Evangélikus Egyház és Iskola 1895.

Tematikus tartalom - Belföld - A dunántúli ker. iskolai nagybizottsága

'215 fogják vezérelni az újabb kor ferde tanai, — a vallástalanság és a közöny hínárjából. Ép azért kiváló gondot kell fordítanunk iskoláink fen tartására és fejlesztésére, hogy azokban vallásos érzésű, hazafias szelleiLÜ, fenkölt gondolkozású nemzedéket neveljünk, hogy a mint már azt itt egyszer e helyről jelezni szerencsém volt, meggyőzzük az államot a felől, hogy nálunk hívebb, odaadóbb fiai nincsenek, kik nagy áldozatokkal teljesítik kulturális feladatukat s ez által az állam ebbeli feladatának egy részét; — és ha ezt tesszük, megvagyok róla győződve, hogy az állam is nem csak oltalmába vesz, de támogatását sem tagadja meg tőlünk. Sok itt a teendő mélyen tisztelt kerületi gyűlés, melyet elintézni, sok a baj, melyet orvosolni kell, de ha önök támogatnak, isten segítségével majd csak megküzdiink azokkal. Egy felöl azonban biztosíthatom önöket, s ez az, hogy abban a pillanatban, a melyben látnám, hogy az önök bizalma megszűnt irántam, vagy hogy testi fogyatkozásom, avagy korom előhaladottságánál fogva nem vagyok képes többé azon tevékenységet kifejteni, melyre ez állásban szükségem van, egyáltalában : ha azon meggyőződésre jutnék, hogy működésem e kerületnek hasznára többé nem lehet — abban a pillanatban megválnék ez állástól bármily megtisztelő is az reám, hogy átadjam ezt erősebb — talán fiatalabb avagy hivatottabb vállaknak. Ezzel önök bizalmát megköszönve a gyűlést megnyitom, s istenek szent nejében lássunk a munkához. Commentár ii védekezés. „Brevis esse volo, — obscurus fio." — Meglehet, hogy megesik ez rajtam most is, a mint megesett e lapok 20-ik számában a „Belföld" rovata alatt közzétett levelemmel. Epen e levél adott félreértésekre alkalmat. Többek nyilatkozatából értettem, hogy e levelet mintegy „a legújabb testamentom" czime alatt megjelent czikkem visszavonásának vették. En az ott mondottakból csakis azt az állítást vontam és vonhattam vissza, hogy a theol. akadémia viszonya az egyház hitvallásához az egyházmegyei és egyházkerületi gyűléseken „komoly megfontolás tárgyát" fogná képezni. Ezt pedig annyival inkább tehettem, miután a szerkesztő úr válasza az általam felvetett kérdésre a feleletet nyomban megadta volt. Ott olvasom ugyanis az akadémia szervezetének harmadik irányelve gyanánt a következőkat: „A theol. akadémián egyházunk hitel veinek megtartása mellett teljes tanszabadság biztosíttatik." \ alamivel odább pedig e szavakat: „Nagyon jól tudja mindenikünk, mily Ítélet előtt kell m e g á 11 a n i a." — Véleményem szerint ebből joggal kiérthettem, hogy a theol. akadémia tanári kara felelősségének teljes tudatában az akadémia szervezetének harmadik irányelvét is szem előtt kívánja tartani. Ha pedig „egyházunk hitelvei" értelmében elismeri, hogy hittiuknek és életünknek egyedüli zsinórmértéke a bibliában kijelentett Isten igéje, ügy a Jézus Krisztust „Isten egyszülött Fiának" és „a mi Urunknak" fogja vallani és így a legújabb testamentom örökségét át nem veheti. Kérdésemre e szerint teljesen megnyugtató választ nyervén, a kérdés maga, előttem kérdésnek lenni megszűnt. Többi állításaimat megújítani szükségesnek nem láttam, miután azokat sem a szerkesztő ár, sem bárki más meg nem támadta. Még Gaál Mihály úr sem. — „A legújabb testamentom" czimü czikkemben ugyanis a theol. akadémiától egy hajszálnyival se követeltem többet (de talán annyit se), mint a mennyit ő e lapok 22-ik számában „Lelkészképzés és tanszabadság" czimü czikkének utolsó bekezdésében követel. — A mit a „testületi meggyőződés" ellen felhozott, azt czikkének végén maga megczáfolta. A többire nézve finom modoráról tanúskodó és gyengéd kiszólásoktól hemzsegő czikkét egyáltaljában nem tekinthetem ellenem irányuló támadásnak. A mi ellen ő küzd, — az nem az én állításom ; a mit ő visszautasít, — nem az én követelésem. Igy a támadás ellen való védelmem is csak abban állhat, hogy nem védekezem. Czikkének csakis úgy találom némi magyarázatát, ha felteszem, hogy ő az én czikkemet figyelemmel el nem olvasta, — csak talán a szerkesztő úrnak arra adott válaszát és ebből reconstruálván a saját fantáziájában valami tényleg nem is létező lidérezfajtát, a képzeletében feltámadt ellenséget nagy bátran földre terítette. Ám legyen meg az a dicsősége ! Hogy akadémiai tanszékre mennyiben reflektálnak a „felszólaló urak", — azt igen jól tudják Pozsonyban. Hogy dogmatikai vita provokálásától távol állok, azt is igen helyesen észrevették mások. Béke velünk ! Stettner Gyula. BELFftlfi. A dunántúli egyházkerület iskolai nagybizottsaga június 19-én tartotta évi rendes ülését Sopronban. Elnökök világi részről: Ka dó Kálmán ker. felügyelő', egyházi részről, mivel föt. püspök: úr betegsége foiytán jelen nem lehetett, Kund Samu esperes voltak. Az iskolai nagybizottság ezen ülésén a következő ügyeket tárgyalta le: Egy második iskolaszolga alkalmazását a lyceumnál helyben hagyta; Fehér Soma tanárnak, ki betegsége folytán tanítani képtelen, rendes fizetését még egy évre folyósította s helyettesítéséről is gondoskodott a kerület terhére ; két tanárnak, kik azon küldöttségben részt vettek, mely gr. Csákynak megköszönte, hogy a felekezeti tanárok nyugdíjaztatásáról gondoskodott, útiköltségeit utalványozta; a kiépült lyceumnak, az épitő bizottság által a kerületnek történt átadását, tudomásúl vette és Schreiner Károly dr. épitő bizottsági elnöknek ügybuzgóságáért ismételten köszönetet szavaz. Elhatározta továbbá az iskolai nagybizottság, hogy a vízvezetéki társulatnak a vízfogyasztásért járó dijat, felerészben a lyceumi közpénztár, felerészben pedig a tápintézet pénztára fizesse, s hogy a tanitóképezdei pénztár évi 60 frtot fizessen a lyceumi pénztárba azért,