Evangélikus Egyház és Iskola 1895.

Tematikus tartalom - Czikkek - A pápai nunczius Esztergomban

hogy legyen a további visszavonás és küzdelem legalább némileg indokolva. Szeretetet követelünk és el is fogadjuk, de szeretetet nyújtani, azt sem nem tudjuk, sem nem akarjuk. Sajnos, de való, hogy egyházunk a kivánt és nagyon szükséges békességtől messze, távol áll. Tűrni s csendben dolgozni a viszonyok javításán, az többé nem a mi elemünk. Mindenik a maga vélt igazát védi s végül is mindkettő vétkezik amaz örök igazság ellen, a mely a mi Urunk Üdvözítőnkben megjelent a mi üdvösségünkre. Tudom, hogy igen sokan azok közül, a kik oly lelkesedve hirdették az Ur feltámadását, vagy gúnymosolylyal, vagy ellenszenvesen, vagy épen lenézőleg fogadják e sorokat s megmaradnak kiki a maga táborában, szolgálván saját pártjának ügyeit s aláásva közegyházunk javát. Dehát bocsássák meg, a mivel a húsvéton át el volt telve a szív, kicsordult az ajkon és nem mondok le a reménységről, hogy az a Feltámadott meg fog jelenni, mint egykor az ő tanítványai között az ő nagy áron vásárolt evangyeliomi anyaszentegyházának, evangyelioma hívőinek, kik róla neveztetünk, körében is s mi meghalljuk ajkairól amaz új életre keltő szózatot: „Békesség néktek" (Luk 24. 36.) Legyen úgy ! Dixi. À |ápaí Midii Esztergomban, Napi lapjaink és alkalmasint politikusaink is nagy kiváncsisággal tekintenek Esztergom felé, mini ha onnét valami hazát és nemzetet boldogító és szabadító igének kellene jönnie. Agliardi nuncius április 13-án délután nagy pompával bevonult a primási palotába, hol az egyház szentséges fejét megillető hódolattal és lelkesedéssel fogadtaték s innét Nagyváradra fog ellátogatni, hogy a hazai római kath. főpapság diszét, a nagyváradi biboros püspököt is meglátogassa. Midőn azt egészen természetesnek találjuk, hogy a római kath. egyház hivei lelkesülnek a pápa küldöttjének megjelenésén, midőn megemlítjük, hogy azon nem csodálkozunk, ha a politikusoknak érdeklődését felkölti megjelenése, mert hiszen a politikai pártok mindegyike az u. n. egyházreformkérdések el- vagy el nem fogadásának kulcsát látja a nunczius kezében : azt még sem tagadhatjuk el, hogy mi evangyéliomi protestánsok is gondolkozóba eshetünk úgy a megjelenés, mint a megjelenéssel járó jelenségek felett. A világ keresztyénségének feje, mert ez a pápának jogigénye, szívből szeretett gyermekeihez, a magyarokhoz küldi követét, hogy hozzon nekik apostoli áldást és vigye meg a szentséges atyának a hűség és lelkesült odaadás biztosítását. Megszoktuk már azt, hogy ha valamit kivánnak tőlünk, akkor igen szépen simogatnak bennünket ; hiszen annak a simogatásnak oly delejes, szinte elaltató hatása van és ha ügyes kézzel végezik, többet lehet vele kieszközölni, mint követelésekkel, fenyegetéssel vagy másnemű ígéretekkel s Róma mindig nagyon jól értett hozzá oly eszközöket válasz

fani, melyek a czélra legalkalmasabbak voltak. Hiszen a formulákból, a „Non possumus"-tól kezdve, „Sub conditione"-en át egész a „Tolerare posse"-ig oly gazdag tárházzal rendelkezik, hogy a merev ellentállástól a vajszerű lágyságig, úgy a mint jónak látja, minden alkalommal szolgálhatja érdekét. Azonban egy bizonyos, a mit nekünk jó lesz megfigyelni és talán okulásul is felhasználni, t. i., hogy Rómának látható fejében össpontosított hatalma érvényesül most Esztergomban. A magyar képviselőházban letárgyalt és elfogadott törvények megint vissza fognak kerülni a főrendiházhoz. A főrendiház eddigi többsége a pápai intéshez fog alkalmazkodni. Az az egy akarat, a mely Krisztus földi helytartójának lelkében él, mozgatja a rójaai kath. egyház minden cselekvényét s hogy ez az egység a rendelkezésben, fegyelmezettség a kivitelben, mily óriási eredményeket ért el, azt bizonyítja nemc<ak a mult, hanem a jelenkornak történelme is. Hiszen vannak a római kath. egyházban politikailag, nemzetiségileg árnyalt széthúzó elemek, de a „vis maior" előtt meg kell hajolniok. Nekünk azonban még ennél is sokkal nagyobb erősségünk vagyon, melynek Róma nem birt ellenállni s ez a világot meggyőző hit, mely a prédikáczióból fakad. Ezt kell nekünk magunkba szívnunk, ezzel kell nekünk ékeskednünk, ezt kell beoltanunk egyházunk híveinek lelkébe s nincs hatalom, mely felettünk diadalmaskodhatnék. Azonban tagadni nem lehet, hogy Róma hivei, főleg papjai ügyesek is. E lap mult számában idézett pozsonyi eset vagy a trieszti és parenzoi püspököknek fellépése és ezekkel szemben a mi néppártunkhoz tartozó méltóságok magaviselete eléggé mutatják azt, hogy az utak ugyan különbözők, hanem valamennyi Rómába vezet. A pozsonyi esetet ismerjük. A trieszti püspök pásztorlevelében egyenesen megtiltja az egyházi szószéknek politikai nyilatkozásokra való felhasználását. A papoknak úgymond tartózkodniok kell a választási küzdelemben való minden activ (!?) működéstől, mondja a parenzoi püspök, mert az csak ártalmára lehet a papi állás méltóságának s szentségének ; személyes választási jogával élhet ugyan a pap is, de szigorúan tartózkodnia kell minden nyilvános és közvetlen agitatiótól (!) s mindenek felett az egyházi szószékkel s egyéb szentelt helyekkel való visszaéléstől. Pozsonyban megbotránkozást szült Findenik jezsuita beszéde, azt el kellett hallgattatni; Triesztben és Parenzóban egy csepp szükség sincsen a papi agitátiókra, ott tehát a nyilvános agitatio eltiltatott. De nálunk vagy Németországban alattomban és nyilvánosan, egyesületekben és templomban bátran agitálhatnak, sőt mennél jobban agitál, annál nagyobb érdeme van a veres övre. Távol legyen tőlem, hogy én az evangyéliomi szószékre felvigyem vagy felvitetni engedném a politikát, pártküzdelmet s más éhhez hasonló világi dol-