Evangélikus Egyház és Iskola 1895.

Tematikus tartalom - Belföld - A miskolczi kerületi gyűlés hangulata

329 Tárgyalásra kerülvén az eperjesi theologiának jelentése s annak kapcsán több indítvány, akkora zaj kerekedett, hogy az indítványozó talán saját magát sem hallotta. Pedig több megszívlelni való dolog volt azok között. Így pl. nagyon helyesen mutatott rá, hogy a theologiák néptelenségének oka a lelkészi fizetések rendezetlensége, a nyugdíj hiánya s a lelkészek gyermekeinek nehéz neveltetése. S mégis mennyire türelmetlenek voltak épen a lelkészek, mikor a lelkészi fizetés mielőbbi korszerű rendezését s a nyugdíjnak szervezését hangoztatta! Azon indítványra pedig, hogy az eperjesi Collegium segítségével s a Collegium tápintézetének igénybe vételével egy internátust létesítsen a kerület lelkészfiuknak ingyenes, vagy legalább nagyon olcsó ellátására és iskoláztatására, senkinek nem volt szava. Nem különb volt a hangulat a szuplikáczió kérdésének tárgyalásánál. Könnyelműen s meggondolatlanul eltörülni akarnák s nem veszik észre, hogy ugyanakkor magok alatt vágják a fát. Azzal argumentálnak, hogy ad az állam segélyt a középiskoláknak, vonjanak le abból az alumneumokra s meg nem gondolják, hogy ily czélra nem ad az állam egy fillérnyi segélyt sem. Bizony, bizony sok alumneumot kellene becsukni és sok tanulót az iskolától elütni, ha megszűnnék a szuplikáczió! Ezen szokatlan tárgyalási mód s az abban nyilvánult hangulatkitörés nagyon elszomorító és sok embernek elveszi a kedvét a kerül, gyűlések látogatásától s azokon való közreműködéstől. De ez hagyján volna ; ily sporadikusan feltűnő jelenség muló baj esetén nyom nélkül eltűnnék s azután minden a rendes kerékvágásba k-rülne vissza, a mint az egyébkor is történt. A jelen alkalommal azonban a bajnak mélyebben fekvő okai vannak s ép azért elszomorító és bántó. Lelkészeinkből ugy látszik teljesen elveszett a jövőbe vetett bizalom és hit. Anyagi gondokkal küzdve, szegénység által gyötörve, mintha elvesztették volna lelkök egyensúlyát s többé nem érdekli őket a közjó, még ha az javukra irányul is, csak a saját egyéni bajaik. Az életbe lépő uj egyház-politikai törvények s első sorban a polgári házasságról szóló, az utolsó órában valóságos pánikot idéztek elő, meit mindenki fél, remeg tőlök s azt hiszi elvesztette kenyerét, állását, elpusztul az egyház s így minden eddigi fáradozásnak vége van. Valóban megfoghatatlan, hogy eddig aggodalommal bár, de mégis bizalommal vártuk e törvények életbe lépését s most az utolsó pillanatban hátrálni, ingadozni kezdünk. Elég időnk volt a tanulmányozásra s a meggondolásra! Ha oly annyira ártalmasak lesznek, küzdenünk kellett volna ellenök vagy legalább arra törekednünk, hogy biztosítsuk magunkat netáni ártalmas következményeik elől. Eddig csak kontempláltunk s most mikor már tenni kellene valamit, fejünket veszítve, kiáltjuk: ég a ház felettünk, elpusztúlunk, elveszünk?! Nem kicsiny hitűség-e ez? . . . Ily kicsiny hitűséggel mehetünk-e át az uj aerába, melyet az uj törvények inaugurálnak ? Ha baj van, lássunk a munkához s távolítsuk el ; ne várjuk be, mig fejünk fölé tornyosulnak a vészfellegek teljesen, hanem fogjunk hozzá gyorsan s ha kiki megteszi kötelességét, nem lösz baja egyházunknak, a mely sokkal biztosabb alapokon áll, semhogy egy gyarló, polgári házasságról szóló törvény megdönthetné. A cura-pastoralis számos módját irja elő s a belmissio nem egy eszközével áll rendelkezésre, hogy az egyház tagjait élőkké tegye a leikés

