Evangélikus Egyház és Iskola 1895.

Tematikus tartalom - Czikkek - Igazgatói beszéd (dr. Masznyik Endre)

'199 már a Szentírás se szent irás! S mit szóljak vallás tankönyveinkről s énekeskönyvünkről? No hát liberálisok, orthodoxok, közvetítők és a jó Isten tudja kik ! csak jertek : van itt dolog elég, jut abból mindenitekuek annyi, hogy még veszekedni sem értek rá egymással. Mert nincs megoldás, nincs orvosság a mi bajainkra, bárhová tekintsünk, csak egy: a munka. Kiki ott azon a helyen, hová őt az isteni gondviselés és testvéreinek bizodalma állította, tegye kötelességét, — dolgozzék. A felügyelő felügyeljen, a lelkipásztor pásztorkodjék, a tanító tanítson s mindenki szolgáljon s az uralkodást és Ítélést bízza az Úrra. Külső kormányzás, igazgatás, belső szellemélet terén minden kegyadomány egy czélra : közjóra értékesüljön — s evangelikus egyházban más czélt ne tűzzön ki senki, mint a mely az evangyéliomb a n van kitűzve. S e czélra : Isten országának épitésére egyesüljön minden erő. Akkor a legnagyobb különféleség daczára is meglesz közöttünk a szentek egyessége s egymást megértve, kit-kit charismája szerint megbecsülve, nemes törekvéseiben nem gátolva, de sot támogatva, szép és erős szövetség, gazdag és gyümölcsöző muuka, áldásos és üdvös élet hajnala hasad ránk. Akkor megszűnnek az áldatlan harczok, melyek most legjobb erőinket felemésztik s száműzve lesz egyházunkból a legvészesebb s pusztításaiban már is iszonyatos rákfene: a nemzetiségi kérdés is. Mert nekem erős meggyőződésem, hogy evangyéliomi egyházunkban a nemzetiségi kérdés evangyéliomellenes és hogy azt tényleg evangyéliomellenes elemek tartják napirenden. A nyelvkérdést a gyülekezetekben maga a legnagyobb apostol, Pál intézte el, mikor kijelenté, hogy : a gyülekezetben inkább akar öt szót szólni értelemmel, mint tizézret úgy, hogy senki ne értse meg. (I. Kor. 14. 2, 19.) Az anyanyelv joga magával az evangyéliomi protestantizmussal vele született jog. Ki e jogot a gyülekezettől elveszi, az — elvette attól az evangyéliomot. Hanem a nyelv a gyülekezetben egy dolog, a hazafiság más dolog. A hazafiság nincs nyelvhez kötve, csak a hazához. Hazát szeretni pedig, erre nem egy apostol, erre maga az Üdvözítő tanított meg, mikor megsiratta Jeruzsálemét és népét! S ki a hazát, az kell hogy szeresse, ismerje, tudja a haza nyelvét is. Mert a hazanyelv is anyanyelv. És egyházunkban is nagy annak a jelentősége és rendeltetése. A Szentlélek nyelvkülönbség daczára is egybe füz s egybe gyűjt ugyan minket a szentek láthatatlan közösségébe, de a hazanyelv a látható egyházban egymáshoz külsőképen is közelebb hoz, egymással megértet s gyülekezeteket építő közös munkára egyesít. Ne mondja senki, hogy a keresztyénségnek ily közös vagy mint manap mondjuk, hivatalos nyelve nem volt s hogy arra nincs is szüksége. Az őskeresztyénség hivatalos nyelve — a görög, a katholikus egyházé a latin volt. A reformáczió pedig nemzeti egyházakat teremtett s nemzeti egyház a mienk is. Ép azért közös, hivatalos nyelve más, mint a magyar állam nyelve nem lehet. Epen azért, a mily feltétlen jogosultságot kell, hogy biztosítsunk a gyülekezetekben a gyülekezet anyanyelvének, — ép oly fél tétlen körülmény, hogy a magyarhoni ág. hitv. ev. ker. egyház köznyelve a magyar légyen. De ne feledjük soha, hogy : nyelv ott, nyelv itt, mindig csak eszköz, — czél soha. Akkor talán az egyházban megértjük egymást s becsületes békét kötünk. De úgy érzem, hogy nékem nem elég csupán a theol. irányokról s a nemzetiségi kérdésről nyilatkoznom, úgy érzem, hogy nékem még töbhet is kell mondanom. Hogy theol. akadémiánk csak azevangyé1 i o m s nem egyszersmind bizonyos külön theol. irány szolgálatába is szegődött, az a mondottakból azt hiszem eléggé kiviláglik. Evangyéliomi alapon álló minden theol. irány jogosult egyházunkban, jogosult a theol. akadémián is. Sőt nézetem szerint nálunk viszonyaink egyenesen megokolják, hogy a tlieologiákon lehetőleg minden irány képviselve legyen. Hadd kerüljön az ifjú theelogus lelke a legellentétesebb eszme - áramlatnak sodrába, hadd küzdjön s küzködjön, forrjon, érjen, — így jut önálló személyes hitmeggyőződésre. Mindeneket megvizsgáljatok, a mi jó, azt megtartsátok, — ez legyen elvünk. De viszont gondolom az is világos, hogy theol. akadémiánk a fentebb mondottakhoz tartva magát, a nemzetiségi, illetőleg nyelvi kérdésben sem foglal el — egyoldalii álláspontot. Nem is foglalt el soha. Mi a nyelveket mindig szükséges eszköznek tartottuk s azért egyházunk gyakorlati érdekét tartva szem előtt, a tót és német nyelv ápolására különös súlyt fektettünk s ezentúl még nagyobb súlyt fogunk fektetni. Hanem — s ez az, a mit még érintetlenül nem akarok hagyni — tisztán kell látni azt is, hogy a mi theol. akadémiánk nem csupán a theologia, mint tudomány, hanem az evangyéliomi egyház szolgálatára is kötelezett. A theol. akadémia — így olvassuk szervezetünkben — tudományos alapon lelkészeket képző intézet. Hát azt, hogy lelkészképző intézet is vagyunk s hogy lelkészeket evangyéliomi egyházunk számára kell nevelnünk, ezt mondom soha sem szabad mi nekünk szemünk elől téveszteni. Ismerem én azt a külföldi irányzatot, mely az egyház szolgálatában álló theologiát nem tudománynak, hanem tudatlanságnak tekinti s a mely ép ez okból a mellett agitál, hogy az állam a felekezetektől, de sőt magától a keresztyénségtől is független theologiát, mint a történelmi tudományok egyik ágát, tehát sajátkép ú. n. általános vallástörténetet vigye be az egyetemekre s így egyengesse útját egy új evangyéliomnak, mivelhogy — nagy kegyesen ezt hát