Evangélikus Egyház és Iskola 1896.

Tematikus tartalom - Gyűlések - Győrmegyei tanító egylet

és szeretettel csüng lelki pásztorán. — ott az Isten­től ihletett Áronnak, sem ajkain, sem szivében, sem életében, meg nem izetlenül az élet sava, sőt in­kább fénylik azon világosság szava, szive és életétől, a melytől János szavai szerint: fél a gonosz, de feléje megyen az, a ki igazán cselekszik, hogy cse­lekedetei nyilvánvalók legyenek, hogy azok Isten szerint valók. — És ha meggondoljuk, hogy a példabeszédek bölcs irója szerint: a vének ékessége a gyermekek és unokák, és hogy szép és ékes ko­rona a vénség, a mely az igazságnak útjában- ta­láltatik ; ha látjuk, hogy egészségtől duzzadó szép­ségtől ragyogó és az édes és nagy szülők iránti szeretettől átszellemült gyermekek és unokák, a bib­liai Marta és Mária tulajdonságait magában egye­sítő, szerető és szeretett hitves körében : s végre földi foglalkozásaiban megáldva Istentől' ha nem is szemet kápráztató kincsek halmazán, de igen is, a kényelmes jólét puha pamlagán, kedveseinek sze­rététől melengetve pihen és tölti Ntüséged életének vidám és derült estéjét: akkor azt hiszem, nem mondtam túlsókat azon állításommal, hogy Ntüsé­ged munkáját és szorgalmát megáldotta az Ur, akkor életének ezen nevezetes forduló pontjánál büszkén és nemes önérzettel tekinthet vissza meg­futott pályájára, mint a ki — Pál apostollal — nem futott bizonytalanra, nem harczolt hiába, vágva a levegőt, hanem megsanyargatta és rabságba adta testét, hogy valamiképen másoknak prédikálván, gonosz életű ne legyen. Fogadja tehát Ntüséged életének e nevezetes napja alkalmából, a nógrádi ev. egyházmegye szíves üdvözletét, tartozó tiszte­letét azon kívánságunk kapcsában, legyen nyu­godt, legyen csendes, legyen zavartalan — mint egész élete volt — életének estéje is. Istennek áldó kegyelme őrködjék élete és egészsége felett. Mi pedig úgy a magunk, mint egyházmegyénk nevében mondjuk: Ntü. Kubányi Lajos úr, az egyház, övéi­nek boldogitására, tisztelőinek és barátainak örömére sokáig éljen!" A körraöczbányai egyházközség jún. 29-én meg­tartott gyűlésében Albrecht Géza lelkészjelöltet választotta meg segédlelkész vallástanárnak, kit Bal tik Frigyes püspök legközelebb fog felszen­telni. Az Úr áldja meg e fiatal munkásának be­jövetelét. A tanitóképző-növendékeK felvétele a tiszai ág. hitv. evang. egyházkerület eperjesi coll. tanító­képző-intézetébe. A tanitóképző-intézet I. tanfolya­mába oly ép testű növendékek vétetnek fel, kik a 15-ik életévüket már betöltötték s a gymnasium, reál- vagy polgári iskola 4 alsó osztályát legalább elégséges eredménnyel bevégezték és erről bizo­nyítványt képesek bemutatni, vagy kik ily előké­szültséggel nem bírván, a magyar nyelv és tör­ténelemben. földrajz és számtanban legalább annyi jártassággal birnak, a mennyit a gymn., reál- vagy polgári iskola 4 alsó osztályában tanítanak, a miről a tanári kar felvételi vizsgálat alapján győződik meg. Az ág. hitv. ev. növendékek, kik a jótéte­mények (tandijelengedés, bennlakás, élelmezés) egyik vagy másikában vagy valamennyijében ré­szesülni akarnak, folyamodványaikat f. é. aug. 15-ig a tanítóképző igazgatóságához nyújtsák be. A folyamodványhoz, a tanulmányi bizonyítványon kivül, szegénységi-, újraoltási-, orvosi bizonyítvány és keresztlevél csatolandó. Az internátusba felvett növendéknek legalább 6 nappali és 2 hálóinge, 6 drb gatyája, 3 drb törülközője, 6 pár kapczája vagy harisnyája, 6 drb zsebkendője, megfelelő számú inggalérja és kézelője, egy nyári s egy téli öltözete, téli felső öltönnyel legyen. Az újon­nan belépő növendék tartozik még hozni : egy szalmazsákot, egy vánkost két vánkosczihával, egy paplant két paplanlepedővel, két lepedőt, egy ágy­teritőt. Minden ág. hitv. ev. növendék díjmentes; de a kerületbeli a beiratásnál 6 frt 30 krt és 70 krt conviktusi felszerelésre, más kerületi és más vallású növendék 10 frt 30 krt és beiratási dijat (csak egyszer) 1 frt és convictusi felszerelésre 70 krt tizet. E dijakat fizetik (a convictusi felsze­relési díjon kivül) a magántanulók is, kik azonkí­vül vizsgadíj fejében, ha evangélikusok 12 frtot, más vallásnak 20 frtot fizetnek. A jövő 1896—97­ik iskolai év szept. 1-én kezdődik. A felvételi és javító vizsgálatok és beiratások szept. 1—5. napjain tartatnak. A tanitás szept. hó 7-én veszi kezdetét. Eperjesen 1896 júl. 15. Gamauf György igazgató. A szarvasi főgymnasium felügyelő bizottsága f. hó 16-án gyűlést tartván, rendes tanárrá keneve­zésre egyhangúlag ajánlotta Plenczner Lajost a közoktatásügyi minisztériumnak ; okleveles pályá­zók hiányában helyettes tanárnak választotta meg szintén egyhangúlag U d v a r d i Sándort ; a halá­lozás által megüresedett állomásra pályázatot hirdet német-magyar tanszékre. Érdekes tudni, hogy a hét pályázó között két r. kath. pap jelentkezett az állásra és — áttérésre. Az izraeliták tandiját hosz­szas vita után leszállította a bizottság. Nem lévén remény arra, hogy a kormány felekezeti tanitóké­pezdét segélyezzen: a bányakerületet kéri meg a bizottság a szarvasi tanítóképezde hathatós fölka­rolására ; reméljük, hogy azok az egyházmegyék, melyek sem gymnasiumot, sem evang. képezdét nem tartanak fenn, készséggel szavazzák meg a békési esperességnek a szükséges segélyt, mely nélkül a képzőintézetet nem birja tovább fentar­tani. Legalább az ilyen eljárás közelítené meg né­mileg az egyenlő teherviselés elvét. A györmegyei ág. h. evang. tanitóegyiet f. é. június hó 29-én tartotta millenniumi diszgyúlését a győri evang. gyülekezet konventépületének ta­nácstermében, az összes egyleti tagok és a győri gyülekezet szép számú közönség jelenlétében. Az egyleti dalárda által énekelt alkalmi ének és Föld­váry Elemér orsz. képviselőnek, az egylet világi

Next

/
Oldalképek
Tartalom