Evangélikus Egyház és Iskola 1894.

Tematikus tartalom - Czikkek - Egyetemes gyűlés küszöbén (Mayer Endre)

349 hanem engedelmeskedni kell a törvénynek, míg az fennáll, jogában állván mindenkinek a törvény helyes megváltoztatására törekedni alkotmányos, tisztességes eszközökkel. Nemcsak a dunáninneni kerület többségének, de az egyetemes egyháznak is érdekében áll, hogy a strikelók is képviseltessék magukat, hiszen viselkedésök nem lehet közömbös az egyház egész testére, az egyházias vallásos élet fejlődésére. Igaz ugyan, hogy egykor az „Ugocsa non coronat" féle határozat daczára is megkoronázták királyunkat s ezen határozat Magyarországot nem zökkentette ki fejlődése útjáról s így nincs kétség benne, hogy a dunáninneni kerület képviselői nélkül is fog határozhatni az egyetemes gyűlés s fog tudni érvényt szerezni határozatainak, de azt hiszem nem szükséges bizonyítanom, hogy ezen nagyon veszedelmes jelenséggel szemben az ilyen ' eljárásnak csak rossz következményei lennének. Kétségtelen azonban, hogy az egyetemes gyűlést belehajtják a teremtett viszonyok a legszigorúbb s legkeményebb határozathozatalba s így a legnagyobb önmérsékletre s higgadtságra lesz szükség, hogy a bajt még jobban el ne mérgesítse. — Zsinatunk legutóbb szentesített törvényei egy császármetszéssel akarták a hazafiatlan törekvéseket megszüntetni. A hazafiatlansággal vádolt dunáninneni többség tagadta s visszautasította magától a hazafiatlanság vádját: nos mutassa meg, hogy alaptalan s igaztalan a vád, mutassa meg azzal, hogy egyházát szereti s nem hajtja azt a pusztulás örvényébe a törvény elleni ellenszegüléssel ! Vallásos, egyházias törekvésöket, kiváló irodalmi buzgóságukat ne használják folyton folyvást az ellentéteknek kiélesítésére s az egyetemes egyháznak gyanúsítására, hanem igyekezzenek a kedélyeknek lecsillapítására s közös egyetértő munkálkodásra. Egyházunkra s kivált lelkészeinkre úgyis nehéz és veszedelmes idők fognak elkövetkezni 5 vigyáznunk kell, hogy a lelkiismereti szabadság fegyverei, melylyekkel egykor elismertetésünk czéljából oly dicsőén harczoltunk, ellenünk ne forduljanak és meg ne semmisítsenek Î Nem a széthúzó s bomlasztó munkára, hanem az összetartó és építő működésre van szükségünk ! Jövőnk szempontjából tehát le kell tennünk a harczi fegyvereket s a belmissio fegyvereivel kell harczolnunk, hogy eltántorodott hiveinket megnyerjük, a hidegeket felmelegítsük Isten országának terjesztése végett s mindnyájokat megtartsuk saját lelki üdvök érdekében. Ezen munka szempontjából tökéletesen mindegy lehet rájok nézve, ha akár a dunántuli kerülethez csatolták volna is. Az áldatlan harcz csak kárunkra szolgálhat s miként eddig igen sokakat elhidegített s még többeket elkergetett az egyházért való működés teréről: ugy ezentúl arra szolgálhat, hogy megsemmisíti egyházunkat. Ideje, hogy az álomból felébredjünk s lássuk a közös veszélyt, mely ijesztőleg közeleg felénk ! Egyházunk jövője követeli, hogy a veszedelmes helyzetből kiszabaduljunk s én hiszem, hogy az Urnák lelke egynyelvüekké s egyérzelműekké fogja tenni egyházunk képviselőit akkor, midőn Egyházunk javáról lesz szó ! Nem csekély jelentőségű s fő tárgya lesz a közgyűlésnek az államsegély miként való felosztásának ügye. Kerületeink az államsegély egy nagy részét igen fontos kulturális érdekeknek szolgálatára adták. A bányai kerület gyűléséről nem régiben úgy értesültünk, hogy bízik az egyetemes gyűlés méltányosságában s hiszi, hogy az általa szükségelt államsegélyt meg fogja kapni. A tiszai kerület, mely legkisebb s legszegényebb az összes kerületeink között, elvárja, hogy az egyetemes egyház nemcsak megadja az eddigi államsegélyt, hanem fel is emeli, hogy intézeteit, melyek a zsinati törvények folytán egyetemes jellegűek lettek tovább fejleszthesse. Hiszen az eperjesi Collegium egykor egyetemes jellegű volt s midőn az uj időkben virágzásnak indult, elodázhatlan kötelessége az egyetemnek biztosítani a jövőben való fenmaradását. A dunántuli kerület bizonyára szintén előáll a maga kívánságával, bár erre vonatkozó határozatát nem ismerem. Ott van az egyetemes theologia tanárainak kérvénye, mely szintén csak az államsegély terhére lesz elintézhető. Egyházaink, lelkészeink s a nyugdíj ügye szintén az államsegélyre számít. Mind ezen kérdéseket pedig nem a jogosság s a betű ridegsége szerint lesz lehetséges elintézni, hanem a méltányosság s a legkiáltóbb szükség szerint. Jól tudjuk, hogy sokszor a jó akarat többet tesz, mint a külső anyagi segély, melyet ridegen koldus alamizsnaként vetnek oda valakinek. Legnagyobb szereucsétlenség lenne az egyházra nézve, ha az önérdek s önkény, nem pedig a valódi szükséglet és méltányosság vezetné gyűlési tagjainkat. Méltánytalanság volt eddig is az államsegélynek a 4 kerület közötti egyenlő részben való felosztása, mert kerületeink nem csak területökre s népességökre különböznek egymástól, hanem anyagi s egyházaik nagysága tekintetében is. Míg az alföldi gazdag s nagy egyházak alig tudják mi az egyházi teherviselés, addig a felföldiek majd elpusztulnak a terhek súlya alatt. Ezeket gyámolítani, segíteni annál is inkább feladata az egyetemes egyháznak, mert annyi iskolát tartanak fel az egyetemuek, hogy az alföldi egyházak e tekintetben velők nem vetekedhetnek. Midőn a kormány az államsegélyt felemelte s arra törekszik, hogy ezen segély az egyház szükségleteinek megfelelően felemelve állandósíttassék, akkor az 50,000 frital nem lehetett azon kizárólagos czélja, hogy az tőkésíttessék, hanem hogy az egyház szűk anvagi viszonyain segítsen. Nem is észszerű tőkét gyűjteni akkor, midőn az egyházak pusztulnak és nagyrészt a tönk szélén állanak. Ép ilyen fontos kérdés a nyugdíj ügye. Látjuk nap-nap mellett, mint pusztulnak egyházaink, mert elaggott munkaképtelen öregek kénytelenek lelkészkedni s midőn megérdemlett nyugalomba vonulhatnának az élet számtalau bajaival s híveiknek hálátlanságával kiizködni.