Evangélikus Egyház és Iskola 1896.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, kérvények stb. - Magyari Miklós. Ezredéves ünnepi beszéd

ra gondolunk, mikor békóba volt zárva a lelkiismeret szabadsága, vérbe fojtva a jog, az igazság s önkény akart uralkodni a felett a jog felett is, melynek uralmát magának tartotta fenn Isten, — nem kell-e — összekulcsolva kezünket — áldani Istenünk, hogy csudaképen megőrzé hazánkat, nemzetünket, annyi balszerencse, annyi csapás, oly sok viszály között'?! Igen, hálaoszlopot emeljünk ma szivünkben Istennek s áldjuk nevét, dicsőitsük jóvoltát, melyet annyiszor dicsőitett ő meg sokat szenvedett hazánk, ennek sokat küzdött népe felett ! II. Örömünnep a mostani, öröme a magyarnak, hogy Isten sorsát, életét elvezette egy ezredévnek határához. Óh, de ez öröm legyen Istenben való ; keresse a haza minden gyermeke abban örömét, hogy emlékoszlopot állítson most szivében, bizalomnak, hitnek emlékoszlopát. Oly fontos ez, mint a mily szükséges Isten iránt a hála emlékoszlopa. Fontos, mert áldásaiban messze kiható nemcsak az egyesre, hanem népre, nemzetre a hitnek isteni ereje ! Hit, bizalom Istenben, képes átvarázsolni a földi létet a mennynek előcsarnokává. Ez jeleli meg az utat, melyen megfelelhetünk földi s menynyei hivatásunknak. Ha hit él szivünkben, tudjuk munkálni magunk és mások javát. Hit által jöhet el a földi országba, hazánkba Istenünk országa, —• béke, közboldogság, általános emberszeretet, — melyért buzgó imádság epedez a kereszténynek ajakán ! Hitben, vallásban rejlhetik minden népnek hatalma, ereje, — mert a vallás őrangyala az erkölcsiségnek s ez a támasz, az a talpkő, melyen bizton nyughatik minden népnek, minden országnak jövője. Honnét elszállt a vallás, ez őrangyal, őre az erkölcsnek, — ott, mint a költő mondja: „Róma ledől s rabigába görnyed!" Nincs jobb tanitó, mint a mult. Gröröghonnak s Rómának mi biztositá hatalmát, mi emelte fel őket arra a polczra, melyen tündököltek s vezérnépei voltak az ókor népeinek? Nem más, mint a vallás, a hitükhöz való ragaszkodás ; midőn vallásukat önmaguk tették gúny tárgyaivá s isteneiket letasziták oltáraikról, letasziták önmaguk arról a helyről, melyen nagyok, hatalmasok voltak. Szétszakítva a kötelékeket, melyek által vallásukban isteneikhez s az erkölcs oszlopához fűzve valának, az erkölcsi megsemmisülés sikamlós lejtőjére léptek s a mint csúsztak a lejtőn lefelé, úgy hanyatlott alá hatalmuk s éltük egész szerencséjük fényes csillaga s lettek a történeté, ott mintegy intő jelül, hogy addig áll, addig hatalmas egy nép, mig a vallás hatja át az életet, a vallás angyala őrzi az erkölcsöt ! Hazánk történetének is nem egy időszaka bizonyítja, hogy a magyar nép nagyságát, hatalmát vallásához való ragaszkodás teremtette meg! gyengült hatalma, gyengült ereje, — midőn vallás, erény megszűntek lenni a határok, melyeken belül egy nép életének folynia kell. íme, ha hazánk, nemzetünk életét még folytatni akarj a, a mult, ez igaz tanitó kivánja tőlünk, hogy állitsuk fel szivünkben a bizalomnak, a hitnek emlékoszlopát. Bármely nyelven dicsérje népünk Istenét, bármely oltáron hozzon áldozatot neki, kell hogy a sok út egy útra vezessen, — az út : Isten hű tisztelete, a valláshoz való szilárd ragaszkodás ! A ki Istenről tudni nem akar s oltárt épit emberi bölcseségnek, az észrevétlen mind jobban és jobban — habár lassan is — eltávolodik az alaptól, melyen szilárdul állhat vészben, szilárdul örömben. A hazának hű gyermeke csak az, ki nagyrabecsüli hitének dolgait, mert ez által nagyrabecsül erényt, jellemet, becsületet, metynek édes anyja csak a hit, csak a vallás. Erény, jellem nélkül, hűtlen bárki is ahhoz a tiszthez, melyet hazája, a maga s mások érdekében szolgálni hivatva van. Mit ér bármely nemzetnél, a külső fény, a külső máz? A belső, a vallás, az erény a fő, — a lélek, mely életet adhat a külsőnek. Ha romlott a belső, csekély értékkel bir akkor a romlatlan, a szeplőtlen jellem, vallásos hit. Az a külső, sokszor csalékony takaró, sokszor takarója a romlás, enyészet, pusztulás jeleinek. Nem a külső fényben volt soha egy nemzetnek sem ereje, hatalma ; azt a külső fényt sors, földi dolgok változása elhomályosíthatja, értéktelenné teheti igen sokszor s veszve akkor minden, ha eltűnvén a külső fény, a romlás szomorú jelei világosságra jönnek. —- Istennél a jövő, ki tudja, mit végzett ő, hazánk, nemzetünk felől? Bármi legyen az, — azt a népet, azt a nemzetet Isten soha elhagyni nem fogja — habár nehéz megpróbáltatásokon viszi is keresztül, — mely keresi Istenét, hitében, vallásában s oltárt épit erénynek, szeplőtlen jellemnek, becsületnek, — nem a laza erkölcsiségnek, nem a hamis jellemnek. Oh azért most ezer éves állami létünk véghatárán, állitsuk fel szivünkben, állitsa fel minden magyar a hitnek oszlopát s tegyen Ígéretet, tegyen a mai nap örömére szent esküt, hogy hű lesz Istenéhez s