Evangélikus Egyház és Iskola 1895.

Tematikus tartalom - Külföld - XIII. Leo pápa

75 Hilf Hill, Nagytiszteletű szerkesztő úr! A „Nógrádi Lapok" és „Honti Hiradó" 8. száma azt a hirt közli, hogy egy konferenciában, mely Pozsonyban oly czélból tartatott, hogy a dunáninneni ág. hitv. ev. egyházkerületi felügyelő választásáról levén szó, „a véle­mények Láng mellett tömöríttessenek, ugy a mosonyi, mint a pozsonymegyei esperesek a magok részéről kijelentették, hogy ők és a német egyházak ez idő szerint ugy vannak meggyőződve, miszerint a kerületi felügyelői hivatalra Laszkányt keli előnyben részesiteniök. E hirre egyszerűen kijelentem, hogy nem mondtam azt, mit nekem tulajdonit. Igenis, felszólalván, benső el­ismeréssel és köszönettel adóztam nagyságos Laszkáry Gyula urnák azon érdemekért, melyeket magának evang. egyházunk terén szerzett, de egyszersmind kifezést adtam annak is, hogy nem lehet a konferenciának egy tagja sem, a ki méltóságos Láng Lajost általában, de különösen a pozsonyi egyház és lyceum javára való odaadó munkás­ságáért jobban tisztelné, mint én. Én a konferenciában pártállást egyáltalában nem foglaltam, sőt azt vallottam, hogy, mivel egyformán szerencse lesz a dunáninneni ev. egyházkerületre nézve, akár az egyitf, akár a másik jelöltet választja felügyelőjévé, egész nyugodtan hagyhatjuk egyház­községeinkre, hogy a kettő közül melyikre szavazzanak. „Elég nagykorúak ezek arra", a mint a Nógrádi Lapok és Honti Hnadó ugvanazon számában igen jól jegyzi meg maga nagyságos Laszkáry Gyula úr. Kiváló tisztelettel vagyok Nagytiszteletű szerkesztő urnák az úrban testvére Ritter Károly, pozsonymegyei esperes.*) X Ű lit 11). Németország Dr. Roscher Vilmos, a nagyhírű nemzet­gazdász a szegények ápolására nézve következő pontokat állit fel ; 1) Az alamizsnaadás soha se menjen túl az emberszeretet szükségalkotta határán. 2) A jó szegény­ápolásnak főkövetelménye, hogy abban minden a szegények fölött álló osztály részesüljön (e mellett a nők közreműkö­désére nagy súlyt helyez.) 3) Soha se segélyezz senkit, mielőbb a szegénynek egész állapotát meg nem vizsgáltad. Az alamizsna soha sem közönyös ; ha nem használ, árt az. 4) Ep úgy gondoskodjál a szegénynek lelkéről, mint testéről. 5) Jóllehet minden áldásos szegényápolásnak és lelki­pásztorkodásnak magva kell, hogy a vallás legyen, mégis az egyházi szegény ápolás csak nagyon egyszerű viszonyok között lehet kielégitő. E mellett a nagy városokban a vallásos missiókban úgy mutat reá, mint az egyház és a szegényápolás, mint fejlesztésére legképesebb és legalkal­masabb kapocsra mutat reá. 6) Igyekezzél mindenek előtt a keletkező szegénységet megelőzni. 7) Segélyezz a meny­nyire lehet, inkább munkaadással, inkább termesztmények­kel, mint pénzzel. 8) A mennyire lehet, hagyd a szegényt családjának körében. 9) Mindig arra vigyázz, hogy az alamizsnád akár közvetve, akár közvetlenül ne mozdítsa *) E nyilatkozatomat a Nógrádi Lapok és Honti Hir­adó szerkesztőségének is megküldtem. ; elő a szegénységet. (Minden önokozta szegénységnek meg kell tartania elijesztő alakját. 