Evangélikus Egyház és Iskola 1894.

Tematikus tartalom - Czikkek - Földi ember kevéssel beéri

324 ben félek attól, hogy a kerület többségének e nyilt ellenszegülése beláthatatlan veszedelmet hozhat az ágost. hitv. evang. egyházra. Nem a világi urakat féltem; a kiket féltek, azok a szegény ágost. h. ev. papok, a kiket önök ma ellentétbe hoznak az ág. h. ev. egyház egyetemével, holnap híveikkel, kik nem akarnak egyházukkal harczra szállani, sőt saját lelkiismeretükkel, mely nem akarja széttépni azon drága kötelékeket, melyek őket egyházukhoz fűzik. Mindazon bajokért, melyek a meggondolatlan lépésből az egyházra és a lelkészkedő papságra háramolhatnak, mindazon zavarért és veszedelemért, mely az egyházat fenyegetheti, mind azon szenvedésekért és csapásokért, melyek e miatt papságunkat érhetik, a felelősséget ez ünnepélyes pillanatban önökre háritom, kik e kerületet a protestantismustól egészen idegen érdekek kedvéért nyilt lázadásba akarják sodorni az egyház egyetemével szemben". (Folyt, köv.) *> «a <3*0 „Földi ember kevéssel beéri." A „Gyámintézet" f. évi 3. számában liozta nyilvánosságra ezt az arany igazságot. Magában véve helyes is az nagyon. Igaz is. Tudjuk azt mi mind, kik evang. egyházunk szolgálatában húzzuk a mi Urunknak gyönyörűséges és áldott igáját, hiszen ha lelkünk valamely védetlen pillanatban az elérhetlen vágyak ideális légkörébe fel merészel röppenni, mindig ezzel rángatjuk le a valóság poros fövenyére. A Gyámintézet kegyes megbotránkozással veszi tudomásul és szelid szavakkal simitja meg a Theol. Akad. Értesítőben a theol. akad. nagytudományu igazgatója által hangoztatott azon panaszt, mely szerint a theol. akad. tanárai 1700 frtra rúgó fizetésükből megélni nem birnak. Nekik adja azt a különben bölcs tanácsot, a mit czimül irtam. Legyünk igazságosak. Senki igazabb szándékkal nemesebb munkát nem végez az emberiség javára, mint akik az egyház szolgálatában igaz hivatásérzettel öntik ki lelkük legjavát. Igaz hivatásérzettel — mondom — mert itt is vannak ám napszámosok ! S ez a hivatásérzet a legnagyobb áldás, mert ez békit ki legjobban néha nagyon is mostoha sorsunkkal. Ez az igazi hivatás érzet az is, ami theol. tanárainkat megtartja azon a részben csak jóigéretekkel dotált tanári széken. Ha ez nem élne bennük, bizony, higyje el a Gyámintézet, aligha fognánk olyan, egész életüket a tudomány ideális szolgálatának szentelő férfiakat, kik akkora tudománynyal nem néznének fehérebb kenyér után. Igaz a mondás : „Nemcsak kenyérrel él az ember", de igaz ám a tapasztalás is, hogy az élethez a kenyér is szükséges. Istenhez is fohászkodunk mindennapi kenyérért, ne essék hát visszásán senkinek, ha azok, kik méltán sóhajthatnak föl, valóban fölsóhajtanak a megszolgált méltóbb díjazásért. Hiszen maga az egyetemes egyház is érezte, hogy egy theol. tanárt nem úgy kell díjazni, amint tényleg dijának. A megígért magasabb fizetésből csak ideiglenesen, a viszonyok nyomása alatt adnak 1500-at. IIa időnként fel nem szólalnak ez ellen, még bizony azt hinnék, hogy nem is tartanak igényt a méltányosabb fizetésre. Méltányosnak tarthatja azt még a Gyámintézet is, hiszen a gymn. tanárok is vihetik ennyire, sőt többre, holott — tisztelet, becsület az egész testületnek — sem oly tudománynyal, sem oly munkakörrel nem rendelkeznek, mint az akad. tanárok, kik valóban kell, hogy a tudományt ne kenyérkeresetül, hanem magáért a tudományért műveljék. Oly felfogás, mint nálunk általában a tudósok iránt divik, bűn a tudomány ellen. Arról ugyan régen letehettünk, hogy nálunk Max Müllereket tartsanak közköltségén, de legalább ne legyünk háládatlanok a tudomány zászlóvivője iránt. Egy Kámory Sámuel sorsa örök vád ellenünk a tudomány méltánylása terén. Avagy nem szégyen-e ránk nézve, hogy míg egy szárnypróbálgató gymn. segédtanárt is 800 frttal díjaznak, míg egy főiskolai pedellusnak, ki talán henyeségből hagyta el a kenyérkereső kaptafát, 400 frtot adnak, addig egy, élete legjavát a tudomány megszerzésében vért izzadva eltöltő akad. magántanárnak 600 frttal szúrják ki a szemét, de megkívánják tőle, hogy a tudomány tekervényes útjain ugyancsak otthon legyen, és ha néha vágyak is támadnak szivében, csillapitásul irja ajtaja fölé a bölcs tanácsot : „Földi ember kevéssel beéri." Ne tegyünk úgy, mint a kik a tudomány becsét nem ismerve, nem is tudják, nem is akarják azt méltányolni sem. Mi papok is megkívánjuk, hogy ha megtettük kötelességeinket egyházunk, híveinkkel szemben, a?ok is tegyék meg velünk szemben. Ugyanezen jogot adjuk meg másnak is. Egyébként, mivel manapság már a méltányosság Pathmos szigetén eszi a száműzetés szomorú kenyerét, tessék csak az egyedül üdvözítő számoláshoz fordulni. Midőn egy falusi lelkésznek 800 frtja van, azt kivétel nélkül éppen csak, hogy elégnek Ítéljük a puszta megélhetésre. Bizony nem is való egyébre. A pozsonyi theol. akad. tanárok fizetése aránylag még ennél is kevesebb, vagy talán csak megfelelő. Aki ismeri a pozsonyi lakásviszonyokat, tudja, hogy ott egy intelligens családnak megfelelő lakás 4—500 frt. A falusi papnak van lakása. A falusi papnak fát is adnak: ott azt is méregdrága pénzen kell venni. A falusi papnak kertje is van: ott Magyarország legdrágább piaczán kell mindent beszerezni, a hol a húsnak is kilóját csak éppen, hogy még krajezárokban számítják. A falusi papnak baromfit párbérben hoznak, vagy azok nevelése, tartása számításba sem jön, sőt jövedelmi forrás : ott, ha tyákhúsra vásik az ember foga, 2—3 frtot tegyen a zsebébe. A falusi pap, ha össze akarja egy