a kedveskedést, figyelembe vévén azt a régi időben ő rájok alkalmazott mondást : „timeo Danaos et dona ferentes!" Asszonyok is szavaznak. A lyoni szabad egyház asszony tagjai ezentúl szavazati joggal birnak, és ez, mondja a nevezett egyház hivatalos közlönye, egész természetes, mert többségben vannak. Orosz újságok az orosz ünnepekröí. Az orthodox egyház tudvalevőleg a legtöbb ünnepet rendel, úgy, hogy az orosz voltaképpen életének felét átünnepeli. Szaporítják ezeket az ünnepeket még az egyes egyházközségek, a melyek u. n. „Kápolna ünnepeket" is tartanak, azonkívül pedig a 9-ik és 10-ik pénteket is megünneplik, egyszóval mondva minden alkalmat megragadnak arra, hogy ne dolgozzanak, hanem az egész napot átdőzsöljék. E miatt kelnek most ki a legtekintélyesebb napilapok s megtámadják az orthodox klérust, hogy az ilyen káros népszokásoknak enged, sőt még elő is segiti, A klérus eljárásának indokát abban találják, hogy miután az semmiféle, vagy csak igen csekély kész fizetést húz, ilyen módon kénytelen jövedelmét szaporítani s nem veszi észre, hogy ilyen eljárás által csak tekintélyét és méltóságát alacsonyítja le. Ezen visszaélések megszüntetésére az egyedüli helyes mód ez volna, hogy a papság kész fizetést kapjon, a mely esetben nem volna rászorulva, hogy az „eleveneket és holtakat" egyaránt nyúzza s a mely körülmény a népre is jótékony hatást gyakorolna azért, mert igy nem tartana annyi ünnepet s nem rontaná erkölcsét is a folytonos dőzsöléssel. Ugy látszik, hogy már magok az oroszok is megunták a sok „szent heverdel" napot. A keresztyénség Afrikában mindig nagyobb haladást tesz. A nagy utazó Stanley irja: Midőn 18 évvel a Victoria-Nianza tónál jártam, nem volt ott egy misszionárius sem, de most 40,000 megkeresztelkedett bennszülött lakik ott és 200 egyházat tartanak fenn. A bennszülöttek lelkesednek a keresztyénségért. Utolsó krajczárjukat is arra áldozzák, hogy bibliát vegyenek, melyet szorgalmasan olvasnak. A müncheni protestánsok száma az elmúlt 10 év alatt 48,OOO-ről 57,000-re szaporodott, a mi csak a belniissiói munkálatoknak eredménye. Az egyház most négy lelkészségre lesz osztva, a mi könnyíti a hivek lelki gondozását. Nálunk is sok nagy gyülekezetben szükség volna erre, hogy jobban elérjék a hivek a templomot és a lelkészek őket. IRODALOM. Dunántúli protestáns lap. ,A legfőbb baja a vallásoktatásnak az, hogy nem intensiv. Az egész középiskolázáson keresztül alig találunk egy-egy mozzanatára a vallásoktatásnak, a mely a valódi erkölcsi érzület fölkeltésére és istápolására szolgálna. Még mindig a régi száraz dogmatikai rendszer divik, a mely mig a növendék fejledező elméjét agyon tömni akarja nehéz hitelvi fölfogásokkal, elfelejti a hit valódi székhelyét, a szivet, a tanuló ifjak oly minden nemesre fogékony szivét művelni.