Evangélikus Egyház és Iskola 1894.

Tematikus tartalom - Belföld - Csernyei papválasztás

213 négy ilyen fanatizált ember állít? S hogy Csernyén mégis ilyen lesz a hangulat, babár csak egy résznél is, annak mélyebbre ható okának kell lennie! Az a nép, a mely közel 50 éven át, nemcsak hogy nem szegült ellene a magyarosodásnak, de maga örült annak legjobban, sőt úgyszólván követelte azt, most egyszerre ily húrokat pengessen, lehet-e ezt természetesnek tekinteni? Nem kellett-e itt közreműködni valami daemoni hatalomnak, a mely eszüktó'l, józanságuktól ennyire megfosztotta őket? Kitől, honnan ered ez az ármány? ez a kérdés. Ennek a gyökerét, a magvát távol innen, a felvidéken kell keresnünk. Tekintsünk csak egy pár rövid vonásban végig a csernyei gyülekezet múltján s jelen viszonyain. Csernye veszprémmegyei község lakói jórészt magyar tótok, de vannak tiszta magyar ev. családok is. A reformátusok, katholikusok és az izraeliták pedig teljesen magyarok. A község ezért mindig mint magyar község szerepelt, hivatalos nyelve is mindig a magyar volt, politikai magatartásukat tekintve egyöntetűleg a szélső balpárthoz tartozóknak vallják magukat. Jegyzői, mint Badics, Szabó, Oswald nem is értették a tót nyelvet. Az ev. tót atyafiak már e század elején szükségét érezték a magyarosodásnak; minek folytán Sztanó Mihályt, a ki a mult század vége felé középiskoláit Debreczenben, a theologiát pedig Pozsonyban végezte, hívták meg főtanítójuknak, mivel az akkori tanítójuk Loksa nem bírta tökéletesen a magyar nyelvet. Sztanó Mihály előzőleg Oroszlán község tanítója volt, a honnét Bokod tiszta magyar község tanítójává lett megválasztva s innen hívták meg azután Csernyére. Említett Sztanó Mihályon kivül még több tanítója is volt Csernyének, a kik nem birták a tót nyelvet. Ilyen volt 1844-ben Kiss Vilmos, később szentlőrinczi jegyző (Tolnám.), továbbá a még élő bokodi tanító Bertalan István, Borbély Sándor jelenleg dabronyi lelkész, Malatidesz Antal stb. Papja még egy sem volt felsővidéki. Fárnek Sámuel, Fárnek István, Badics István mind a kerület szülöttei voltak. Még a 20. számban közlött czikk állítása szerint a Holicson született Sztanó János is e vidéken született, még pedig a komárommegyei Oroszlán községben 1806. aug. 29-én, mint azt az oroszláni anyakönyv III. kötet, 136, lap, 56. sz. a. igazolja. Három éves korától Bokodon nevelkedett s a tót nyelvet csak mint modori gymnasi;ta sajátította el. A theologiát Pozsonyban végezte, a honnan egyik rokona, Obernauer bukóczi lelkész maga mellé vette mint káplánt, a kinek elhunytával őt a bukócziak lelkészükké választották. Néhány év múlva pedig a holicsiak hivták meg, a hol két évig lelkészkedett. Innen hozták azután a csernyeiek lelkészüknek 1810-ben. Hogy a csernyeiek őt nagyon szerették, annak bizonysága az, hogy még a mostani nyilatkozataik is mind kegyelettel s kellemes emlékezéssel szólnak az elhunyt Sztanóról. De nem az ő tót törekvései, mint a hogy az említett czikk szerint a csernyeiek beszélték — tették őt kedvessé és halhatatlan emlékűvé a csernyeiek előtt, hanem erkölcsös, vallásos, Istennek tetsző élete, szelid, sima modora és gyöngéd bánásmódja a néppel biztosították számára a nép szeretetét és nagyrabecsülését. 