Evangélikus Egyház és Iskola 1896.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, kérvények stb. - Kovács Sándor. Egy énekíró a mult századból

Uradat Istenedet. 103. zsoltár.) Szerkezete mérkőzik a pünkösdi énekével ; ebben is feltűnik a kifejezés közvetlensége, s a melegség, mely az egészen elömlik. Igazi keresztyén megnyugvás, Istenre támaszkodás sugárzik ki soraiból; a mily egyszerű, de tiszta és igaz érzése, mely ajkán dalt fakaszt, — ép oly egyszerű és nemes nyelve, mely ez érzést tolmácsolja. A rimek elhelyezése bonyolultabb lévén, a külső forma is élvezhető ; mig ott, a hol pusztán páros rimeket h aszná], mint a Bizd óh én lelkem az Úrra sorsodat és Meghódol lelkem te néked nagy Felség kezdetű énekeiben, egyhangúvá, untatóvá lesz. Ilyenkor semmivel sem emelkedik fölül kora általános színvonalán. „Megvallom Uram! érdemessé lettem, Hogy minden csapást készen tarts felettem ; De én gyakorta csak zúgolódom, Midőn atyai vessződet kinyújtod Ks engedetlen fiadat megsújtod Az harag s m o r d s á g közt forgolódom. Ez az ének kiinduló pontja : az őszinte törödehnes, mély bűnbánat, mely Isten haragját természetes atyai dorgálásnak tekinti. A kereszt elviselésére a mennyei atyától kér segedelmet, erőt; de megnyugszik Isten akaratán, ha a csapásokkal látogatja is

T nem fakad ajka zúgolódó panaszra, Bár azért Uram l csak hívj keserűségre ; De nem szakad szám békételenségre Eltűrvén kezed látogatását ; Mert megvigasztalsz, hit szerint reménlem ; Moha bűnömért tudom hogy érdemlem Vessződnek nagyobb sanyargatását. Az értékesebbek közé tartozik még „Az halálra való készülgetésről" szóló ének. Alaphangja a bizalom és remény; nem retteg a haláltól, melyet az Űr a bűn zsoldjául rendelt, sőt hittel énekli : Oh mely boldogok az halottak, Kik az Urban sirba szállottak ! Mert leltek kész nyugodalmat. Nyereség igy eloszolni Ks az halált idvességesen, Mint egy álmot megkóstolni. Az ének végén lelke Jézushoz emelkedik föl, a kinek feltámadása záloga lett a mi feltámadásunknak. Az élet fejedelmét hivja, hogy enyhitse végső harczát

T könnyitse meg elköltözését a boldogabb világba. Óh Jézus, lelkem vőlegénye, Éiet s halál között reménye, Adj olajt, hogy el ne fogyjon : Szolgáljon rám szent orczád fénye Ks nyilt ajtód béfogadjon ! Enyhítsd az halált haláloddal, Vigasztald lelkemet oly szóddal : Jöjj bó az Ur örömébe ! Oh Uram! vigy bó csoportoddal A paradicsom kertébe. Bizalom és odaadás teszi értékessé „A reménységről". szóló éneket is, mely azonban már terjengősebb fent ismertetett énekeinél. Kezdete még elég emelkedett, sőt egyike egyházi ének költésünk legszebb, legköltőibb helyeinek. óh én lelkem ne csüggedezz ! Mert isten árnyéka fedez ; 0 betölti reménységedet ! A harmadik szakasztól fogva ellaposul, mert Ráday az érzelem lehető általánosítása helyett, a mi együtt jár a tisztasággal, emelkedettséggel, — részletezésbe csap s száraz pontossággal sorolja fel, hogy a reménység az embernek mely ellenségei ellen szolgál védelmül. A reménység pánczélján nem hatnak át a kárhozat, halál, sátán, szükség, betegség, veszedelem, bú és bánat sebző nyilai. Ez az ének annak a bizonysága, hogy Ráday egyénisége, eredeti felfogása nem érvényesült mindig mintáinak hatásával szemben. Ez egészen a régi nyomon járó ének; nem idegen benne a vallásos érzés, de a gondolat elvész a meddő részletezésben. Ha mértéke nem volna itt is oly gondos, lia elején és végén nem csillanna föl az igazi, saját lelkéből meritő Rád a inak meleg érzése, — bátran elvitathatnánk tőle a szerzőséget. A vége, a midőn a részletezést, mely száraz elmélkedő hangon folyik, félben hagyja s vallásos érzése ismét lángra gyúl, — megint értékes, mert a tartalom tisztaságához a forma tisztasága is hozzá járul. Ez a három végső szakasz, mint a Szentháromsághoz való buzgó fohászkodás, külön ének számban is elkel. Legfölebb egy kifejezése ellen tehetünk kifogást, mely az ő korában még az érzés erejének és élénkségének bizonysága lehetett, de fejlettebb érzékű korunk, mely nemesebb, választékosabb költői nyelvhez szokott, vétséget lát benne a jó izlés ellen. Oh kegyes Istenem s Atyám, Erős kősziklám és bástyám, En reménységemnek Istene ! Védelmezz a gonosz ellen, Hogy kedve bennem ne teljen S ne ártson semmi bün fenéje.