Evangélikus Egyház és Iskola 1896.

Tematikus tartalom - Értesítők - N.-Szeben

IRODALOM. A pap, a nö és a gyóntatószék, irta: Chíniquy Károly, angolból fordítva. 2-dik magyar kiadás. Amerikában 36, Angliában pedig mintegy 30 kiadást ért, több százezer példányban. Karczag, 1896., kiadja Sződi S. könyvkereskedése. Ara 1 forint. Krisztus az én életem, Egyházi beszédek. Irta : Zábrák Dénes, soproni ev. lelkész. II. kötet első fele. Ára 1 frt. A honfoglalás története, Irta Rohőnyi Gyula. — Kiadta az Athenaeum. Ára 2 frt. —- A szerző országgyűlési képviselő és a bácsi ev. egyházmegye felügyelője. Műve hosszű és alapos tanulmány eredménye, s jelentékeny mértékben segit tisztázni a honfoglalás kérdését. Prot, egyh. és isk, lap, „A konvent és a szegény papok" czim alatt ismerteti a helyzetet. „A kormány annyiszor és oly ünnepélyesen igérte a lelkészi fizetések megjavítását, hogy most már erkölcsi lehetetlenség adott szavának be nem váltása. A szükség évről-évre nagyobb lesz, lelkészeink legnagyobb része nyomorral küzd, papnevelő intézeteink elnéptelenültek, a lelkészi új erők elcsenevészedése megkezdődött, sőt a paphiány réme fenyegeti közegyházunkat. A lelkészi pálya megdöbbentően elvesztette vonzó erejét s a valószínűbbnek látszó 600 frtos minimum teljességgel nem mutatkozik elég gyökeres orvosszernek. Hatszáz frt ma már oly csekély javadalom egy tudományosan képzett s jobb életmódra jogot tartó művelt embernek, hogy azzal csak éppen az Ínségtől mentjük meg a papságot, de magát a pályát egészben véve nem emeljük, vonzóvá teljességgel nem teszszük. . . Az egész művelt reformátusságnak meg kell mozdulnia és be kell látnia, hogy ez a kérdés életkérdés az egyházra nézve. Nem szabad tétlenül ós közönynyel néznünk azt a belső sorvadást, mely a papság szegénységéből s a vele járó erkölcsi elgyengülésből egész anyaszentegyházunkra el-kiterjedő." — Az újrend hatását ismerteti Wéber Samu, s megemlíti dr. Schwartz lipcsei, superintendens nyilatkozatát: „hol az egyházi kormányzat és fegyelem erős és határozott volt, ott az egyházpolitikai törvények nem igen ártottak (Németországban,) hol azonban az egyházi kormányzat és fegyelem gyenge és határozatlan volt, ott nagy pusztításokat vitt véghez az új rend az ev. egyház terén." Debreczen. „Az 1848. XX. t. cz., a kormány ós a protestánsok" czim alatt elmélkedik fontos kérdésekről. „Mindaddig, mig minimumot kérnek a protestánsok s még azt sem igér határozott szóval a kormány, nem sokkal léptük túl a koldus-alamizsna határát. Mi a szó szoros értelmében vett rendezését kérjük a prot. lelkészi s tegyük hozzá tanitói fizetésnek, mert azzal még, hogy a nyomorból kihúztuk, nem tettük meg kötelességünket a lelkészi kar iránt, módot kell nyújtani, hogy biztosítva legyen tagjai számára az az átlagos fizetés, mely egyenlő képesítésű, de más pályán levő kortársainak biztos kilátása. Gondoskodnunk kell róla, hogy a lakáson és fa-szükségleten kivül legalább 1200 —1400 frt évi jövedelmet el kell érnie minden lelkésznek a 40 szolgálati év alatt . . . Amint a protestánsok megszűnnek panaszkodni s konkrét követelményekkel ós tervekkel állanak a kormány elé, tudatára ébrednek annak, hogy ők hatalmat képviselnek, a melyet ki kell elégíteni, különben elnyomóját eltiporni kész : rögtön életre kél az eddig zöld ágra jutni nem tudott protestáns sajtó ... A képviselőház prot. tagjaiban is fel kell ébrednie a lelkiismeretnek . . . Szekularizál-e az állam vagy nem? Azt ismét a kormány állapíthatja meg. Nézetünk szerint a r. kath. egyház kezén levő földbirtok, alapok és alapítványok, miként a protestáns ós más felekezeté, beszámíttatván szükségleteik fedezésébe, nem volna a szekulárizatió szükséges ; hanem csak a vagyonnak az egyes egyházak szükségleteihez képest méltányos beosztása ; s ezt kezelné azután a r. kath. mint autonom egyház, a maga által megállapítandó s az állam által szentesítendő szabályzat szerint ... A protestáns felekezetek, minden bizonynyal serkenjenek fel immár, s vessék kezöket a munkára, mert az az 1848. XX. t- cz. kívánatos, sőt nélkülözhetetlen jó rájok nézve ; de sült galambként szájokba nem száll." A milleniumi ünnepségek zaja s magasztos hangulatának közepette sem feledkezünk meg azon tisztünkről, hogy hűségesen bemutatjuk olvasóinknak továbbra is a Szalay-Baróti „Magyar nemzet történetének" mindegyik folytatólag megjelenő füzetót. Most a 38-ikat vettük szokott díszes kiállításában. Szerzők a vegyes házakból származott magyar királyok korabeli köz- és műveltségi állapotáról tovább értekezvén, olvasóit most a magyar udvartartással s udvari élettel ismertetik meg vonzó irálylyal s érdekfeszítő előadásban, kiválóbb magyar királyaink jellemrajzát is beleszőve plasztikailag előtérbe lépő alakcsoportaikba. Aztán a középkor tudománycsarnokába vezetik olvasóikat. Ott látjuk az egész akkori közoktatásnak képét, előtérbe középkori egyetemeink kimagasló intézményével a közepén pedig azon kor legtuclományszeretőbb nagy királya Mátyás király alakja áll magas piedesztalon, s ő körüle csoportosítják szerzők a középkori irodalom vonzóbb képeit, a codexektől egészen a kőnyomtatásig, mintegy dióhéjban egész középkori irodalomtörténetünket varázsolva elébünk. Élvezettel olvassuk azután a középkori magyar művészet történetébe való bevezetést, de megszakadt a szöveg, s ebben csak a jövő füzetben fogunk gyönyörködhetni. E dús-