Evangélikus Egyház és Iskola 1894.

Tematikus tartalom - Belföld - Theol. Academia 1894/95 tanévét megnyitó beszéd (Schneller István)

346 Á szavaknak sohasem voltam barátja, s a frázisoktól, melyek — elismerem — gyakran minden okoknál is hatásosabb érvekként szerepelnek — soha sem féltem. — A tudományos kutatás egyik ujabbkori reformátora — Verulami Baco — ezen időink hatalmától való felszabadulást állította fel, mint a tudományos kutatás lehetőségének első feltételét. Ne a szavakat, hanem a dolgot keressük ; ne uralkodjék fölöttünk a frázis, hanem a valóság. Ezen alapról tekintve a feltűnő ellentétre : az mint ilyen csakhamar eltűnik. Mi tette az államot interconfessionálissá?! Csak is azon tény, hogy az eddigi rendőri és jogi állam — culturállammá vált. — Culturállam pedig csak ott van, a hol az egyéniség elve el van ismerve. A cultura, — mint az egyetemes történet fejlődése közben létesült anyagi és szellemi javak öszfoglalatja — az emberiséget, mint szerves egészet egy egység szempontja alá helyezi; és ezen egységes culturát minden egyes culturállam, mint ezen szerves egésznek, a nemzeti szellem által e g y é n i e s ü 1

1 szerve, köteles sajátosan s igy egymást kölcsönösen kiegészítve kifejezni, megvalósitani. Egy testet képez az emberiség, a tér és idő korlátozó hatalma megszűnik, s ezen egy testen belül az egyes államnak csak annyiban és addig van létés értékjelentősége, a mennyiben és meddig képes ezen közös culturszellemet sajátosan, önállóan és ezért is egymásra való tekintettel, a közösnek alapján egymástól való függésben mint szerv életteljesen kifejezni. Ezen életteljes kifejezésnek legnagyobb ellensége az uniformis, az egyformaság. — Az egyes állam culturalis feladatát ugyanis magában az állani keretében csakis ugy oldhatja meg, hogy lia ezen körön belül is az egyéniség elvét következetesen érvényesíti. — Teszi pedig ezt akkor, lia a nemzeti szellem egységén belül a culturalis tényezők minden eg) esét, minden erkölcsi és egyes személyiséget, a maga egyéniségében, mint sajátos szervet elismeri, méltatja és gyámolitja a szerint, a mint az a culturának nemzeti szellemben való kifejezésében, tekintettel a cultura közös feladatára sajátosan közreműködik. S midőn az állam culturális feladatát i g y oldja meg: váljon milyen szellem befolyása alatt végzi ezen munkáját?! Az állam a cultura egységében az emberiség szerves egységének elvét proclamálva, s kötelességének ismerve el ezen egységes culturát sajátosan, a többi államok hasonló munkáját egy szellemben tehát a solidaritás tudatában kiegészítve, szolgálni ; végié kötelességének tudva azt, hogy az állam belül is — minden erkölcsi és egyes személyiséget sajátosságában, egyéniségében elismerje, méltányolja s g\ ániolítsa, a mennyiben a nemzeti szellem által áthatott cultura által a cultura közkincsének erejét gyarapítja : váljon — nemde a szeretet szelleme az, a melynek befolyása alatt eme munkáját vég/J: — azon szereteté, mely előtt az emberiségnek minden korlátai leomlanak, s a melynek az egész emberiségre kiterjeszkedő országán belül, minden egyes feltétlen lét és érték jogosultsággal bir, a mennyiben ezen kulturát sajátosan szolgálja. S ezen mindeneket átölelő, minden egyesnek sajátos értékét elismerő, méltányló és gyámolitó, az emberiség solidaritasát elismerő, egymásért szenvedő, áldozó, egymást amaz egységes czélra való tekintettel erősítő, építő és boldogító szeretet : nemde éppen azon szeretet, mely Jézus Krisztus valláserkölcsi személyiségében, mint nem csak lappangva létező, hanem már valóban tudatra emelt, tehát ú j elv lépett a fejlődő emberiség történetébe?! Igenis, ezen új elv alapján létesült egyesülés, ezen Krisztus szellemében történt egyesülés tette az államot interconfessionálissá, emelte fel azt a culturállam — eszményi magaslatára. A Krisztus szellemében való egyesülésnek ilynemű felfogása elismerjük, ellenkezik azok dogmáival, a kik e szellemet az egyházhoz, sőt egy bizonyos történileg megalakult egyházhoz kötik; de nem elleukezik a prot. egyháznak a láthatlan egyházról szóló eszményi tanával, azon tanával, mely Krisztus megdicsőült testét ott látja, a hol az ő szelleme épitő és boldogító szeretetben érvényesíti önmagát; s a mely éppen ezért az egész emberiségre kiterjeszkedve, s az ember sajátos lényegét hatásában feltételezve — e világon mindég egybeesik az igaz humanismus, az emberi culturának országával. — (L. Luther ünnepélyi záróbeszédem 11. o.) S midőn az állam culturállami hivatására a keresztény szellem hatásos volta alapján jutott és e hivatását ezen szellemben való egyesülés alapján oldja meg: igen természetes, hogy ezen culturális hivatásának leghivatottabb apostolainál, a főiskola tanárainál, ezen Krisztusi szellemben való egyesülést feltételezi. — Krisztusnak van köze a tudományhoz ! sőt Krisztusi szellem nélkül nincs is igaz tudomány ! Az igaz tudós, — a mint azt láttuk -— sohasem isolálja önmagát. A tudományt egynek tudja, mert e g y a vezérlő czél : az igazság. — Az egyes tudós ezen az ismeret tárgyaiban önmagát differencziáló igazságot mint feltétlen urat — szervként sajátosságával szolgálja. Ezen sajátosságában birja az egész szempontjából egyrészt feltétlen értékének s igy szabadságának tudatát, de másrészt annak tudatát is, hogy csak is kölcsönhatva a tudomány szerves egészében létező egység alapján — a többi — hasonlóan sajátos szervekkel építheti magát a tudomány szervezetét. Az egyes tudósnak sajátos, tehát valóban értékes tevékenysége — e szerint csakis másnak elismerő, méltányló, mást gyámolitó, tehát a szeretetben érvényesülő munkássága alapján lesz lehetővé. S váljon mi vezeti ezen tudóst tanulmányozása