Evangélikus Egyház és Iskola 1894.
Tematikus tartalom - Külföld - Róm. kath. egyház terjesztése
f 143 munkás kevés. Magunknak keil az Istentől nyert ajándékot megbecsülnünk és híveink számára hasznosra tennünk. Az idők komolysága erősen int erre ! Mi tehát még egyszer felemeljük szavunkat : „Tinéktek, óh tiszteletes jele3 férfiak, kiáltunk! (Példab. VIII. 4.) Felkérjük Nagytiszteletűségedet, méltóztassék ezen egyetlen evang. irodalmi társaságunknak ügyét msgáévá tenni, hogy minden nagyobb egyház és gazdagabb uraink alapítványok tétele által igyekezzenek e nemes czélú vállalatunkat biztosítani, hogy a lelkészek, tanárok, tanítók és hívek sorai közül minél töhb rendes tagunk kerüljön ki. Lelkes apostolkodásáról szóló becses jelentését kérjük f. évi junius hó végéig Luther-társaságunk alulírott alelnökéhez beküldeni. Mindezeknek utána pedig: „Köszöntsétek minden Atyafiakat szent csókolással. Kénszerítlek titeket az Úrra, hogy e levél olvastassák minden szent Atyafiak előtt. A mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelme legyen veletek. Ámen! (Pál Thessal. I. lev. V. 26-28.) Budapesten, 1894. évi virágvasárnapján. Zsilinszky Mihály s. k. elnök. Bachát Dániel s. k. alelnök. (VIII. Bezerédy-utcza 13. sz. I. emelet.) Falvay Antal s. k. jegyző. Hindii. A római katholikus egyház terjeszkedik az Északamerikai egyesült Államokban. A katholikusok összes létszáma a hivatalos statisztikai kimutatás szerint 8902033, kath. irók a létszámot 12,000,000 becsülték. Az egész terület 14 egyházi tartományra van beosztva, mindegyikben van egy-egy érsekség és több püspökség, összesen 72 püspökség. Az egyház élén áll Gibbon bibornok-érsek azután még 16 érsek. 71 püspök az egyházközségeket vezetik 9714 lelkészszel egy-egy lelkész körülbelül 900 lélekre esik. 1893 óta szaporodott a katholikusok száma 99000-el 329 pappal, 252 templommal, 456 kápolnával és állomással, 231 szemináriummal, 145 plébániai iskolával és 25000 iskolás gyermekkel. Legtekintélyesebb a newyorki érsekség, melyhez tartoznak Albany, Brooklyn, Buffalo, Newark, Ogdensburg, Rochester, Syracuse és Trenton püspökség, melyben van 280,000 lélek. 1776-ban a katholikusok száma a lakosságnak csak y^-adrészét, 1800-ban y 5 3-adrészét, 1840-ben 1/ 1 1-edrészét, 1878-ban már il 6-oáréazét tette ki. Ezen rohamos növekedés nemcsak abban leli magyarázatát, hogy évente nagy tömegekben bevándorolnak irhoni katholikusok, hanem Róma okos egyházpolitikájában is, mely igen ügyesen fel tudja használni a protestánsoknak az Egyesült Államokban való zilált s számtalan felekezetre és elnevezésű szektára való oszlottságát. — Szintúgy terjeszkedik a katholicismu3 Helvécziában is. Genfben, melyet azelőtt többször protestáns Rómának neveztek el, legújabb népszámlálás szerint 24588 protestáns, 22035 katholikus. Genf kantonban már többségben vannak a katholikusok : 52298 katholikus, 50975 evangelikus mellett. — Egyetemes egyházunkban tartandó rendkívüli közgyűlések. Az egyetemes egyház május hó 22. és 23 án Budapesten ; a dunáninneni egyházkerület május hó 15. és 16-án Trencsénben; a bányai egyházkerület május hó 21. s következő napjain Budapesten; a tiszai egyházkerület május