10) Légy alapos, de gazdál­kodó a te gyűjtéseidben. (A szegények javára tartott hang­! versenyeknek és tánczmulatságoknak igen könnyen az elfogadóra izgató, az adományozóra tompító hatása van. 11) A műveltség növekedésével a szegényápolásnak mindig rendszeresebbé kell válnia s úgy az alamizsnaadónak, mint az elfogadónak egész életére mind nagyobb tekintettel lennie. Ugyanazon kiváló férfiú a bibliai mondások és egyházi énekek betanításáról a népiskolában következőleg nyilat­kozik : Azok a tanférfiak, a kik a bibliai mondásoknak emlékelését az iskolákban annyira megszorítani akarják, alkalmasint nem tapasztalták soha, hogy az ily kincsei az emlékezetnek mily kimondhatlan és kimeríthetlen üdü­lést nyújthatnak a bánatban átvirasztott éjszakákon. A bajorországi központi missiói egylet az elmúlt egy­leti évben a 64 dekanatusból 101735 márkát hozott össze, míg az egyes missiói egyletekhez közvetlenül 16000 márka küldetett be. Az iy 4 miilió evangelikus minden fejére 7 8/ J 0 fillér esik. Ezen összegből legtöbbet kapott Lipcse, mintegy 59000 márkát, Neuendettelsau 2000 márkát, a kelet-afrikai missio 11000 márkát, a G o s s n e r-féle 4100 márkát, a hermansburgi missio 2700 márkát stb. XIII. Leo pápának Észak-Amerika püspökeihez intézett encyclikája nem tartja eszményi állapotnak az egyház és állam elválasztását. A római kath. egyház életereje Amerikában még jobban gyümölcsöznék, ha nemcsak sza­badságot élvezhetne, hanem a törvény kedvezését és a nyilvános hatalmak támogatását birná. Továbbá panasz­kodik, hogy Amerika pápai legátusának Satolinak ki­küldetését nem eléggé méltányolta, mert ő e tényével azt akarta mutatni csak, hogy Amerikának ép oly joga van a pápai jóakaratra, mint akármely más nagyhatalomnak s ép oly közel áll hozzá. Az amerikaiak pedig, meg a római batholikusok úgy fogták fel a dolgot, hogy ezzel a pápa igáját akarja az amerikaiakra kényszeríteni. Különben a pápa a római kath. sajtónak magatartását megróvja és mérsékletre inti. ¥111111K. — Értesítés. A tiszai ág. hitv. ev. ker. rozsnyói leánynevelő-intézet az 1895—96-ik tanév kezdetével negy­osztályú polgári iskolává alakíttatik át. A benlakó növen­dékek tartásdíja egy tanévre teljes ellátásért — beleértve a tandíjat és orvosi tiszteletdíjat is — 220 frt (szóval két­százhúsz frt), ág. ev. lelkészek, tanárok és tanitók leányai­nak kedv-zményképen 170 frt (szóval százhetven frt). — Bővebb felvilágosításért sziveskedienek az érdeklődők az igazgatósághoz fordu ni. — Felkérem a t. szülőket, hogy a benlakásra vonatkozó előjegyzéseiket minél elébb meg­tenni szíveskedjenek, hogy az igazgatóság is megtehesse j idejekorán a szükséges intézkedéseket. — Rozsnyó 1895. február 6-án. Bartholomaeidesz Adél, igazgató. — Államsegély. F. é. február hó 14.-én s következő nap­ján az államsegély elosztási tervezetének elkészítésére ki­küldött egyetemes bizottság megtartotta ülését. Olvasóin­kat bizonyára érdekelni fogja az egyetemes gyűlés elé terjesztendő javaslat ; közöljü« tehát az adatokat. A 24.000 évi segély kerületenként 6—6 ezer forinttal az illető kerü­letek előirányzata szerint osztatott fel. A* 50.000 frtnyi ez évre is megszavazott államsegélyből 10.000 frt a köz­i , ' i

Next

/
Oldalképek
Tartalom