s összegyűjtve hiveit egy közös czélra törekedjék velők. Ez a legbiztosabb s legjobb jövedelmi forrás szellemileg és anyagilag. Azt linzem nem szükséges példákat felhoznom, hogy a vallásosság, a felköltött hit anyagi tekintetben is csodákat mivelt. Ha a lelkész, félre téve megszokott kényelmét, kötelességeit hiven teljesíti az egyház tagok lelki gondozása körűi ; legyenek az életbe lépő törvények bármily veszedelmesek, én nem tudom elhinni, h°gy a gyülekezetekben vallási, egyházi tekintetből más történjék, mint a mit a kötelességeit pontosan teljesítő lelkész akar. Az uj törvényeknek ép abban látom áldását, hogy valahára felébred mindenki álmából s nemcsak a templomban és egyes funkcziók végzése alatt fogja magát képzelni papnak, hanemazis lesz templomban, otthon, utczán s minden körülmények között s igy ha lesznek hátrányaik az uj törvényeknek, hathatósan ellensúlyozza a jövő belmissio egyháza. En uzyanis, daczára annak, hogy annyi sok ellensége van a belmissiónak, hiszed jövőjében s hiszem és reméllem, hogy hazánkban még szép és dicső jövő vár a belmissiói egyházra. Az egyház-politikai törvényektől való félelem nem igazolt s káros következményeik ellen van hathatós ellenszerünk, csak használjuk azt. Sokkal igazoltabb a nyugdíj hiánya miatt való aggodalom. Ámde ki az oka, hogy mostanáig sincs nyugdijunk? Nemde magok a lelkészek?! Mert mig azt látjuk, hogy a legutolsó pénzintézet, vagy bármely vállalat legelsőben arról gondoskodik, hogy tisztviselői biztosítva legyenek minden eshetőségekre nézve, addig lelkészeink között akármennyi van, a ki ellene van a lelkészi nyugdíjnak, s a ki talán ideális állapotnak tekinti, hogy egyes elaggott lelkészek még 40 évi szolgálat után is .tengődnek gyülekezeteikben ezeknek szellemi és anyagi kárára. Valóban n^m tudni, hogy a gazdagon fizetett alföldi lelkészeknek a szegényesen fizetetett felföldi lelkészekkel szemben tanúsított nem törődése és lenézése, vagy a felföldieknek tehetetlensége nagyobb-e, mikor a zsinati törvények egy semmit mondó határozata intézkedik a nyugdíjnak létesítéséről? Oiy tartalmatlan csontváztörvény nincs tán sehol miot a nyugdíjra vonatkozó ! Egy radikális határozattal lehetett volna legalább egy tiszteséges nyugdíjalapot teremteni; de természetes, hogy egy dunántnli deficzittel küzdő gyámoldához és egy deficzitbe került tiszakerüloti nyugdíj-intézethez hozzányúlni égbe kiáltó igazságtalanság s valódi szents-^gtörés ! Sokféle gyámintézeti, nyugdij-intézeti, segélyegyleti sat. alapjaink kellő jóakarattal egyesítve oly hatalmas nyugdíjalapot adtak volna, a melyre az egyetemes nyugdíjintézetet fel lehetett volna építeni. De hát minek lett volna az, hiszen a lelkészek erre ráérnek még, a parochiák bőségesen jövedelmeznek s a sok leendő özvegy ráér várni! Valóban jellemző egyházi életünkre, hogy a zsinati törvények életbeléptetésének idejeül általában az 1896. jan. 1., de a legfontosabbnak a nyugdíjintézetének 1897. jan. 1. ad maiorem glóriám dei. Csuda-e, hogy az eperjesi theol. tanárokat elutasítják azon kérel-