Evangélikus Egyház és Iskola 1894.
Tematikus tartalom - Czikkek - A tanárhiány kérdéséhez
172 vizsgálatnak sem képezi rendes tárgyát, természetes, hogy a könnyűvérű ifjú e benyomások alatt azt, a mit könnyen vesz a tanrendszer, maga sem tartja sem fontosnak, sem szükségesnek, s ha a kiszabott tananyagot jól-rosszul bevágja, eleget vél tenni kötelességének. Ez pedig épen azzal a tantárgygyal esik meg, melynek teljesen vérré kell válnia ugy, hogy az evangyéliom vallásos világnézete az ifjú világnézetévé s erkölcsi elvei az ifjú életelveivé legyenek. A tankönyvek nagy fontosságát kétségbe vonni nem akarom; de ezek e tantárgynál a vezérfonal jelentőségén tul, még ha oly ügyesen is vannak szerkesztve, nem emelkedhetnek. Ha valahol, ugy az iskolai vallástanitásnál döntő szerepet játszik a vallásosan ihletett egyén. Itt teljes mértékben igaz Neandernek jelmondata : pectus est, quod theologum facit. Hátha még e vezérfonalak is vagy csak száraz tantételek gyűjteményei, vagy minden vallás pszichológiai irány sőt pedagógiai szempont nélkül összetákolt férczelmények s néha az eredetit megrontó fordítások: bizony nem csoda, ha az ifjú vagy semmit nem visz az iskolából át az életbe, vagy, a mi szintén gyakran megesik, hiányos ismeretekkel, ferde fogalmakkal hagyja el a tanintézeteket, s az életben, ha van benne komoly törekvés, maga nagy munkával kénytelen az iskola mulasztását pótolni, vagy a mi még gyakrabban megtörténik, a létért való küzdelemben teljesen fölhagy vallásos életének gondozásával, s a száradó fán száraz ággá válik, a zöldelő fáról leszakad, nyilt sebet hagyva a törzsön, melytől, ha sok lesz, az élő fa is elcsenevész, elvész. Itt tehát kettős a feladat : Először, ugy beleilleszteni a vallásos nevelést jelenkori tanítási rendszerünkbe, hogy vallásunknak nemcsak tanai, de kivált szelleme áthassa az egész ifjúságot s az az ideálok magaslatára vezérlő szövétnekké, megszentelő erővé, buzdító ösztönné váljék. Másodszor, hogy a vallástanár necsak óraadó tanító legyen, hanem a szónak legszebb értelmében az ifjúságnak lelki atyja, lelki pásztora. E kettős teendőnek folyománya, hogy minden intézet, legyen az magán, vagy nyilvános, leány vagy fiu, gymnasium vagy reáliskola, sőt theologiai jogi akadémia is, egy lelkipásztorral birjon, kinek feladata volna nemcsak a vallástant tanitani, hanem vallásos tekintetben az egész ifjúságot kezelni, tehát az ifjúsági istentiszteleteket megtartani, az urvacsorai ünnepélyeket rendezni, sőt magán lelkipásztorkodás gyakorlásával is erkölcsileg fegyelmezni. Ezzel tehát ki volna mutatva az a kör, melyben nemcsak mint tanár, és erre nagy súlyt fektetek, hanem mint lelkipásztor vezetné az ifjúság valláserkölcsi nevelését. Tud om, hogy ez eszme kivitelében sok nehézségbe ütköznék ; de ugy vagyok meggyőződve, hogy egyrészt a nehézségek leküzdhetők, másrészt az evangyéliomi egyház jövőjének biztosítása, az ifjúság vallás-erkölcsi érdeke oly nagy feladatok, melyek szerintem csak ez uton elégíthetők kis, hogy a nehézségektől visszariadni nem szabad. Minthogy ezen egy egyén vezetné a vallásoktatást a gymnasium első osztályától a nyolczadikig (ezt veszszük zsinórmértékül), volna heti 16 órája; elég arra, hogy egyöntetű, czéltudatos munkával kívánatos eredményt mutathasson ki, s még sem annyi, hogy túlságos megterheltetés felett kellene panaszkodnia. Mint az intézet rendes tanára a tanári karban foglalna helyet, s tapintatától függ, hogy kartársaival egyetértve, összeműködve azoknak jóakaratával segíttetve, teljesen megfeleljen hivatásának. Köre folyton érintkezésbe hozná ugy az intézeti igazgató mint az osztályfőnök fegyelmezési köreivel ; de a maga részéről kellő tapintatosság, tanártársai részéről a szükséges jóakarat képessé tenné őt arra, hogy minden összeütközést kikerülve, hathatósabbá tegye a fegyelmező eljárást, s a büntetésekből is gyógyszert készítsen az ifjú lelki sebére. Ott a hol a felügyelet ily magasztos czéllal s minden tényezők összeműködésével gyakoroltatnék, várható az ifjúság valláserkölcsi mértékének emelkedése s az ez alapokon fejlesztett jellem az életben sem tagadná meg ápolóit. Hogy az iskolákat fentartó testületeknek sokszorosan meg volna téritve áldozatuk, mondanom is felesleges ; de a lelkipásztor ily hatását megérezné nemcsak az ifjúság, mely kötelességhűségben növekednék, hanem örömmel tapasztalná a szaktanár is, ki emelkedett életirányu, lelkes fiatalsággal dolgoznék. Adja Isten, hogy ez eszmében elvetett mag termékeny talajra hulljon ! Kateclieta. k tanárhiány kérdéséhei. A tanárhiány égető kérdése felmerült ismét. „Buzgó evangelikus" felvetette azt e becses lapok hasábjain „Tanárhiány és vallástanárság" czimű czikkében. (f. é. 18. sz.) Holczhammer János méltatta visszhangra a felszólalást s elég helyesen illuzoriusnak mondotta ama törekvést, hogy a tanárhiányon vallástanárok alkalmazása által segítsünk. Legyen szabad én nekem meg az ő követelését jogtalannak nevezni. Miért áldozza fel magát épen a budai és pesti egyház ! ? Vagy talán nem volna részéről áldozat gyermekeinek vallásos nevelését oly egyénekre bizni, kiknek fő czéljuk nem a sikeres eredmény elérése az ő növendékeikkel, hanem a tanári vizsgák jó sikerrel való megállása? S az a tudat, hogy úgy is csak ideiglenesen töltik be hivatalukat, emeli-e bennük a lelkes munkás nemes ambiczióját, fokozza-e a munkakedvet? Nem működik-e bármelyikünk is nagyobb lelkesedéssel és odaadással abban az iskolában, melyről azt mondhatja: ez az én iskolám, a melyről tudja, hogy benne a kicsinyeknél magának rak alapot s a nagyoknál emelt épület szépségében maga gyönyörködik majd ? Mintha hallanám itt az ellenvetést, hogy egy kötelességtudó — Ig e ni ezt mi állíthatjuk, de a budai és pesti egyház nem tartozik elhinni. Ugy látszik, Holczhammer elfelejtette
