Evangélikus Egyház és Iskola 1896.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, kérvények stb. - Magyari Miklós. Ezredéves ünnepi beszéd

állítanak, hogy mig áll az emlék, éljen a szívben is a dicső ősök emléke, mely tanítson példájukra L-lkesedni, a hazáért ha kell mindent, életet áldozni. Igen, emlékoszlopok állíttatnak fel ez évben, dicsőíteni a magyarnak nevét. Ha sok is, mégis kevés lesz az, mert emlékoszlopot állítani ezer évnek véghatárán, szent kötelessége mindenkinek, ki magyarnak született. A ki ezt nem teszi, kevésre becsüli önmagát, hálátlan ősei emléke iránt. Milyen emlékoszlopot állítsunk fel mi? - erről elmélkedjünk a mai szent órában. A 1 a p i g e : I. Sám. VII. r. 12. y. Felolvasott szent igénk szerint, midőn Izrael népe a filiszteusokat megverte, Sámuel megemlékezve Isten csudatévő hatalmáról, népe iránt való szeretetéről, —- egy követ vett. feláilitá azt Mispában s elnevezé : Ebenhaezrnek — mindeddig segítséggel volt nekünk az Úr ! Jer keresztények, magyar hazánk gyermekei, kövessük most mi is e szép példát. Állítsunk szivünkben emlékoszlopot, hazánk fennállásának ezeréves ünnepén ! 1. Állítsuk Istennek a hála emlékoszlopát. 2. Állítsuk magunknak a hit emlékoszlopát. 3. Állítsuk hazánknak a szeretet emlékoszlopát. I. „Énekeljetek neki és mondjatok dicséretet ő neki, szóljatok minden ő csudáiról!" A 105. Zs. 2. v. alapján az első emlékoszlop szivünkben, mely jelezze ezeréves állami létünk határát, — legyen Istené ! Más a nép, más az áldozat, de ugyanaz az Isten ! Őseink midőn elfoglalták e hont, hitüknek megfelelőn fehér lovat áldoztak Hadúrnak, — a fehér szin lévén náluk a tisztaság jelképe. Kövessük most őseink példáját : hozzunk annak az Istennek, a kinek ők akkor áldoztak, mi is tiszta áldozatot, ez áldozat legyen a hálatelt szív ! Zengjen most minden ajkon szent zsolozsma ; szálljon a hitnek égi szárnyain minden ajkról áldó ima ahhoz a Mindenhatóhoz, ki „előtt ezer esztendő annyi, mint a tegnapi, mely elmúlt." Magasztalja most hatalmát a ki magyar, azt a hatalmat, mely előtt megsemmisült emberi erő. mely rontott, de a romok, a pusztulás, a könnyek, a vérnek helyén épített ujat! Igen. csudái vannak Istennek, csudáit mutatják ezer éves történelmünknek lapjai; gyarlóságunk érzetében boruljunk le a porba, ott van helyünk, ott áldjuk Istenünk, hogy annyi vér, oly sok viszály között megőrzé e hont s a föld színéről népét nem törlé el. Állítsuk neki szivünkben a hála emlékoszlopát s irjuk fel arra Jákobnak, népünkre, nemzetünkre illő szavait: Kisebbek vagyunk Uram, minden te jótéteményeidnél s irgalmasságodnál, melyet velünk cselekedtél ! Legyen övé a hála, a népek, nemzetek hatalmas atyjáé ezer éves multunk véghatárán. Kezenyoma dicsőül, a hol fényesek történetünk lapjai, mint azokon a lapokon, melyek honfi vérrel, honfi könnyel vannak megírva. Nem egy nép tűnt el a földnek színéről, nem egy él már csak a történetlapjain azok közül, kik már hazával birtak, midőn őseink elfoglalák e hont s íme Isten a mindenható, csudakezekkel elvezórlé népünk hosszú századokon át egy ezredévnek határához ! Mit akar velünk Isten? Választott népe vagyunk-e, miként egykor Israel? Folytatja tovább, még meszsze történetünk ; missiónk, küldetésünk van-e, hogy történetünknek nem egy setét lapjához még fényesebbeket fűzzön hozzá népek sorsát igazgató hatalmas keze? Nem isteni jóság tanujele-e az, midőn e honnak fiai, oly sokszor, annyi belviszálylyal megbánták a jó édes anyát: az áldott hazát, hogy azok a belviszályok nem pusztiták el egészen ; őrködött isteni szeretete felette akkor is, midőn annyi honfi szivében kialudt a szeretetnek őrtüze e sokat próbált, vészeket kiállt szegény haza iránt ? Istent illeti azért a hála, óh dobogjon szivünkben a hála érzete ; szóljon az ajk áldó imát, hogy megáldá Isten őseink fegyverét, midőn hazát szereztek s hazát, itt jogot, igazságot védtenek. Előttünk áll a nagy honalkotó, előttünk Árpád a hős vezér. Tisztelet illeti nevét, önérzet dobogtatja a magyarnak kebelét, midőn reá gondol, ő reá a bölcsre, ki össze tudta tartani, egységet tudott teremteni, őseink népe felett, — mintegy intésül adva ezt késő századoknak, — mit sokszor önvesztükre felejtének, — intésül adva a jelennek: lásd magyar nép, én példát mutaték, hogy egységben, összetartásban, egyetértésben rejlik minden népnek ereje, hatalma. Megjelen most lelkünk előtt a nagynak, a még bölcsebbnek magasztos alakja, István, ki nagy érdemiért a „szent" nevet nyerte el! Hajtsuk meg előtte az elismerésnek, bámulatnak, tiszteletnek