Evangélikus Egyház és Iskola 1895.
Tematikus tartalom - Czikkek - Semper audacter (Jausz V.)
406 koztam, méltán kérdezték, mi ez, ők nem ismerik és sokszor csak hosszas bizonyitgatások után ismerik el, hogy az ügy jogos. Hogy velük a törvényt megismertessem, vagy le kellene 11 szórvány jegyzője és a szolgabirák részére mindig másolgatnom a törvény illető §§-ait, vagy mindenüvé, vagy legalább a szolgabiráknak egy-egy példány zsinati törvényt küldenem. Erről azonban az egyház egyetemének kellene gondoskodnia, megküldve minden szolgabírói hivatal számára tudomás és miheztartás és adandó esetben a községié löljáróságoknak leendő utasitás adhatása végett a zsinati törvények egy-egy példányát. Végtelen sok kellemetlenségnek vágná ez útját s bizonyosan megérné azt a kiadást, a melylyel járna. Vájjon mikor és ki fog e szükségletek fedezéséről gondoskodni? Baffay Sándor. (Vége.) Annyira szomorúan, mint a lelkész úr állitja, most sem áll a dolog. Nem volna szives a lelkész úr tudatni velem azon, „az alapviszgát jól letett hallgatónak" nevét, a ki egy lelkésznek azon kérdésére „mi felett fog a legközelebbi vasárnapon prédikálni, azt adta válaszul, hogy Pál apostol Jakabhoz irt levelének, ennyedik és ennyedik része és verse felett? Én ilyen feleletet eddig csak adoma alakjában ismertem, de úgy is értesültem, hogy az a bizonyos lelkész maga egy kezdő theologustól kérdezte: „Pál apostolnak Jababhoz irt leveléről fog prédikálni?" — mire a zavarba jutott ifjú azt felelte, „igen". Ez is nagyon jellemezné adomaszerű tárgyalásának bizonyító erejét és erkölcsi értékét. Azon sötét szinek mellett, melyekkel a theológiai hallgatók magánéletét csakis részben igazán festi, jól esett volna, ha a lelkész úr megemlítette volna azt is, hogy mindég vannak és voltak közöttük, a kik „nap nap után gyakorolják magukat a hitben s kegyességben" s azonkívül a studiumnak is élnek. És ha Solcz úr akár csak a maga idejére akarna visszaemlékezni, ő maga hozhatna fel példákat arra, h o g y ezek nincsenek mindég azok sorában a kik kifogástalanul felelnek a kolloquiumon, ámbár becsületesen teljesitik itt, és a tapasztalat szerint, később hivatalukban is kötelességeiket. És tudna a lelkész úr példát felhozni arra is, mily kifogástalanul felelnek némely kolloquiumon azok, a kik igenis „néhány héttel előbb" láttak csak hozzá. A mily mertékben botránkozott meg Solcz lelkész úr ezen igazság kimondásán, oly mértékben mutatta ki azt, hogy e nyilatkozatot megérteni nem akarta. Azért lehetséges az — mondja — mert nem kívánják a hallgatóktól az „oly tengerni, óriási irodalommal biró nehéz tárgyban" való olvasottságot, Ismerjük ezt a vádat, melyet néhány évvel ezelőtt a pozsonyi akadémiára is szórtak, és ismerjük a szellemet, mely mindkét alkalommal a vádat sugallta. Úgy az olvasottság hiányának, mint annak a bizonyítására, hogy a soproni theologián keveset tanulnak, — ha jól tudom, akor ís a külföldi, nevezetesen a német theologiai fakultás hallgatóira utaltak, — most Solcz úr egy magyar theologus leveléből idéz, a ki „egy első szemesteres német gyerekkel szemben" magát felelet nélküli kérdő-jelnek tapasztalta. Fiatal theológusra nézve ezt a nyilatkozatot nem találom oly megszégyenítőnek, hiszen ő a két egyház viszonyait i\em hasonlithatja össze, mert legalább az egyikéit nem ismeri és sajnálkozik, hogy a mi theologiai életünk még ennyire fejletlen. S e sajnálkozáshoz Strausz D. és Baur, Harnack sat. irányai daczára sokan csatlakoznak majd és Solcz lelkész úrnak akár a magam gyűjteményéből is még több ily értelmű levelet bocsáthatnék rendelkezésére. De a ki a kérdést komolyan meg akarja vizsgálni, nem fog ily nagyon is egyéni hangulatban irt levelekre oly vádat alapítani, mely, ha általában személyit érhet, nem egyeseket de nagyon, nagyon sok tény rezőt terhel. Megnézte a tisztelendő úr valaha a német középiskolai tantervet, közelebbről a latin gymnasiumét? Ismeri a középiskolát végzetteknek úgy ismeret anyagát különösen a humaniórákban, mintfőleg szellemi érettségét? Tudja azt, hogy akárhány délnémet vagy svajczi középiskolából oly ifjak kerülnek ki, a kik az újszövetségnek több fontos könyvét az eredeti nyelven cursiin már olvasták és a héber nyelv elemein s a megfelelő gyakorlaton már túl vannak ? Avagy hallott-e külföldi tartózkodása alatt katalógust olvasni? Pedig ugye a tantermek nem voltak üresek, ámbár szónoki előadást nem hallhatott az ember? A kolloquiumok pedig, az ösztöndíjra pályázók eseteit kivéve ugyan hol kötelezők ? S talán a tisztelendő úr maga is szerzett közvetlen tudomást az ily német colloquiumnál használt mértékről. És nemde a német theológiai tanulmánynak vannak ápolói, sőt hirneves fejlesztői a lelkészi karban is nagy számmal? A theologiai tudománynak ugyebár a külsőleg sem szegényes lelkészi karban is igazi otthona, a fakultásnak pedig erős támasza van? A theologiai hallgató nem talál-e beiratkozása első napjától fogva tudományos egyházi köröket is? Nem mulik-e tisztán rajta magán, ha a theologiai tudományosság szükségességéről meg nem győződik, ha annak hasznát az egyházi élet minden terén nem tapasztalja lépten-nyomon? S e kérdéseket még jó soká lehetne folytatni. A ki azonban két annyira különböző intézményt tényleges viszonyaikból, a megelőző és követő intézmények össefüggéséből, ezen természetes tápláló talajukból kiszakítván egymás mellé állít s az összehasonlítás sajnálatos eredményének okát néhány tanár elnézésében találja: az époly nevetséges következtetésekre jut, mint a minő szeretetlen itéletett hoz. Óh, bár a fiatal lelkész egy év múlva is legalább azt tudná még, a mit alap és szakvizsgáján tudott? Bár folytatná a stúdiumot azon az alapon.
