Evangélikus Egyház és Iskola 1895.

Tematikus tartalom - Belföld - A rozsnyói felső leányiskola

szemben gyakorolt vezérlő szerepéről, az olyan szépen virágzásnak induló rozsnyói felső leányiskolát mostoha bánásmódja által minduntalan csak hátráltatná fejlődésé­ben. Az intézet tantestülete már eddig is a szülők osz­tatlan bizalmát, elismerését és becsülését érdemelte ki magának ; Rozsnyó égalji és egészségügyi viszonyai is a lehető legjobbak, úgyhogy az intézet maga mindazon kel­lékkel bir,. melyek felvirágzásának alapját képezhetik, s csak a kerületen múlik, hogy vájjon virágzó, vagy pedig csak vegetáló intézettel akar-e birni ? A benlakásos nö­vendékek száma, a jövő évre nézve, már is annyira emel­kedett, hogy póthelyiségekről kellett gondoskodni, a mi legfőbb bizonyítéka azon jó hirnévnek, melyet az intézet jelenlegi igazgatójának működése alatt megszerzett magá­nak. — Szeretnők hinni, hogy a tiszai kerület, legközelebbi közgyűlésén, az intézet üg} 7ét magáévá téve, oly mérték­ben fogja azt segélyezni, hogy közeg} házunknak diszévé, a kerület büszkeségévé, Isten országának pedig hathatós előmozdítójává fog fejlődhetni. Adja Isten, úgy legyen! K. VSUYSSSK. — Az előfizetéseknek és a hátralékoknak mielőbbi be­küldését kéri a szerkesztőség. — Tanítóképző növendékek felvétele. Az eperjesi evang. tanítóképző intézet I. tanfolyamába oly ép testű növendé­kek vétetnek fel, kik a 15 dik életévüket már betöltötték, s a gymnasium, reál- vagy polgári iskola 4 alsó osztályát legalább elégséges eredménynyel bevégezték és erről bizo­nyítványt képesek bemutatni, vagy kik ily előkésziiltség­gel nem bírván, a magyar n^ elv és történelemben, földrajz és számtanban legalább annyi jártassággal bírnak, a meny­nyit a gymn., reál- vagy polgári iskola 4 alsó osztályában tanítanak, a mirői a tanári kar felvételi vizsgálat alapján győződik meg. Az ág. hitv. evang, növendékek, kik a jótétemények (tandijelengedés, bennlakás, élelmezés) egyik vagy másiká­ban vagy valamennyijében részesülni akarnak, folya­modványaikat í. é. aug. 15-ig a tanítóképző igazga­tóságához nyújtsák be. A folyamodványhoz, a tanulmányi bizonyítványon kivül, szegénységi-, újraoltási-, orvosi bizo­nyítvány és keresztlevél csatolandó. Minden ág. hitv. evang. növendék tandíjmentes ; de a kerületbeli a beiratásnál 6 frt 30 krt és 70 krt convictusi felszerelésre, más kerületi és más vallású növendék 10 frt 30 krt és beíratási dijat (csak egyszer) 1 frtot és convic­tusi felszerelésre 70 krt fizet. E dijakat fizetik (a convic­tusi felszerelési d'jon kiviii) a magántanulók is, kik azon­kívül vizsgadíj fejében, ha evangélikusok 12 frtot, más vallásúak 20 frtot fizetnek. Minden tanuló a felvételről és a nyert jótéteményről aug. 20. körül értesítést kap. A jövő 1895 —96-dik iskolai év szept. 1-én kezdődik. A felvételi és javító vizagálatok és beiratások szept, 1—4. napjain tartatnak. A tanitás szept. 5-én veszi kezdetét. Eperjesen, 1895. julius 15. Gamauf György, igazgató. — Kápolna avatás. Az oldenburgi herczegi család brogyáni (Bars m.) birtokán góth-stylusban igen szép kápolnát építtetett, mely egyúttal a család tagjainak örök pihenő helyén emlékül is szolgál. E kápolnát szentelte föl főtisz. Bal tik Frigyes püspök úr f. hó 11-én; az ünne­pély annyival meghatóbb volt, mert egy ev. egyházát és vallását hiven szerető, buzgó főúri család körében folyt le, mely saját lelkészszel is bir, ki egyúttal a családnál nevelői állást foglal el. — Bizony szép s hazánkban sajnos, nagyon ritka jelenség már, hogy főúri csaiádaink ily hiven s odaadással szolgálják az Urat. 