0 nemcsak hogy gátat nem vetett a csernyeiek magyarosodási törekvésének, de sőt teljes erejéből előmozdította azt. Ezen hathatós tevékenységének fényes bizonysága az az eredmény, a melyet az oldalánál működő Zatkalik János főtanító el tudott érni a magyarosodás terén, hogy t. i. az iskolából, nem erőltetve, hanem fokozatosan lassan haladva a tót nyelvet észrevétlenül teijesen kiküszöbölte s azt tisztán magyarrá alakította át, a nélkül, hogy ez feltűnt volna vagy ezen bárki ez ideig megütközött volna. Csak e tanév végén, midőn már meg voltak mételyezve a felülről ideküldött pánszláv bacillusokkal, mertek arra vetemedni, hogy a tanítót e miatt a nyilvános iskolavizsgálaton megtámadták. Tehát nem panszlávot, nem nationalis tótot óhajtanak a csernyeiek papuknak, hanem oly egyént, a ki úgy szónoki tehetsége, mint nemes jelleme, erkölcsös, vallásos, példaadó élete által a csernyei gyülekezetben nagyon is meglazult vallás-erkölcsi állapotokat ismét a régi színvonalra tudná felemelni. Oly lelkész, a ki a hívekkel meg tudná kedveltetni a templomot, Istennek igéjét, a vallásos, erkölcsös, tiszta, józan életet, a mely erények a csernyeieknél annyira aláhanyatlottak. S mi volt ennek oka, előidézője, arról nem szólok, szem előtt tartván : „De mortuis nihil, nisi bene!" Mi lehet tehát annak az oka, hogy a csernyeiek e nemes elhatározásukat a papjelölésre vonatkozólag magyarellenes intenczióikkal ennyire beszennyezték? Azt is elmondom röviden. Hogy a csernyeiek jórésze ma már magyar gyűlölő s a szó teljes értelmében pánszláv lett, a nélkül azonban, hogy azt maguk is elhinnék vagy tudnák, ennek gyökere, a mint már említém, a Felvidéken keresendő. Ádáz, gonosz kezek voltak azok, a melyek a békétlenség, nemzetiségi izgatás magvát elhintették egy csendes, magyarszellemű nép között. A mi eddig senkinek sem tünt fel, t. i. a magyarositási törekvés, a felett immár a gyülekezet tagjainak egy része pálczát tör, megbotránkozik, meg lévén mételyezve Turócz-Szent-Mártonból ide csempészett magyarellenes, izgató röpiratok által, melyeket azután az elmúlt téli hónapokban nagy áhítattal olvastak esténkint, majd elemeztek és magyaráztak. E röpiratok az itt-ott elejtett nyilatkozatokból kivehetőleg, mert hozzájutniok a tanítóknak a legszorgosabb utánjárás után sem sikerült, úgy látszik éltek a gyanúperrel, nem lehetnek egyebek, mint a TuróczSzent-Mártonban megjelent, de a hatóságok által kitiltott : „Oörana slovenskej reci" (A tót nyelv védelme) és „Co sa deje v ev. cirkvi v Uhrách" ? (Mi történik a magyarhoni ev. gyülekezetekben), a melyek azután a vallásosság ürügye alatt lázítják a népet a haza ellenében. Ezekből merítették azután azon üdvös eszméket, a melyeknek most hódolnak. Innen ismerhették meg Boór lelkész urat is, a ki, azt hiszem, úgy van feltüntetve, mint a tót nyelvnek egyik legbuzgóbb apostola, s vitéz védelmezője a magyarosítási törekvések ellenében. S innen eredhetnek nyilatkozataik is, a melyeket ma már mindenütt hangoztatnak : „Hozzunk magunknak olyan papot, a ki majd tud parancsolni a tanítóknak s nem tehetnek úgy, a mint nekik tetszik, hanem úgy, a mint diktálni fognak azoknak" (értvén ez alatt a tót nyelven való tanítást). No hát erre a papra mi is kíváncsiak vagyunk ! Akad-e, lehet-e oly nagy hatalma egy papnak a tanítóval szemben akkor,