Evangélikus Egyház és Iskola 1894.

Tematikus tartalom - Belföld - Luther társaság

közgyűlés választja 6 évi időtartamra, de újra vá­lasztható. Hivatalába iktatásakor a következő esküt teszi le: „Én N. N. a bács-szerémi ág. hitv. ev. egyház­megye számvevőjének megválasztatván, esküszöm az élő istenre, ki atya, fiu és szentlélek, egy bizony isten, hogy számvevői hivatalommal járó köteles­ségeimet híven és lelkiismeretesen teljesítem, az egyházközségek költségelőirányzatait és számadásait pontosan és szorgosan felülvizsgálom és azokról a számvevőszéknek az igazságnak megfelelő részre­hajlatlan jelentést teszek. Isten engem ugy segéljen! Az egyházmegyei számvevő hivatalánál fogva tagja az egyházmegyei közgyűlésnek és tagja és előadója az egyházmegyei számvevőszéknek. Az egyházmegyei közgyűlés által megállapított évi fizetésben vagy az általa felülvizsgált ügyekért járó jutalomdíjban részesül. Hatásköréhez tartozik és kötelessége az egyház­községeknek évi költségelőirányzatait pontosan meg­bírálni s azokról halasztás nélkül véleményes jelen­tést a számvevőszéki elnökhöz beterjeszteni, továbbá a hozzá tett egyházközségek számadásait lelkiismere­tesen felülvizsgálni s azokról részrehajlatlan jelentést tenni, az egyházközségek vagyon-leltárainak helyes­ségét ellenőrizni és mindezeket a számvevőszéki elnökkel együtt nyilvántartani. Végre tartozik a számvevőszék elintézése alá eső ügyeket tanul­mányozni és azokat a számvevőszéki ülésen előadó­ként előterjeszteni. XI. Az iskolavizsgálok (körlelkészek) feles­ketése, hatásköre, jogai és kötelességei. Az iskolavizsgálók az egyházmegyei közgyűlés által választatnak 6 évre, de újra választhatók. Hivatalukba iktatáskor a következő esküt teszik le : „Én N. N. esküszöm az élő istenre, ki atya, fiu és szentlélek, egy bizony Isten, hogy a bács­szerémi egyházmegye N. körének iskolavizsgálójává megválasztatván, a reám bizott tisztben mindazt, mit egyházi törvényeink és egyházhatósági intéz­kedések kötelességemül teszik, hiven, pontosan és lelkiismeretesen teljesítem és a felügyeletemre bizott iskolák rendjét és felvirágzását tehetségem szerint előmozditom. Isten engem úgy segéljen. Az iskolavizsgálók az egyházmegyei közgyűlés által megállapított napidíjban és az illető egyház­község részéről ingyen fuvarban részesülnek, amidőn hivatalukban eljárnak. Hatáskörükhöz tartozik és kötelesek évenként legalább egyszer a körükhöz tartozó iskolákat meg­látogatni, az iskolai vizsgákon elnökölni és az iskolai statisztikai adatokat pontosan és hiven beszolgáltatni. XII. Az egyházmegyei levéltárnok felesketése, hatásköre, jogai és kötelessége. Az egyházmegyei levéltárnokot az egyházmegyei közgyűlés választja 6 évre, de újra választható. Hivatalába iktatásakor a következő esküt teszi le_ „Én N. N. a bács-szerémi ág. hitv. ev. egy házmegye levéltárnokának megválasztatván, esküszöm az élő Istenre, ki atya, fiu és szentlélek, egy bizony Isten, hogy a kezeimre bizott könyveket, irományokat utasításom szerint rendezve, hiven megőrzöm s belőlük semmit el nem idegenítek. Isten engem úgy segéljen. Az egyházmegyei levéltárnok az egyházmegyei közgyűlés által megállapított tiszteletdíjat huz és hivatalánál fogva tagja az egyházmegyei közgyűlésnek. Hatásköréhez tartozik ez egyházmegyei levéltárat rendezni és megőrizni és eliez képest kötelessége a levéltárba beadott irományokat és könyveket tartal­muk szerint osztályozva, külön külön csomókban az irattárban elhelyezni, azokról egy általáuos mutatót és úgynevezett czédula katalógust készíteni, a levél­tári helyiség kellő szellőztetéséről és tisztán tartásáról gondoskodni. A levéltár helyiségében a levéltárnok jelenlété­ben bárki búvárolhatja az irományokat, de a helyi­ségből ki csak a főesperes Írásbeli engedélye alapján és térítvény ellenébeu adhat ki valamit. Bierbrunner Gusztáv. —o <X> ^O­1II1 F11 i. A Luthertársaságnak 189 4. november kó 9-én Budapesten tartott közgyűléséről fel­ve 11 Jegyzőkönyv. Jelen voltak: Zsilinszky Miháiy, elnök; Bachat Dá­niel, alelnök ; Zelenka Pál, Baltik Frigyes, Sárkány Sá­muel püspökök; Báró Prónay Dezső egyetemes felügyelő, Pécby Tamás, Fabiny Teofil, ker. felügyelők (utóbbi egyúttal a társaság védnöke), Áchim Ádám, Kramár Béla, Bodiczky Kálmán, Melczer Gyula, Terray Gyula, Stettner Gyula főesperesek ; — Szentiványi Árpád, espe­res. felügyelő, Schneller István, Poszvék Sándor, Hörk József, Gyalog István, Ebenspanger János igazgatók ; — Scbolcz Gusztáv, titkár; Bendl Henrik, pénztáros; Falvay Antal, szűkebbkörű bizottsági jegyző ; Horváth Sándor, Thébusz János, Simko Frigyes, Csisko János, Ujágh Károly, lelkészek ; Dr. Zelenka Lajos, Fejér Lajos, Zdg­inondy Jenő, stb. a társaság tagjai ; — Bognár Endre, jegyző. Mely alkalommal: I. Zsilinszky Mihály a társaság elnöke a szép szám­mal egybegyűlt tagokat üdvözölvén, a közgyűlést emel­kedett tartalmú beszéddel nyitotta meg, melynek eszme­menete a következő: „Az érdeklődésre nagy szükségünk van. Az irodalomnak csak akkor van hatása, ha mind­azon eszmékre kiterjed, melyek a kort mozgatják. Mi itt csak a vallási eszmék után törekedhetünk. Kerestük a módokat, de fájdalom a proposiczió nem igen sikerült. Pe­dig az idők nagyon nevezetesek. Az egyházpolitikai tör­vényeken kívül, a sok eszmegondolat, mi mindenfelé ész­lelhető nem lehet reánk nézve közönyös. A katholikus egyház a múltban mindég a hatalommal szövetkezett, most a szabadelvű kormányhatalom ellen van, az ellen

Next

/
Oldalképek
Tartalom