Evangélikus Egyház és Iskola 1896.

Tematikus tartalom - Értesítők - Budapest

Kegyes adomány, A tokaji ág. H. ev. egyház nagy jótéteményben részesült. Gregersen György úr, a tiszai vashid építője, mint hitsorsos az egy­ház javára 100 frtot ajándékozott. Kisérje Isten bő áldása a nemes lelkű adományozót minden vállalatában. Kérelem, Mindazon nemes egyházakat, melyek­hez voltam bátor „Esdő szó" czimü gyűjtő ivünket megküldeni, tisztelettel kérem, az ivet akár történt gyűjtés, akár nem, hozzám visszaszármaztatni. Hit­rokoni szeretettel S.-A.-Újhely 1896. apr. 26-án Materny Imre lelkész. Baja VáfOS törvényhatósága elhatározta, hogy az ezredik óv emlékének megörökítése czéljából közel 700,000 forint költséggel kulturális intéz­ményeket létesít. Â tiszaker, rozsnyói ág. hitv. ev. polg. leány­iskola növendékei ápr. hó 19-én, az intézet javára a városháza nagytermében hangversenynyel egybe­kötött magyar- ós német nyelvű szini előadást tar­tottak. A minden izében sikerült előadás anyagi haszna 119 forint volt; de figyelemreméltóbb az a nemes törekvés, mely az intézetvezetőit, Bar­tholom ai desz Adél igazgatónő élén jellemzi. Úgy Rozsnyó város intelligentiája, valamint a távolból is összesereglett szülők azon meggyőződéssel tá­voztak az intézet tanítványaitól, hogy itt a leány­nevelés, a nőnevelés a lehető legjobb kezekbe van letéve. A külső és társadalmi, valamint a szelle­mi és erkölcsi művelődés szép formákban és benső tartalomban igyekszik az öntudatosság, a tökélete­sedés felé. Méltó, hogy ezentúl protestáns uraink, úgyszinte lelkészeink és tanítóink leánygyermekeik neveltetésének kérdésénél, e ker, polg. iskolát na­gyobb figyelmükre méltassák, annyival is inkább, mivel a rozsnyói egyház és a kerület közös áldo­zattal a már igen közel jövőben, egy monumen­tális, teljesen fölszerelt és még az eddiginél is mérsékeltebb díjazással, nagyobb számú bennla­kásra rendezett alma matert ad át a nőnevelésnek. Isten áldása legyen ez intézeten ! Adakozás az „Ev, Theoiogosok Otthonáéra, xn. Schuster M. gy. Pozsony 8 frt 50 kr., Velser A. gy. Pozsony 5 frt, Karig A. gy. Pozsony 11 frt, Kuna I. és Stetka M. gy. Pozsony 10 frt 30 kr., Wicklecs F. gy. Pozsony 5 frt, Scholtz R. 10 frt, Neiszidler K. 20 frt, Weisz L. 5 frt, Forray Ist­vánné első gy. 84 frt. Összesen 158 frt 80 kr. — XIII. Nikelszky A. ev. lk. gy. Izsákfalva 2 frt 25 kr., Czékus L. ev. lk. gy. Abauj-Szántó 3 frt 75 kr., Hoffmann E. N.-Németegyház 5 frt, Masz­nyik I. ev. lk. alapítványa Tisza-Földvár 80 frt, Ev. gyülek. T.-Földváron (évi) 20 frt, Rieszdorfer I. ev. lk. 1 frt, Ev. gyül. Nagybányán 5 frt, Ev. hivek Nagybánya 4 frt 80 kr., Schwalm Gy. ev. lk. Pancsován 5 frt, Ev. hivek Pancsován 18 frt. Összesen 144 frt 80 kr. - XIV. Slubek Gy. Pozsony 5 frt, Goschenhofer A. Pozsony 5 frt, Bode F. gy. Pozsony 10 frt, Lyceumi ifjak első gy. Pozsony 3 frt 88 kr., Schmidt Gy. Pozsony 20 frt, Schmidt L. Pozsony 20 frt, Mikacsek P. és Kinger E. gy. Nagyszombat 100 frt 60 kr. (ebből gyülek. 10 évre 10 frt, Kalenda I. 3 évre 5 frt, Ev. hivek 85 frt 60 kr.), Baltik F. püspök gy. Balassa-Gyarmat 55 frt 65 kr. (ebből Baltik F. püsp. 12 frt, ev. gyül. 5 frt, ev. hivek (I—IV éven) 38 frt 65 kr.) Összesen 220 frt 13 kr. — XV. A pozsonyi jótékonysági egylet 16 frt 36 kr., Fábry I. ev. lk. gy. Iglón 22 frt, Altmann G. ev. lk. gy. Kis-Szeben 3 frt 90 kr., Hafenscher K. ev. lk. gy. Sárvár 16 frt 20 kr. Összesen 58 frt 46 kr. — Az eddigi gyűjtés összesen: 3226 frt 91 kr. A kegyes adakozóknak hálás köszönet. Pozsony, 1896. apr. 26. Dr. Masznyik Endre, theol. akad. igazgató. A pesti ág, hitv, ev, magyar és német egyház évi jelentéséből idézzük a következőket: Az elemi fiúiskola iránt érzett mély érdeklődésének és elis­merésének adta tanújelét egy atya, ki névtelenül abból az alkalomból, hogy gyermekei az elemi iskolában tanulmányaikat befejezték, 5000 frtnyi alapítványt tett oly czélból, hogy kamataiból az évzáró vizsgálatok alkalmával Alex Albert, Kurz Sámuel, Lutten berger Ágost és Lux Ede tanitó uraknak életfogytiglan tiszteletdíjak szolgál­tassanak ki ; az ezután fennmaradó kamatösszeg pedig mindaddig tőkésítendő, mig 2000 frt össze­gyűl, mely összegnek évi kamatai azután az elemi és polgári iskolánál működő azon tanerőnek lesz­nek kiadandók, ki tanítványaival a legnagyobb eredményt érte el. Ha a díjazott tanitók meghal­nak és a 2000 frt teljes összegben összegyűlt, az 5000 frtnyi alapítvány a magyar egyház tulajdo­nába megy át és a kamatok a magyar templomi ének javítására lesznek fordítandók. Csongrádmegye tanitói zászlók alatt fognak fel­menni az országos kiállításra. Tergina Gyula dr. kir. tanfelügyelő buzgólkodik ebben az ügy­ben. Hazafias lelkesedéssel igyekszik rábírni tan­kerülete minden iskolafenntartó hatóságát, hogy tanítóikat útiköltséggel támogatva küldjék fel a kiállítás megtekintésére. A pánszláv tanitó, Kulisek Pál miavai evange­likus pánszláv tanitó a millenniumi fának ültetése alkalmával a miniszteri rendeletnek megfelelőleg intézett ugyan beszédet az iskolás gyermekekhez, de abban szó sem volt a millenniumról és a ma­gyarok ezredéves múltjáról. A mikor ezen beszéd után a jelenlevő járási főszolgabíró' a. tanítót kér­dőre vonta, ez azt felelte : — Én igazságtalanságot és hazugságot a gyermekek szívébe csepegtetni nem fogok és a 'magyarok bejövetelét megünne-. pelni nem fogom, inert nem akarom ! Természetes, hogy ezen nyilatkozata miatt a főszolgabíró rögtön megtette a feljelentést a fegyelmi eljárás megin­dítása végett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom