Evangélikus Egyház és Iskola 1894.

Tematikus tartalom - Czikkek - A vallási reform kérdésekhez (Holles Dániel)

122 val erősebben áll közöttünk Isten országa, és menynyivel inkább ver gyökeret sziveinkben az ő szeretete, annyival gazdagabb áldás árad, ideig és örökké tartó életünkre. Az üdvnek eszközei pedig: az ige, a szentségek, az ima és az áldás. Ezeket senki sem veheti el az egyháztól ; ha azonban volna földi hatalom, mely ezeknek, hacsak egyikét is eltudná tőlünk venni, az nem degradálná, hanem leszerelné az egyházat, mert ezeknek egyike nélkül sem szükölködhetik Isten országa. Nem tagadhatjuk, hogy hosszú századok lefolyása alatt több fontos társadalmi functio birtokába is jutott az egyház, minők: a házasok esketése, a temetés, az anyakönyvek vezetése, a népnevelés, a felsőbb tudományos oktatás, — s mind ezeket eredeti czéljuk mellett, saját felekezeti felfogása értelmében, Isten országának, a vallásos érzületnek, s az egyházias életnek ápolására is fordította: de hogy ezek az egyház, a vallás, a templom szentségének alapfeltételei volnának s igy, azoknak ős tulajdonosára leendő visszaszármazása legkevésbbé is megalázná az egyházat, a vallást és a templomot, annak helyes megokolását én nem birom G. kartársam azon keserű szavaiból megérteni, melyekben az egész esketési eljárást azon szavaitól kezdve: „ Apró vonásokból áll az élet," — nagyon sötét szinben állítja szemeink elé. Annál kevésbbé birom pedig azt megérteni, talán fogyatékos biblista létemre az egész új testamentomban nem ismerek olyan parancsolatot, mely a házasságok megkötését a vallásnak tartaná fenn, ennélfogva a polgári copulatiot sérelemnek minősitené. És én evangelikus protestáns lelkész létemre, kire az egyház legszentebb kincseinek, az üdv eszközeinek kezelését bizta, kinek ezen eszközök által módja van híveinek szivéhez és eszéhez, nyilvános, családi és magán életéhez hozzáférni, valóban átallanék nagyon a polgári házasság mellett agitálni, — mintha a társadalomnak ezen, — emlékezetet meghaladó idők óta reánk ruházott megbízása terhiinkre esnék ; de még inkább restellenék megtartása érdekében keseregni, — mintha nem tartanám elégségesnek hivatásunk üdvös betöltéséhez s tekintélyünk fentartásához egyházam reánk ruházott hatalmát s Krisztus örökségét. Hiszen, midőn azt látjuk, hogy az államok egymásután szedik vissza alkotmányos gondviselésük alá azon functiokat, melyeket évszázadokon át az egyházak kezeltek ; midőn azt látjuk, hogy az egyházak, az eddig is felügyeletet gyakorló államnak segedelmét lépten nyomon igénybe veszik középiskoláik fentartásához, s népiskoláikat kereken átengedik nekik ; midőn azt látjuk, hogy sorra kerül a házasság, az anyakönyvvezetés, nem sokára talán a halottak eltakarítása is, — ha minden ilyen egyes kisajátítás egy-egy degradatiója volna az egyháznak, a templomnak és a papnak, akkor csakhamar mi volnánk a közjólétnek és az üdvnek legjelentéktelenebb faktorai. Már pedig vallás-erkölcsi hivatásunknál fogva nem vagyunk s nem is lehetünk soha sem olyanok. A mi urunk Jézus Krisztus, az ő apostolai és az ős egyház atyái egy pár évszázadon keresztül aligha eskettek és temettek, de anyakönyveket épen nem vezettek ; azért azonban az ő tekintélyük nem igen állott alacsonyabb színvonalon ama functiók nélkül, mint a mienk, velük. Mert az igét hitteljesen hirdeték ; a szentségeket kegyelettel szolgáltaták ki ; mindenekért ihlettel imádkoztak s az emberi élet minden változatát áldásukkal kisérték. A mi őseink s hivatali elődeink ki tudták fejleszteni a szivek mélyébe vetett vallásosság magvait; annyira tudtak Isten igéjével hatni hiveik kedélyére, hogy a hivők milliói imára ébrednek s imával nyugodnak le ; imával kezdik és végezik minden dolgaikat; imával szentelik meg lakomáikat s ünnepélyeiket; megáldatják házaikat, mezeiket; a közjó minden intézménye az egyház áldásának kikérése mellett kezdi meg működését; imával és az egyház áldásával felszentelt zászlói alatt s fegyvereivel lelkesebben harczol a katona; szóval, életszüksége híveinknek, hogy mindene Isten nevében történjék. Mi pedig keseregjünk, siránkozzunk, a felett s jövendölgessük azt, hogy az „alszolgabiró" által összeadandó házasfelek meg fogják vetni az egyház áldását? minket már előre remegtessen meg a leendő kopulans zsidó vagy más hitű „alszolgabiró" jegyző vagy mit tudom én ki, hogy papi tekintélyünket saját tekintélyének emelésére letiporja? Ments meg Uram, mert hajónk sülyed, mondja G. ur; az Űr pedig azt mondja neki és aggódó pártfeleinek : óh kicsiny hitűek! Hát nincsen-e a ti kezeitekbe letéve az egyház legszentebb, fundamentomos, igazi ereje: az ige, a szentségek, az ima és az áldás, melyek által hitünk kisded csermelye világtengerré növeltetek s melyet senki tőletek el nem vehet? Ha az üdvnek ezen szent eszközeivel nem volnánk képesek hiveink szivét arra hajlítani, hogy a földi élet legfontosabb kötéséhez, a törvény által előirt formán kivül az egyház áldását is kérjék ki, akkor ha tovább is mi lennénk a kopulansok, kötésünk csak törvényes forma maradna, — és semmi egyéb. De én meg vagyok győződve, hogy nem G. kartársam lesz az utolsó, ki hiveit az egyház áldásában megfogja tartani; és ő lesz az utolsó, kinek tekintélyén akár miféle „alszolgabiró" csorbát üthetne. Az anyaszentegyház pedig sokkal erősebb alapon áll semhogy azt akár az iskolák államosítása, akár a polgári házasság vagy temetkezés, akár pedig az anyakönyvvitel elvétele degradálhatná vagy megalázhatná. Sőt ezen látszólagos veszteségnek az lesz kétségtelen eredménye, hogy visszatér valódi feladatához : a valláserkölcsi élet műveléséhez, s abban az emberiség javának fokozott szolgálatokat fog tenni. HoUes Dániel. « c~ <X> «*--