'm — A rozsnyói ker. leányiskola fejlesztésében új ör­vendetes mozzanatot jegyezünk föl, a tisza-ker. nagy­bizottság legújabb határozatával, melynek értelmében ugyanis Rozsnyón egy 50 benlakásos növendékre számított polgári leányiskola fog épülni. Tehát a tiszai egyh. kerü­let hiven teljesiti kötelességét. — A felső lővői ev. tanintézetek f. évi jul. 28-án fenállásuk félszázados emlék ünnepélyét fogják megtartani. A meghívottak figyelmeztetnek, hogy ez alkalommal köz­ebéd is leend, melynél egy teríték ára 2 trt. Az ebéden résztvenni kívánók, vagy ingyen szállást óhajtók fölkéret­nek, hogy szándékukat legkésőbb jul. 21-ig közöljék a tanintézetek igazgatóságával. A tanintézetek története külön magyar, vagy német kiadásban 20, postai küldéssel 25. krért kapható. — Kitüntetés. Farbaky József testvérünket, az egyház­egyetem egyházi főjegyzőjét, hegyaljai esperest és nyír­egyházi lelkészt, az egyház és a népiskolai oktatás terén szerzett érdemei elismeréseül Ü Felsége, koronás királyunk a „Ferencz József-rend" lovag keresztjével tüntette ki. — Fogadja a királyi kegyben részesült férfiú e helyről is meleg üdvkivánatainkat. — Kenessey Béla, a kolozsvári ev. ref. theologiai fakultás igazgatója, a lapunk mellékletében közlött „Tájé­kozás"* sal összefüggésben értesiti a fakultás internátusában és a konvictusban részesülni kívánókat, hogy ha ezen jó­téteményeken kivül ösztöndíjakat vagy kisebb osztályú (50 vagy 25 frtos) konuctusi jótéteményeket óhajtanának elnj^erni, ezt fölvételi folyamodványaikban jelöljék meg s folyamodványaikat vagyon kimutatással, illetőleg szegény­ségi bizonyitványnyal szereljék fel, hitelesen igazolva azt is, hogy más tanintézetekben, mely fokú s természetű jótéte­ményben részesültek. Az elbírálás alapját képezi az elő­menetel, és vagyoni helyzet és a másutt élvezett jóté­temények egybevetése. — A különös jótétemények csak a theologus ifjaknak szólanak ; a tanárképzőbe járó hall­gatók csak évi 50 frt fizetése mellett nyerik a benn­lakást és konvictust. — A horvát-szlavon-dalmát országban létező evang. egyházak belviszonyaira s hazai ev. egyházunkkal való kapcsolatára nézve fordulópontot jelez egy nt. Belo­horszky Gábor bácsszerémi főesperes és Ro hőnyi Gyula egyházm. felügyelő urak által a hármas királyság­ban működő lelkészekhez intézett körirat, melyben, — mi­után a horvát kir. kormány vallás- és közoktatási osztá­lya az ág. hitv. ev. községek azon határozatát, mely sze­rint horvát-szlavon királysági autonom ev. országos egy­ház alakittatik, tudomásul nem vette, hanem elrendelte, hogy a sziavon ev. egyházak tekintetében az eddigi állapot mindaddig fentartandó, mig törvényes uton más rendelet hozatnék, — az esperességi elnökség felhívja az illető egyházakat s elöljáróikat, hogy ezentúl egyházi ügyeikben a bácsszarémi esperességtiez, illetőleg annak ható­ságához forduljanak, kijelentve, hogy engedetlenség esetén a hatóság a zsinati törvények szigorának alkalmazására is el van határozva. — Gyászesetek. Kramarcsik Károly, a rozsnyói íőgym­nasiumnak volt tanára és igazgatója, az ev. tanároknak Mestoia f. hó 13.-án, életének 83 ik, tanárkodásának 60-ik évében jobblétre szenderült; f. hó 15.-én d. u. 4 órakor eltemettetett. — LŐW Fülöp, locsmándi lelkésztársunknak 2V 2 éves kedves leánykáját, Margitot, az élet és halál Ura f. hó 14.-én elszólította s 16.-án átadták a síri nyu­galomnak. Az érett kalász és s feslő bimbó az Ur kert­jében nyugodjék békébeD. — „Krisztus az én életem" czímü egyházi beszédeim t. előfizetőit és megrendelőit tisztelettel értesítem, hogy —• mivel az I. kötetből származott deficzit anyagi erőmet tel­jesen kimerítette, — a II. kötet nyomatásával néhány hó­napig várnom kell, mig az ahhoz szükséges nyomdai költ­ségebet előteremthetem.

Next

/
Oldalképek
Tartalom