Evangélikus Egyház és Iskola 1896.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, kérvények stb. - Paulik János. Ezredéves emlékbeszéd

Ezredéves emlékbeszéd. Az „Evang. Egyház és Iskola" második pályadiját megnyert mü. » Irta: P a u 1 i li János ev. félsz, lelkész-hittanár. Alapige: Zsolt. 66. 1—13* Szép napra virradtunk, ker. atyámfiai ! — Kárpátoktól az Adriáig s mindenütt, a hol magyar sziv dobog — egy érzés hatja át a kebleket : az Őröm érzete. A magyar nép kicsinye-nagyja a mai napon a haza oltára körül csoportosul s a kegyelet és hála koszorúját siet letenni azok sírhantjára, a kik ez oltárt felépítették, az idők zivatarai között fenntartották s oly fényessé tették, hogy a művelt európai államok dicsfénye közül is kiragyog. Méltó a mai nap az örvendezósre, méltó a lelkesedésre, mert hiszen nem kevesebb az, mint hazánk fennállása ezredik évének a határköve s egy űj ezredévnek reggele. - Egy ezredév előtt lépte át a Kárpátok járatlan bérczeit Árpád vezérlete alatt az a kis csapat, a mely hősiségével s bölcsességével a magyarnak otthont alkotott. Ez ezredév alatt játszódtak — e nekünk oly drága földön — azok az események, a melyek nemzetünk történetét alkotják s a melyeknek emléke majd könnyet facsar szemeinkből, majd pedig örömöt s lelkesedóst gyűjt a szivekben. Egy ezredév ! Mily hosszú idő ! Hosszú még a nemzetek életében is. Mennyi eszme, mennyi vágy és remény kelt életre s halt el ismét ez idő alatt! Mennyi nemzet jött s ment el ; mennyi királyi trón keletkezett s dölt ismét az enyészet sötét sírjába! S íme, a mit az a maroknyi, — Európábanidegen ellenséges elemektől környezett nép megalkotott : a magyar haza fennáll s milleniumot ünnepel ! Egy ezred év ! Mennyi tanúságot nyújt azoknak, a kik szavait figyelmesen meghallgatják! — Minden halom, a mely e szép ország terein kidomborul, minden várrom, irott emlék avagy régi dal oly csodás dolgokról beszél nekünk ! Beszéli az ősök dicső küzdelmeit ós sok-sok szenvedését s beszéli különösen „nagyságos dolgait," annak az égi Hatalomnak, a mely megítéli a népeket igazságban és a nemzetségeket a földön igazgatja. (Zsolt. 67. 5.) A midőn a magyar nemzet ma kegyeletes érzelmekkel a haza oltára körül csoportosul, hogy — a kiknek neve azzal örökre összeforrt: nagyjainak dicső emlékénél gyújtson a jövőre nézve új szövétneket, — első sorban az Isten szent oltáránál kell, hogy megállapodjék, mint a ki mellett minden földi nagyság eltörpül, a ki nélkül hiába fáradoznak azok, a kik a házat é pitik (Zsolt 127. 6.), mert minden dicsőség csak az 0 fényének égy sugara, minden előmenetel csak az 0 kegyelmének megnyilatkozása. Zengjen, — óh igen, zengjen e nemzet dicső fiainak szép emlékezete szerte e hazában, örüljenek az egek és örvendezzen a föld e napon, a melyet az Ur készített nekünk, — de első sorban zengjen ajkunkról hálaének a jóságos Istennek ! Hazánk ezeréves fennállásának emlékünnepe: 1. a buzgó hálaadás, 2. egy szent fogadalom napja legyen. Hogy miért a hálaadásé s milyen fogadalomé, azt akarom most előttetek feltüntetni; kisérjen becses figyelmetek. I. Valamint a természetben a derű és ború, úgy váltakoznak a népek életében is a szép és a sötét napok. S drága hazánknak ez utóbbiakból mennyi kijutott ! Mennyi vér és fájdalom-jaj jelöli azt az utat, a melyet a magyar a honalapítás óta a mai napig megfutott ! A nagy, hősi elődöknek méltó utódai alig tették le vállaikról a honalapítás nehéz gondjait, már is egy fergeteg zúdul reájok, a mely — mint a fékevesztett orkán romboló dühe a természet virulását, — sírba temette több százados fáradozásuk szép gyümölcseit s a magyar nemzetet majdnem az enyészet örvényébe sodorta. A mongol hordák véres kardja s lángcsóvája sirhalommá s füstölgő rommá tette a magyarnak ifjú szép otthonát, hogy dudva kiverte termékeny mezőin a pusztulás kísérői : a farkasok ütének tanyát. Nagy csapás volt ez; megrendült belé az egész ország. Pedig ez még csak a kezdet volt. Új idők. új ellenség; új századok, új csapások! IV. Béla s utódai alig tatarozták ki a régi