Evangélikus Egyház és Iskola 1894.

Tematikus tartalom - Czikkek - Egyháziasság ápolása gyülekezeteinkben

tudással az egyháznak egy vagy más hive, ki a konyhán keresztül az első kihallgatáson átment, bevergődött a tisztelendő atya szobájába. Szüksége volt arra, hogy teljes bizalommal kitárja szivét, elmondja ügyét-baját annak az áldott szivû atyai barátnak, kinek minden hive számára van egy biztató szava, megnyugtató vigasztalása, bölcs tanácsa. Majd ismét a tisztelendő atya felölti bokaverő fekete kabátját s kezébe veszi elmaradhatlan kísérőjét, nádbotját, s megyen látogatni azokat, a kikről tudja, hogy sziikségök van reá s kiknél megjelenése valósággal eseményszámba megyen. Az egyszerű földnépe tárt szívvel fogadja, a család apraja-nagyja bizalommal simul hozzá s miüdnyájának szeme szeretettel és bizalommal csüng a lelki atya beszédes ajkain. A parochiára menni vagy a tisztelendő atyát házában fogadni volt a mi népünknek öröme és büszkesége. Életének központja az a szerény paplak volt, a. melyről tudta, hogy Istennek szolgája a Krisztus szeretetében mindig készen áll népének szolgálatára is s nincs oly körülmény, családi öröm vagy baj, még gazdasági csekélységnek látszó ügy sem, mely a néppel együtt élő lelkiatyát ne érdekelné. A mint a lelki atya szivében meleg szeretet honolt a hivek iránt, oly őszinte tisztelettel, benső bizalommal ragaszkodtak a hivek lelkiatyukhoz és Isten a megmondhatója, mily sokakat vezetett az ösvény a parocliián át a templomba és a lelkipásztor közbenjárásával minden pásztorok fejedelméhez : a Krisztushoz. S mint a parocliia, oly szent központ volt az Urnák háza is. A templomban hallott igéket otthon a családi bibliából kikeresni, a prédikácziót emlékezetbe visszaidézni, egy-egy szent éneket elénekelni, egy-egy imádságot közösen elimádkozni, ez volt népünknek legkedvesebb szellemi kenyere, melyen táplálkozott és mely családi életét is megszentelte. Másképen van ez most. A parochiára vezető utat sok helyütt felverte a fű, a hivek csak funkczióknál s a templomban látják papjukat, a templom kong az ürességtől s a hivek csak akkor emlékeznek meg a tisztelendő úrról, a mikor fel kell vinni a búzát, esetleg fizetni a stólát. Hát nem csoda ez. Más idők, más emberek. A gőz és villamosság idejét éljük. A közlekedés gyorsasága és általánossága összekeveri az embereket. Minden nap hoz valami ujat, a növekvő gond és küzdelem a létért nem enged pihenni, a vasárnap csöndjét és szentségét rendőrileg kell megőrizni, házi áhitatra nem érnek rá az emberek, a bibliát és énekeskönyvet vastag porréteg födi. Hozzájárul még, hogy kivált nálunk, a tisztelendő urakon kezdve a harangozóig mindenki politizál. Jobban elintézné akárhány falu szája az ország dolgát, mint a legkiválóbb miniszterelnök és a közélet gondjai miatt igen sokan megfeledkeznek saját maguk, családjuk hű gondozásáról és kivált, ha képviselőválasztások vannak, még a legegyszerűbb szűrös atyafi is pártemberré lesz, igen gyakran a korcsmában árult spiritusz befolyása szerint. Egyszóval : változott a népélet s változott népünk jelleme is. Nem akarom én a multat a jelen rovására kidicsérni, de e töredékes rajzzal csak azt akarom kimutatni, hogy a parocliiának vissza kell hódítani, s meggyőződésem, hogy a nagy nehézségek daczára vissza is lehet, sőt, ha nem akarunk egyházunk árulói lenni, vissza is kell hódítani az elvesztett tért. Első es legfőbb követelmény, hogy a lelkész kizárólag egyházának éljen. Ne akarjon ő más lenni, mint pap, gyülekezetének hü lelkipásztora, minden hivének szeretetteljes lelkiatyja, Tanulmányaiban, munkálkodásában ne vezesse más, mint gyülekezetének érdeke, melynek szenteli minden erejét és idejét. Nincs az a kis gyülekezet, a mely egy igazi lelkipásztornak elég teendőt nem adna: nincs az a nagy gyülekezet, melyet hű munkával ki nem elégíthetne. De ha csak azért vagyunk papok, mert ha nem is fényes, hanem biztos kenyérkét nyújt a parochia s a mellett ráérünk politizálgatni, egyletekbe járni, az az egyszerű egyházhive is ép úgy félvállról fog nézni minket, mint a hogy mi keveset gondolunk ő vele. A templom szent hely, a szószék nagyon magasan áll benne s a hitélet bensőségéből szóló ajk szava elhangzik annak minden zúgába és képes a legkeményebb jégkérget is megolvasztani. De mégis nagyon távol áll a lelkész a hivektől s a templomi ünnepélyesség bizonyos hűvös légáramlatot terjeszt. Ellenben ha a lelkész leszáll arról a magaslatról s belévegyül a nép családi életébe, hol színről színre, szemtől szembe áll meg, úgy hogy élo szivének dobbanását is hallja az egyháznak hive, sokkal inkább fölmelegíti a családi tűzhely mellett az aprólékos gondokban elmerült kis emberek lelkét, mintha demosthenesi oratoriával int, buzdít vagy vigasztal hivatalos öltözetben s mint azt a nép szája mondja, készpénzfizetésért. A ki valaha tanuja volt annak, mily élénkség uralkodik a gyülekezetben, ha valamely ünnepélyhez készül a gyülekezet, mint sürög forog örege és fiatalja, férfia és asszonya, legénye és leánya, hogy tevékenységével emelje az ünnepély fényét, az a nép psychologiájának ily megnyilatkozásából megtanulhatta azt, hogy mennél nagyobb tevékenységet, közreműködést követelünk a néptől természetes, alkalmatos időben és tapintattal, annál inkább fokozzuk annak készségét és buzgalmát. Be kell tehát vonnunk a népet az egyházi élet mozgalmaiba, hogy fokozzuk annak érdeklődését, növeljük a szeretetet az egyház iránt. A milyen büszke a kis gyermek, ha valami fontosabb teendővel bizzuk meg, ép oly büszke lesz a nagy gyermekek tömege, a nép, ha az egyház ügyeinek intézésénél igénybe veszszük közreműkodését. Egyházunk egyik előkelő férfia lenéző kicsinyléssel beszélt azokról a robot munkákról, a melyeket népünk a pap földjén végezni tartozik, azokról az alamizsnaszerű stólákról, melyeket a funkcziókért fizet, azokról az apró-cseprő adományozásokról,