Evangélikus Egyház és Iskola 1895.

Tematikus tartalom - Tárcza - Történeti adatok a dunántúli ev. püspökök és ker. felügyelők sorrendjéhez (Payr S.)

'191 ket alva találjon?" A katholikus egyház éberebb, j anyagi gondoktól ment érzékei feleszméltek s hangzatos szavakkal, népszerű ötletekkel kezdik a hóditást. A nép legfelső és legalsó rétegeiben keresik a talajt, hol lábukat megvethessék; mert az a materialismus, mely tanaiknak alapelvét képezi, ott legháladatosabb eredmény nyel kecsegtet. A magasrangu és a miveletlen, ha féktelen élet után nyugalomra, erkölcsi lényének megbomlása után jótékony viszhangra vágyik: rendesen a vak hit és babona kar jaiba veti magát. Pedig az nem lehetséges, hogy e vallástalan korszak egy oly korban találjon megoldást, a midőn középkori hitelvek jutnának ismét érvényre. A haladás nem ismer visszaesést. Legfeljebb az lehetséges, hogy átmeneti korszakként rövid időre a kegyeskedés és álszenteskedés uralkodik majd a szivek felett s az igaz protestantismus csak azután jut teljes diadalra. Azonban, lia lethargiánkból és egyéni existencziánk feletti kétségbeesésünkből a hit karjain felemelkedve tenni és bölcsen tenni akarunk, ezt az esetleges átmeneti korszakot is a magunk részére hódithatjuk. A történetből azt tanuljuk, hogy minden békés megoldás a középosztály, az emberi társadalomnak e tulajdonképeni mivelt rétege, segedelmével szokott végbe menni. Ës a mivelt ember még a bűnbánat korában is fogékonyabb a szellemibb vallás igazságai, mint a felvilágosodottság világnézetével homlokegyenest ellenkező tanok iránt. A protestantismus ennélfogva a középosztályra támaszkodhatik legbiztosabban, legtöbb reménynyel, éppen úgy, mint Luther korában. És korunkban, mint minden hasonló korban ezen társadalmi osztály helyzete legsúlyosabb. Közvetlen érintkezésben levén a munkás osztálylyal, legtöbbet szenved ennek elégedetlensége s minden kegyeletet levetkőzött durvasága miatt, másrészt pedig életviszonyainak fejlettsége folytán legélénkebben s legtöbb vonatkozásban érzi a hatalmasok kíméletlen nyomását. Önállóság utáni vágyát a hatalom letiporja, önbecsérzetét elfojtja, erkölcsi érzékét tömérdek igazságtalanságaival megbénítja s hozzá szoktatja ahhoz, hogy lételeért mindent mi, előtte becses, jellemet, becsületet, függetlenséget fel keli áldoznia. A kisebb birtokos, kis iparos, kis kereskedő, alsóbb rangú hivatalnok a tőke és a vagyontalan munkás osztály két malomköve közé szorult. A protestáns eszmék itt találnak tehát háladatos talajra. Itt volna különösen szükséges, hogy az egyház apostolai hirdessék az evangyéliomot, az örömhirt, mely az elfásult sziveket a vallás malasztjával felmelengesse. Ezek az emberek lennének hálás tanitványai annak, ki intené őket, hogy „ne féljetek azoktól, kik csak a testet Ölhetik meg, de a lélek felett nincs hatalmuk ; nem az anyagi jólét, nem a gyönyörök és élvezetek végnélküli változatossága, hanem a keresztyéni élet teszi az embert boldoggá ; van boldogság az ég alatt s azt szegény és gazdag egyaránt megszerezheti, csak akarnia kell. Deus neminem trahit, nisi volentem." S ezen osztálynak nagy része, mondhatni zöme: a hivatalnokok, meg vannak fosztva attól a szabadságtól, hogy a templomba mehessenek és az egyház jótéteményeiben részesüljenek. Az egyházaknak kötelessége lett volna már régen felszólalni e viszásság ellen; de jobb későn, mint soha. A vallás gyakorlatától nem szabad senkit se megfosztani. Határozzák el a kerületek, hogy az egyetem forduljon a kormányzó hatalomhoz, miszerint a hivatalok ünnepnapokon lehetőleg zárva legyenek. Tán nem lenne e felszólamlásnak sikere azonnal, de egy üdvös eredménye mindenesetre lenne. Milyen hatást gyakorolna az e nagy testületre, ha látná, hogy van egy hatalom, mely ügyüket pártfogásába vette. Annyi bizonyos, hogy az egyház tekintélyét egy ily lépés nagyobb mérvben emelné a közvélemény előtt, mint bármi más intézkedés. Talán senki se mondhatja el több joggal, mint a hivatalnok: éheztem és nem adott az egyház ennem, szomjúhoztam s nem adott innom, utonjáró voltam és nem fogadott be engemet, mezítelen voltam és nem ruházott, beteg voltam, tömlöczben voltam s nem látogatott meg engemet. Miként hajdan az ököljog korában az egyház vet korlátot a Treugadei intézményével a világi hatalmasok féktelenkedésének ; hasonlókép kell az egyháznak most is fellépni a keresztyén ellenes tulkapásokkal szemben. Hangoztassák lelkészeink a szószéken és a mindennapi életben mily rút és keresztyén ellenes dolog a gyengébb tehetetlenségét kizsákmányolni, másrészt pedig az elnyomattaknak nyújtsanak enyhülést az Isten igéje által úgy, hogy érzéki szemeinkkel megvalósulva lássuk a Megváltó igéretét „Jöjjetek én hozzám kik elfáradtatok, és megvigasztallak titeket. Erezze az elnyomott osztály, hogy nem áll egyedül kitéve a munkás osztály tiszteletlenségének s a tőke zsarolásának, van pártfogója, ki legalább elismeri, hogy szenved, meg is tudja vigasztalni s a keblében duló disharmonikus elemeket le tudja csendesiteni és a mi a fő, tenni is kész érte, felvenni a harezot ellenségeivel az összes társadalom érdekében. Tetteikre hivatkozva bizonyitsák be lelkészeink, hogy ime elközelített, de már itt is van az Istennek országa. Sass János. fáRCSA. Történeti adatok a dunántuli ev. püspökök és kerületi felügyelők sorrendjéhez. (Vége.) 3. A még hosszabb ideig hivataloskodott harmadik felügyelőnek, Matkovich Pálnak megválasztása nagy zavart támasztott a kerületben. Már az 1781, évi nov. 1-én Feipéczen tartott kerületi gyűlésen megnyerte a szavazatok többségét s ez által forma szerint meg lőn választva. De ennek kihirdetésekor a világiak nagy része, mely Artner Vilmost akarta, nagy lárma és tiltakozás közben tüntetőleg távozott és gr. Zay egyetemes felügyelőhöz folya-