Evangélikus Egyház és Iskola 1895.

Tematikus tartalom - Czikkek - Karczolat

Tizenharmadik évfolyam. 48. sz. Pozsony, 1895. évi November 30-án. E Y A N G E L T K U S EGYHÁZ es ISKOLA. I Elönzetési ár : Egész évre . . . 12 b. félévre ... <5 „ negyedévre. . 3 „ F.gy szám ára: flr. /VIEGJELEN HETENKÉNT EGYSZER. Szerkesztő- s kiadó-hivatal : Pozsony, Konventutcza 6. sz. a. Felelős szerkesztő s kiadó : TRSZTYÉNSZKY FERENCZ. Hirdetés ára: Négyhasábos petit sorként egyszer közölve 14 flr. többször közölve 10 flr. Bélyegdij : külön 60 flr. Tartalom : Karrzolat. (Lixi.) — Kereszttűzben. Vége. (Solcz Ödön.) Vegyesek. — Pályázatok. Tárcza (2. folyt.) — Belföld. - Külföld. (Folyt.) — Karczolat. Azt is Írhatnám hogy „Korrajz" — de nem akarom a dolgokat részletezni, csak egyházi életünk egyes jelenségeire kivánok reá mutatni, szerény figyelmeztetésül azoknak, a kiket illet. — Altalános a panasz, hogy népünk hitbuzgóságában hanyatlik, minek következménye : üres templomok, elvadult erkölcsök és az egyházi illetékek rendetlen, kelletlen s folyton apadó fizetése. Sokszor volt a lapokban szó a belső missióról. Különböző szerzők ajánlgatják, de ha végig tekintünk egyházunkon, nagyon csekély eredmény nyel. Pozsony és Sopron diakonissa intézetei, a lőcsei gyülekezet diakonissa szolgálata mellett még az itt-ott megalakult legény egyletek és gyakorlatba vett gyermeki istentiszteletek egyedüli, a nsgy szükséglethez képest csekélyszámú jelenségei a megindult belmissió munkának. Pedig ha látjuk azon nagy eredményeket, melyeket a prot. külföld a belmissió terén elért ; ha látjuk, hogy a belmissió nyomán mint erősödött meg az egyházi köztudat és áldozatkészség más ev. országok egyházaiban: csak fájdalommal vehetjük, hogy minálunk még mindig oly lanyhán veszik papjaink és a gyülekezetek egyiránt ezt a szent ügyet, melynek — kivált mostani viszonyaink között — feladata volna a hitélet erősbitése és gyülekezeteink vallás-erkölcsi felvirágoztatása. Papjainknak legnagyobb része az élet szükségeivel nehéz harczot viv. Elismerjük azt, mert többékevésbé mindegyikünk érzi, hogy az élet gondjai szárnyát szegik a legnemesebb ambitiónak és kifárasztják a legállhatatosabb jellemet is. Nem csoda az hogy az ev. lelkész önmivelésére nem fordithatja azt a gondot, melyet magasztos hivatása tőle megkövetel : ha elveszti a haladáshoz való ösztönt s él napról napra, lehetőleg hiven ugyan, de minden lelkesedés nélkül teljesítve hivatalával járó kötelességét. Prédikál, keresztel, esket, temet, mert mind ezt tennie kell, de elkiuzott lelke szavaiba és tetteibe nem tölti, mert nem töltheti, azt az életet, mely éltet. Óh hány nagyratörő testvér lett már mostoha sorsának sajnálatraméltó áldozatává! Titokban hány keserű könyet morzsolt szét az apa élete legfőbb kincseinek, gyermekeinek sorsa fölött érzett aggodalmában ! S hány panasz-sóhaj tört fel a szorongatott szivek mélyéből ! Hányan veszhették el már életkedvüket is az élet aprólékos és kinzó nélkülözéseinek súlya alatt, annak csak Isten a megmondhatója ! ! A nagyok, kiket a kegyelem Ura bőségesen látott el földi javakkal, sem nem értik, sem nem érzik a kis emberek baját s talán még örömük telik a szegény ember nyomorúságában, ,vagy legalább természetesnek találják, hogy aki az Ur szolgálatának szentelte magát, béketűréssel hordozza az ő keresztjét. De ne legyünk igazságtalanok; e téren történt már valami, a mi jobb jövővel biztat. Az államsegély és az egyházi közalap majd segiteni fognak a bajon. Igen majd ! De ez a „majd" oly nehéz, mikor a szükség teljes súlylyal nyomja vállainkat. Az éhezőt nem vigasztalja meg a jövő segélye. Helyzetünk szigora gyors s lehetőleg kielégítő segélyt igényel ; de honnét, miből? Már az államsegélyt is fölpanaszolják, mintha a papság eladná érte önállóságát, függetlenségét. Hát, urak, nagy zsarnok a nyomor, de nem képzelünk oly ev. papot, a ki egy tál lencséért eladná szellemi örökségét; de olyanokat tudunk, kiket a nyomor kétségbeesésbe űzött. — Zsinati törvényeink életbeléptetésén fáradozik az egész egyház. Sajnos azonban, hogy e törvények oly tátongó sebet ütöttek egyházunk testén, melyet megorvosolni nagyon-nagyon nehéz lesz. — Azok, akik politikai indokokból elszakadtak tőlünk, hittestvéreink. Távolmaradásukkal egyházunk gyöngült, a tátott seben szive vére folyik. Nem volna-e már az ideje, hogy a kiegyezést, vagy ha úgy tetszik, a hozott és szentesitett törvények tekintélyének érvényesítését megkisérlenők ? Hiszen igaz, kisérlet számba megy a bányai kerületnek az a határozata, hogy a túróczi esperességet kinevezett tisztviselők kormányzata alá