Evangélikus Egyház és Iskola 1895.

Tematikus tartalom - Czikkek - A vallástan tanítása középiskoláinkban

102 netet nem fejezi be a 6-ik osztályban, hanem átviszi a 7-ikbe, melynek pedig kizárólagos feladata a magy. prot. egyháztörténet tanítása és ennélfogva a 7-ik osztály tantárgyát csak tetemesen rövidítve végezheti el. A nyolczadik osztály tárgyát, a hittant és erkölcstant, legtöbb iskolánk a Zsilinszky-Hörk és Bancsóféle tankönyvek alapján tanította, csupán Budapesten a Batizfalvy-félét és Selmeczbányán, úgy látszik, a tanár irott füzeteit használták tankönyvekül. Ezen tankönyvek jelessége általánosan el van ismerve s így bizonyosan a tanárnak nagyon könnyítik nehéz feladatát. A Bancsó féle tankönyv tömör fogalmazása s bölcsészeti irálya nehezen tanulhatóvá teszi a különben is nehéz tárgyat, mindamellett egységesebb összeállítása s áttekinthetőbb tárgyalása miatt erős vetélytársa a Zsilinszky-félének, a mely tartalmi gazdagság, fogalmazás s az egésznek felfogása tekintetében felette áll. Összefoglalva az eddig mondottakat, azt látjuk, hogy a vallástan tanítása annál jobbnak tűnik fel az értesítők itt közölt adatai nyomán, minél felsőbb az osztály s illetőleg minél több és jobb tankönyv áll a tanár rendelkezésére, vagy minél jobbat választ s ad kezökbe. Míg az alsó 3 osztálynak szóló s megfelelő tankönyveink nincsenek, addig természetes az elmaradás s míg a rendszeresen középiskolai színvonalon álló tankönyvek helyett más czélnak — confirmatioinak — szolgáló könyveket használnak : addig a kitűzött czélt biztosan s könnyen elérni nem lehet. Ajánlatos tehát, hogy a vallástanárok jobban válaszszák meg a tankönyveket s bármily nagy előszeretettel viseltetnek is egyes rég megszokott, de a tantervnek most már meg nem felelő könyvek iránt, tegyék őket félre s válaszszanak jobbakat, melyek az egyetemes tanterv követelményeinek megfelelnek. Más részről kötelessége egyházunknak gondoskodni megfelelő tankönyvekről, a mennyiben ilyenek nélkül szűkölködünk és nem akad vallástanár, a ki saját felelősségére és költségére ilyeneket kiadna. A szellemről s irányról, melylyel az egyes iskolák vallástani tanítását közelebbről is jellemezhetném, nem szólhatok, mert ismernem kellene az egyes tanároknak nemcsak vallástanítási ügyességét, hanem gondolkozásukat s életöket is; de legalább némileg fényt vet a szellemre az egyházi ének tanítása középiskoláinkban. Miként a költészet s művészet a vallástól, úgy az énektanítás a vallás tanításától el nem szakítható ; mert míg a vallástannak tanítása majdnem kizárólag az értelemhez szól s leginkább arra szolgál, hogy vallástani ismereteket nyújtson, vallásos gondolkozást ébreszszen és saját egyházának tanait s berendezését másokénál helyesebbnek tüntesse fel, addig az énektanítás a vallásos érzelem fel költésére, a kedélynek nevelésére szolgál s így a vallásnak ép azon elemét, hogy úgy mondjam alkotó részét fejleszti, mely nélkül a vallás — helyes meghatározás szerint — nem is tekinthető annak. Az egyházi éneket kétfélekép lehet tanítani, még pedig külön énekórákban tartalomra és dallamra való tekintetből, vagy pedig a rendes vallástani órákban tartalomra s lehetőleg dallamra való tekintetből is. A helyes s az eredményt megközelítő eljárás az volna, ha ifjaink az egyházi énekek dallamát külön órákban tanulhatnák, egyházi énekkarokban énekelhetnék s a mennyire lehetséges és szükséges, ez órákban a kiválóbbaknak szövegét is megtanulnák. Rendes vallástani órákban pedig a vallástanár úgy a tanítás elején, mint végén énekeltetné a tanult s ismert dallamokat s egyes időközökben kiválóbb énekeinket megismertetné s emlékeltetné tanítványaival. Középiskoláink mindegyikének van énektanára s ennélfogva azt hiszem, hogy egy kis jóakarattal s buzgósággal könnyen keresztül vihető volna az intézetek anyagi erejének megtámadtatása nélkül is. Értesítőink az egyházi éneknek tanításáról elég szomorú képet tárnak elénk. A középiskolák felső osztályainak egyházi énekléséről sehol sincsen szó; az alsó osztályokéról meg nagyon csonka a kép, mert abból ugyan édes keveset lehet kivenni, hogy egyik vagy másik értesítő röviden annyit mond. hogy egyházi éneket is tanítottak. Midőn a katholikusoknál azt látjuk, hogy ifjaikat rendszeresen egyházi műénekre is tanítják s ezzel hódítanak : akkor megbocsáthatlan gondatlanságnak kell tekintenünk azt, hogy egyházunk erre vajmi kevés gondot fordít. A tapasztalás s különösen a városi egyházak énekviszonyai eléggé igazolják a középiskolai énektanítás elhanyagolt állapotát. Innen van, hogy míveltebb gyülekezeteinkben nincs ki énekeljen s a közönség legnagyobb része a templomba csak a prédikáczió miatt jár. Ha a lelkész ily körülmények között rossz szónok, vagy nem beszél a hallgatók szája ize szerint, akkor az egész istentisztelet nem ért rájok nézve semmit. S vájjon hol van az a nagy szónok, a ki mindenkit s mindenkor képes szónoklatával kielégíteni? Midőn azt tapasztaljuk, hogy már a kis gyermekek tudnak egyes világi dalokat, tréfás és szerelmes verseket : akkor bizony elszomorító, hogy ugyanazon gyermekeket nem tanítják vallásos éneklésre. Énekeink oly egyszerűek s mégis fenségesek, hogy azokat tanulni könnyű s élvezet a meg nem romlott gyermeki szívnek. Nem kevésbé élvezet lenne az a felnőtt ifjakra nézve, ha gyermekkoruktól fogva mindig gyakorolnák őket az egyházi énekekben is. Dicséretet érdemel az énektanítás terén a csabai algymnasium, a melynek értesítője szerint a tanulók igen sok és szép dallamot tanultak, csak az a nagy kár, hogy nem tudhatni, vájjon a dallam mellett a szöveget is tanulták-e, a mely igen sokszor elmaradhatlan. Ezen kivül említést érdemel még Selmeczbánya, Felső-Lövő és Nyiregyháza, a mennyiben ezek intézetei az egyházi énekek dallamának tanítására kiváló súlyt fektettek. A többi középiskoláinkban hol két, hol négy osztályban tanították az éneklést, de az egyházi ének nem valami kiváló helyet foglalhatott el bennök. Az egyházi énekek szövegének ismertetésére és