hó 16—18. napjain Miskolczon ; a pestmegyei esperesség május hó 16-án Budapesten gyűléseznek. — Mindezen mélyen tisztelt testületek elöljáróit és tagjait őszinte bizalommal kérjük, kegyeskedjenek arról gondoskodni, hogy a lap számára megbízható értesülést nyerjünk. Közegyházunk érdeke kívánatossá teszi ezt. — Esperesi választás. A mosonyi ág. h. ev. egyházmegye köztiszteletben álló esperesének nagytiszteletű Schuh Ágost esperes úr lemondása következtében szükségessé vált az így megürült esperesi hivatal betöltése. A beadott szavazatok f. é. április hó 25 én Magyar-Ovárott tartott rendkívüli esperesi gyűlésen felbontatván a szavazatok túlnyomó többségével nagytiszteletű Bodiczky Kálmán, zurányi lelkész lett esperessé megálasztva, ki azonban betegeskedése következtében kijelentette, hogy csak oly feltétel alatt vállalja el hivatalát, ha rövid időn alesperes is választatik. Mi az ügybuzgó férfiúnak mielőbbi teljes meggyógyulást és működéséhez Istentől áldást kívánunk. — A veszprémi gyülekezetre a legutolsó kimutatás óta megemlékezni kegyesek voltak: 218. A kisbaboti ev. gyülekezet 2 frt. 219. Varsádi evang. gyülekezet és lelkésze 2 frt. 220. Türkösi evang. lelkész és gyülekezet 1 frt 50 kr. 221. Az „Evang. Glocken" czimű lap gyűjtése nagytiszteletű Fürst János ev. lelkész Pozsony 4ft 50 kr. 222. Báti gyülekezet 3 frt. 223. Hontbörzsönyi ev. gyülekezet 6 frt 10 kr. 224. Csabdi evang. gyülekezet 2 frt. 225. Kertni evang. gyülekezet filiái 6 frt 12 kr. Ehez járultak : Kis-Pirit 2 frt 49 kr. Nagy-Pirit 1 frt 88 kr. Karakó-Szörcsök 1 frt 75 kr = 6 frt 12 kr. 226. Barabás Jenő Pápáról 50 kr. 227. Liptó német lipcsei ev. gyülekezet 5 frt. 228. Makói evang. gyülekezet 1 frt. 229. O-verbászi ev. gyülekezet 4 frt. 230. Nagy váradi evang. gyülekezet 5 frt. 231. Tápió-szelei evang. gyülekezet 2 frt. 232. Brassó-apáczai evang. egyház 1 frt. 233. Korponai evang. egyház 5 frt. 234. Bakony-tamási evang. egyház 3 frt 40 kr. 235. Ns.-pátrói evang. egyház 1 frt. 236. Tóth-győrki evang. egyház 50 kr. 237. Menhárdi evang. egyház 50 kr. 238. Német-járfalui evang. egyház 1 frt. 239. Sajó gömöri evang. egyház 2 frt. 240. Jolsvai evang. egyház 1 frt. 241. H*nusfalvi evang. egyház 1 frt. 242. Csanálosi evan». egyház 1 frt 82 kr. 243. Oláhpataki ev. egyház 1 frt. 244 Hosszúszói evang. egyház 1 frt 54 kr. 245. Nagy-rőczei evang. egvház 1 írt. 246. Bodóhegyi ev. egyház (vasm.) 2 frt. 247. Sikátori ev. egyház 2 frt. 248. Kaboldi evangelikus egyház 1 frt. 249. Ráko-palotai ev. egyház 13 frt 75 kr. 250. Nagylaki evangelikus egyház 5 frt. 251. Turicskai evangelikus egyház 9 frt 65 kr. 252. Tiszolczi evangelikus egyház 5 frt 70 kr. 253. Iglói evangelikus egyház 8 frt. 254. Sárosszempléni esperesség 1 ft. Együtt Ü4 frt 58 kr. Az első 5 kimutatás 3727 frt 95krjával ==3842 frt 53 kr. Midőn egyrészről hálás köszönetemet tolmácsolnám a vett adományokért, még egyszer tisztelettel felkérem a számos ívtartó lelkész urakat, legyenek szívesek a számadás elkészíthetése végett a gyűjtőíveket visszaküldeni, ha teljesen üresek is, mert a munkát ezzel nagyon megkönnyítik. Kiváló tisztelettel Veszprém, 1894. május 2-án. Horváth Dezső, ev. lelkész.