Evangélikus Egyház és Iskola 1895.

Tematikus tartalom - Czikkek - A választási rendszer kérdéséhez (Sass János)

'207 ben áll s korlátozza azon jogát híveinknek, melyet eddig soha senki kétségbe nem vont. Mert hiszen nem arról van szó, hogy autonómiánkat terjeszsziik ki szélesebb térre, hanem arról, hogy azt a rendszert, mely protestáns elveinkkel s nemzeti alkotmányos érzületünkkel nagyon jól összhangzik és a mely eddig — a legújabb kor visszaéléseit nem számítva — czélszerűnek, helyesnek bizonyult, egy oly rendszerrel váltsuk fel, mely az autonomiát némi szűkebb keretre szorítva a központi hatalom fejlesztését mozdítja elő. Ennélfogva Spannagel József érvelése, miszerint az autonómiának is vannak határai, tulajdonkép teljesen czéltévesztett s nyitott ajtón dönget. Még helytelenebb az a következtetés, miszerint jelenleg se lévén a választás teljesen szabad, mert qualificatióhoz van kötve, jogosan lehet a választás szabadságát még jobban korlátozni. Ilyen módon következtetve azt is mondhatnók, hogy mivel híveinktől bizonyos hitczikkek elismerését követeljük s így nálunk nincs teljes lelkiismeretszabadság : tehát egy szép napon azt is joggal követelhetjük, hogy Mária szeplőtlen fogantatását vagy a coelibatust is behozzuk. A társadalmi élet mindig együtt jár bizonyos törvények korlátaival, csak a vad népek teljesen szabadok ; de ez a korlátozottság senkinek se ád jogot arra, hogy annak határait szűkebbre húzza. De hát nem arról lévén szó, hogy az autonomiát szélesebb keretbe foglaljuk, szükségtelen bizonyítgatni, hogy e keret határait a végtelenségig kitolnunk nem szabad. A felett gondolkodjunk tehát csak, hogy okos dolog volna-e a jelenleg fennálló autonomiát szűkebb térre szorítani. E kérdésre vonatkozólag hivatkozik Farkas Géza az első keresztyén gyülekezetek példájára, a mely épen az autonomia mellett bizonyít, mivel tudjuk, hogy az első keresztyén intézményekből a monarchikus, absolutistikus püspöki rendszer fejlődött ki. De az is bizonyos, hogy az emberiségnek mind állami mind egyházi élete gyermekkorában üdvös volt az a rendszer; azonban ma, a felvilágosodottság és az egyéniség korában nem mehetünk azon intézményekhez vissza. Azt hiszem, senki nincs köztünk, ki helyesnek tartaná s óhajtaná, hogy az az egyeduralmi rendszer nálunk meghonosodjék. Abból se lehet következtetni a felsőbbség kinevezési jogára, hogy az elbocsátás joga ma is kezében van. Az elbocsátás fegyelmi eljárás és bíráskodás két peres fél közt. És ha h hetetlen azt megengedni, hogy e peres esetekben az egyik peres fél Ítéljen a másik fél felett, ebből csak nem következhetik az, hogy a választás is a felsőbbség jogkörébe tartozik. Különben azt is lehetne állítani, hogy mivel a házasfeleket is biróság választhatja csak el, ennélfogva a biróság van hivatva a házasulandókat is összeválogatni. Hivatkozás történt a német birodalom protestáns közönségére. Nagyon elhiszem, hogy ott a kinevező rendszer mellett boldogul él a nép s jól érzi magát a papság. Azonban oly népet, mely 1848-ig az alkotmányosságot hiréből sem ismerte, példaként állitani oly nép elé, mely absolutistikus rendszert ezer éves fennállása óta soha nem látott — az ötvenes évek alatt nem magyar intézmények szerint éltünk — azt gondolnám, nem lehetséges. Semmit se bizonyít a magyarhoni ev. ref. egyház példája sem. Először azért nem, mivel itt a rendszer hatását még nem ismerjük, Farkas Géza szavaival élve »ilyen intézménynél több idő szükséges annak kiismerésére" ; másodszor azért nem, mivel azon egyház életét nem fogadhatjuk el mintaképnek, melynek kebelében halasi események mennek végbe, s a mely egyház értesülésem szerint leghálásabb tért nyit a nazarenizmus terjeszkedésének. A tehetségek fejlődését és haladását a korlátozott választási rendszer nem hogy előmozdítaná, sőt határozottan akadályozza. E pontnál Farkas Géza „a két felfogást merőlegesen állítja egymással szembe." Hiszen arról szó sincs, hogy valakit „üstökénél fogva akarjunk közkatonából hadvezérré tenni." Hanem arról beszéljünk, hogy egyházunk és az illető gyülekezetre nézve melyik nagyobb baj : az-e, ha a gyülekezet az egyenlő képzettségű, egyformán méltó jelölt közül a fiatalabbat választja, vagy az, ha a szeretett, tehetséges, de fiatal lelkészt a törvény korlátai folytán mellőzni kénytelen s azon idősebbek közül köteles választani, kiknek egyike se felel meg az ő igényeinek. Ha előfordul a szabad választás mellett az az anomalia, hogy a gyülekezet az oda való idősebb lelkész helyett a fiatalabb és nem oda valót választja, a korlátozott választási rendszer mellett viszont az az eset fordulhat elő akárhányszor, hogy a gyülekezet olyan egyént kénytelen választani, a ki nem kell se testének se lelkének. Megjegyzem egyébiránt, hogy tapasztalataink szerint minden kiváló lelkészünk elsőrangú gyülekezetben fejezte be pályáját s alig van arra eset, hogy valóban tehetséges és igazán papi lelkületű pásztorunk alsóbbrangu gyülekezetben öregedett volna meg. És ha egyházi hatóságaink e téren is igyekeznek tekintélyüket, befolyásukat nem hierarchikus, hanem főpásztori módon és lelkülettel érvényesíteni, ezután se lesz vagy csak igazán kivételes esetben erre példa. Az uj intézmény behozására felhozott indokok közt nincs tehát egy sem, melyet aggodalom nélkül lehet elfogadni. Nem lehet tehát czélszerü épen a mai korban, mikor mindenfelé, minden téren a népjogok minél teljesebb érvényesülését óhajtják, olyan újítással lepni meg népünket, mely őt eddig háborítlanul élvezett jogaiban korlátozza. De talán vannak az előléptető rendszernek oly áldásai, melyekért veszély nélkül áldozhatunk valamit elveinkből és elvárhatjuk, hogy népünk is jó szívvel hozzon érte áldozatot. Azt reméljük tudniillik e rendszertől, hogy megszünteti majd az annyira elharapódzott s egyházi életünk szennyfoltját képező korteskedéseket és papjaink anyagi helyzetén segít. Tekintsük tehát e szempontból a kérdést, vájjon elérjük-e vele az óhajtott czélt. Képzeljük bele ma-